Hirdetés

Csökkent Băsescu népszerűsége

Mintegy öt százalékot vesztett népszerűségéből Traian Băsescu államfő – derül ki az IMAS közvélemény-kutató intézet felméréséből. A Demokrata Párt, bár továbbra is a legnagyobb népszerűségnek örvend, júniushoz képest hét százalékkal kevesebb állampolgár bizalmát bírja.

Gazda Árpád

2007. augusztus 06., 00:002007. augusztus 06., 00:00

Băsescu ugyanakkor továbbra is a legkedveltebb politikus, 51 százalékos népszerűségi indexszel. Őt követi Gigi Becali és Theodor Stolojan, utóbbi kétszázalékos veszteséggel. A negyedik a ranglétrán a szociáldemokrata elnök, Mircea Geoană a választópolgárok mintegy 17 százalékának bizalmát tudhatja magáénak. A felmérés egyik meglepetése Călin Popescu-Tăriceanu kormányfő, akinek négy százalékkal javult a népszerűsége annak ellenére, hogy a felmérés épp a nyugdíjemelésekre vonatkozó döntések miatti botrányok közepette zajlott. Emellett a megkérdezettek 44 százaléka úgy gondolja, a miniszterelnöknek nem kell távoznia a népszavazás kudarca miatt, míg 34 százalékuk az ellenkezőjét vallja. A pártok között a PD vezet 43 százalékkal, második a PSD, majd a kormányzó PNL következik 11 százalékkal. A parlamenti bejutási küszöböt még két tömörülés éri el: a Nagy-Románia Párt, illetve az RMDSZ, öt-öt százalékkal. A felmérés július 8. és 17. között készült 1230 fős mintán.

Hírösszefoglaló


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
2026. április 28., kedd

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon

Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.

Pirosba borult a Mezőség: bazsarózsamezők és kétmillió euróért kínált kastély Mezőzáhon
2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
Hirdetés