Hirdetés

Csúszópénz fejében lehetett pályázni?

Az országos vidékfejlesztési program támogatásának felhasználását sürgette hétvégi szatmárnémeti látogatása alkalmával Valeriu Tabără mezőgazdasági miniszter. Helyi lapértesülések szerint a tárcavezető azért döntött úgy, hogy személyesen ellenőrzi az ügymenetet, mert igen sok panasz érkezett hozzá, illetve a minisztériumba a szatmári székhelyű Regionális Vidékfejlesztési és Halászati Kifizetési Ügynökség, valamint a Szatmár Megyei Mezőgazdasági Intervenciós és Kifizetési Ügynökég tevékenységével kapcsolatosan.

Babos Krisztina

2011. augusztus 22., 05:442011. augusztus 22., 05:44

A panaszt tevő ügyfelek szerint az említett hivatalok vezetői százalékot kértek tőlük annak fejében, hogy megkapják az igényelt támogatásokat, különös tekintettel a vidéki infrastruktúra-fejlesztési projektekre. A két igazgató viszont nem jelent meg a tárcavezető által összehívott találkozón, így a problémák nyílt megbeszélésére sem kerülhetett sor.

Tabără szerint a vidékfejlesztési és halászati kifizetési ügynökség vezetője, Mihai Seucea röviddel indulása előtt közölte  a minisztériummal, hogy betegszabadságot vett ki. „Így van ez nyáron, az emberek hirtelen betegszenek le” – jegyezte meg gúnyosan a tárcavezető, hozzátéve, hogy jelenleg 1,6 milliárd euró áll az ország rendelkezésére vidékfejlesztési célokra, ezt a lehetőséget pedig nem szabad kihagyni. Kifejtette: az Északnyugati fejlesztési régióban, amely a szatmárnémeti regionális vidékfejlesztési és halászati kifizetési ügynökségen keresztül férhet hozzá a támogatáshoz, „gyanúsan” lassú volt eddig a pénzek lehívása. Hozzátette ugyanakkor, hogy nem azért jött, hogy „fejek hulljanak”, látogatásának célja mindössze az volt, hogy a folyamatnak új lendületet adjon, és felgyorsuljon a munka.

A hiányzó igazgatókkal kapcsolatban a miniszter úgy fogalmazott, reméli, miután meggyógyulnak, ellátogatnak Bukarestbe, hogy sor kerülhessen arra a beszélgetésre, ami most elmaradt. A találkozó keretében egyébként a környék polgármesterei és agrárügynökei beszámolhattak a tárcavezetőnek a pályázataikkal kapcsolatos problémákról.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
Hirdetés
Hirdetés