Csomagolhat a görög útépítő

Az ígéretek ellenére nem haladt a munka a Kolozsvár–Beszterce szakaszon Felbontják a szerződést azzal a görög vállalattal, amely többszöri figyelmeztetés után sem látott hozzá a Kolozsvártól Beszterce felé vezető országút javításához. Az Efklidis a szerződött összeg 20 százalékát kapta meg előlegként, a munkálatnak viszont alig 0,8 százalékát végezte el.

Gazda Árpád

2006. június 29., 00:002006. június 29., 00:00

Megelégelte a Kolozsvár–Dés közötti útszakasz egy részének feljavítását elvállaló görög útépítő semmittevését az Országos Útépítési Vállalat (ANDR). Az intézmény az útjavítási szerződés felbontása mellett döntött, miután a görög Efklidis AEGEK cég már több mint egy évvel lekéste a szerződésben megszabott határidőket. „A prefektúra ellenőrzéseit követően a görög céget már többször is figyelmeztette az útépítő vállalat: ha nem hozza be a lemaradást, búcsút mondhat a szerződésnek” – tájékoztatta lapunkat Victor Popa, a Kolozs megyei prefektúra szóvivője. Elmondása szerint azért nem döntöttek azonnal a szerződésbontás mellett, mivel ekkor új versenytárgyalást kell kiírni az útépítésre, ami jelentősen késleltetheti a kész útszakasz átadását. „A cég azonban ígéretei ellenére továbbra sem dolgozott, így a szerződésbontás már elkerülhetetlen volt” – mondja Popa. Tájékoztatása szerint a vállalattól még be kell hajtani bizonyos pénzösszegeket, mivel sokkal kevesebbet teljesített annál, mint amekkora összeget az útépítési vállalat számára átutalt.
A Nagyiklód és Dés közötti 23,5, valamint Déstől Beszterce-Naszód megye határáig húzódó 6,5 kilométeres szakasz feljavítását összesen 565 milliárd régi lejért vállalta el az Efklidis, ami 16 millió eurónak felel meg. Az Országos Útépítési Vállalat a szerződésbe foglalt összeg 15 százalékát folyósította előlegként a cégnek, ezenfelül pedig újabb 25,2 milliárd régi lejt és 136 ezer eurót (4,6 milliárd lejt) utalt át a munkálatok költségeire. Az Efklidis által felvett összeg így már meghaladja a 110 milliárd lejt. Ez a teljes összeg mintegy 20 százalékát jelenti, miközben az Országos Útügyi Hatóság lapunkhoz eljuttatott dokumentuma szerint a munkálatoknak alig 0,8 százalékát végezték el. „Nézzék meg a helyszínen, hogy több mint egy év alatt mennyit dolgozott a görög cég: ásott egy sáncot” – ecsetelte Victor Popa a cég eddigi munkáját.
Liviu Dâmboiu, az Országos Útépítési Vállalat vezetője korábban arról tájékoztatta lapunkat, hogy a többszöri felszólítást követően az útépítő ígéretet tett a késlekedés behozására. „Figyelmeztetéseinket követően az Efklidisszel aláírtunk egy újabb megegyezést, melyben a cég kötelezi magát a munka felgyorsítására, oly módon, hogy a szerződésben vállalt időpontban fejezze be az útépítést” – mondta el az igazgató, hozzátéve, a cég ezt a megegyezést sem tartotta be.
A Kolozsvártól Suceava fele vezető 265 kilométeres útszakasz feljavítását hét útépítő végzi. A görög Efklidisen kívül a többiek is késésben vannak, azonban az út átadásáig azt be lehet hozni, így a többi vállalatot egyelőre nem fenyegeti a szerződésbontás. Kelemen Tamás
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. szeptember 29., hétfő

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén

Több bűncselekményt is elkövetett az a 18 éves nagyváradi fiatalember, aki a rendőrök elől akart elmenekülni, de végül Bors határában megállásra kényszerítették.

Tinédzser rémálom: lopott kocsival, ittasan, engedély nélkül száguldozott Nagyvárad környékén
2025. szeptember 29., hétfő

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte hétfőn Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármester 2,6 millió lej összegű igazolatlan eredetű vagyonának elkobzását. Az ítélet nem jogerős, 15 napon belül megfellebbezhető.

A Kolozs megyei ítélőtábla elrendelte 2,6 millió lej elkobzását Cătălin Cherecheș volt nagybányai polgármestertől
2025. szeptember 29., hétfő

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún

Szent Mihály, Szent Gábor és Szent Rafael főangyalok ünnepén, hétfőn számos zarándok gyűlt össze a gyulafehérvári Szent Mihály-székesegyház búcsúünnepére.

Márton Áronra is emlékeztek a gyulafehérvári Szent Mihály-napi búcsún
2025. szeptember 29., hétfő

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít

Sepsiszentgyörgy szeptember végi levegőjét idén is belengte az édes, karamellizált cukor illata: ismét megszervezték a Kürtőskalács Fesztivált, az édes ízek fesztiválját és versenyét.

Székely pizza vagy szent édesség? – Már a kürtőskalács sajtos-sós változata is hódít
2025. szeptember 29., hétfő

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje

Szeptember elején egy gyárrobbanás nyomán keletkezett szászsebesi tűzben megsérült három munkás közül a temesvári sürgősségi kórházban elhunyt egy Srí Lanka-i férfi.

Elhunyt a szeptember eleji szászsebesi gyárrobbanás Srí Lanka-i sérültje
2025. szeptember 29., hétfő

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének

Tizennyolcadik alkalommal tartották meg szombaton a Nemzedékek Találkozóját az aradi Alma Mater Alapítvány szervezésében. Ez az aradi magyarság egyik legrégebbi közösségi rendezvénye, ugyanis az eseményt kétévente szervezik meg, tehát már 36 éve zajlik.

Emléktáblát avattak az önálló aradi magyar iskola egyik fáradhatatlan újraszervezőjének
2025. szeptember 29., hétfő

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek

Az utolsó csepp volt a pohárban, hogy hétfőre virradóra Máramarosszigeten mentősre támadt egy páciens, a mentőszolgálatok személyzete bejelentette, hatalmas tiltakozásra készülnek.

Betelt a pohár: egy hétvégi támadás nyomán a mentősök óriási tiltakozó akcióra készülnek
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

Téliesre fordult az időjárás szeptember végére, legalábbis a magasabban fekvő hegyvidéken. Máramaros és Hargita megyéből is jelentettek hétfőn havazást.

A hegyekbe megérkezett a tél
A hegyekbe megérkezett a tél
2025. szeptember 29., hétfő

A hegyekbe megérkezett a tél

2025. szeptember 28., vasárnap

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget

Illatok, ízek és jókedv tölti majd meg a székelytompai Murok étterem parkolóját, amikor október 4-én ismét rotyogni kezdenek az üstökben a zakuszkák a 3. MurokFest – csapatos zakuszkafőző verseny alkalmából.

MurokFest: ahol a zakuszka összeköti a közösséget
2025. szeptember 28., vasárnap

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek

Vasárnap reggel a csíkszeredai meteorológiai állomás mínusz 6,4 Celsius-fokot regisztrált, ami az országos legalacsonyabb hőmérsékletnek számított.

Fagyos reggel Csíkszeredában: mínusz 6,4 fokot mértek