2011. augusztus 22., 05:442011. augusztus 22., 05:44
A panaszt tevő ügyfelek szerint az említett hivatalok vezetői százalékot kértek tőlük annak fejében, hogy megkapják az igényelt támogatásokat, különös tekintettel a vidéki infrastruktúra-fejlesztési projektekre. A két igazgató viszont nem jelent meg a tárcavezető által összehívott találkozón, így a problémák nyílt megbeszélésére sem kerülhetett sor.
Tabără szerint a vidékfejlesztési és halászati kifizetési ügynökség vezetője, Mihai Seucea röviddel indulása előtt közölte a minisztériummal, hogy betegszabadságot vett ki. „Így van ez nyáron, az emberek hirtelen betegszenek le” – jegyezte meg gúnyosan a tárcavezető, hozzátéve, hogy jelenleg 1,6 milliárd euró áll az ország rendelkezésére vidékfejlesztési célokra, ezt a lehetőséget pedig nem szabad kihagyni. Kifejtette: az Északnyugati fejlesztési régióban, amely a szatmárnémeti regionális vidékfejlesztési és halászati kifizetési ügynökségen keresztül férhet hozzá a támogatáshoz, „gyanúsan” lassú volt eddig a pénzek lehívása. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem azért jött, hogy „fejek hulljanak”, látogatásának célja mindössze az volt, hogy a folyamatnak új lendületet adjon, és felgyorsuljon a munka.
A hiányzó igazgatókkal kapcsolatban a miniszter úgy fogalmazott, reméli, miután meggyógyulnak, ellátogatnak Bukarestbe, hogy sor kerülhessen arra a beszélgetésre, ami most elmaradt. A találkozó keretében egyébként a környék polgármesterei és agrárügynökei beszámolhattak a tárcavezetőnek a pályázataikkal kapcsolatos problémákról.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.