Szőcs Emőke útja Csíkból az ötkarikás sípályán át az olimpia technikai bizottságába

– a téli sportok mostohább magyarországi helyzete, a sízéshez nem túl ideális földrajzi adottságok sem tántorították el.

Mint kifejtette, pontosan tisztában volt vele, hogy a magyar téli sportok „úgy összességében nem túl erősek”, és hogy a földrajzi adottságok sem kedveznek igazán a sízésnek. Mégsem tántorította el mindez. Ahogy fogalmazott, a kihívások mindig motiválták, és ez egy új, kifejezetten inspiráló kihívásnak tűnt számára.

Kiemelte: számára külön pluszerőt adott az a gondolat, hogy egy eredménylistán a neve mellett a „magyar” szerepeljen – ez identitásbeli és érzelmi szinten is fontos volt neki.

A döntés mögött nem a könnyebb út keresése állt, hanem éppen annak vállalása, hogy kevésbé kiépített rendszerben, kevesebb támogatással, de a saját nemzeti közösségéhez tartozva folytassa a pályáját.

Négy év fókusz – Szocsi és Pjongcsang tanulságai

Vancouver után minden energiáját a szocsi kvalifikációra összpontosította. Négy éven át az edzések minősége, a kvalifikációs szabályok ismerete és a folyamatos fejlődés határozta meg a mindennapjait. A munka meghozta az eredményt: 2014-ben ott volt Szocsiban.

2018-ban Pjongcsangban ismét olimpikon volt – ezúttal sífutóként, mivel Magyarország biatlonban nem szerzett kvótát. Ez az időszak különösen nagy önállóságot követelt tőle. A magyar sífutás és biatlon nem működött kiforrott csapatstruktúrában, így sok mindent egyénileg kellett megoldania. Edzőtáborok, felkészülés, szakmai háttér – mindez gyakran külföldön valósult meg, ha a szövetség meg tudta teremteni az anyagi feltételeket.

Télen ott volt mellette, segített a technikai részletekben, a sílécek beállításában, a körülményekhez való alkalmazkodásban, és az edzések terén is tudott konkrét, használható tanácsokat adni. Mivel a csapatstruktúrák nem működtek olajozottan, és sok mindent egyénileg kellett megszerveznie, ez a fajta személyes, szakmailag hiteles jelenlét különösen fontos támaszt jelentett számára.

Tudatos átmenet – sportolóból edző

Szőcs Emőke már aktív versenyzőként tudatosan készült arra, hogy egyszer edző lesz. Testnevelést végzett Kolozsváron, a mesterképzést is ott fejezte be. Nem sodródott a sportolói pálya végén, hanem előre gondolkodott.

A szerepváltás valóban tudatos és természetes folyamat eredménye volt, de egyáltalán nem bizonyult könnyű útnak. Sportolóként – ahogy ő maga is utalt rá – a létszám eleve alacsony, így ha valaki közepesen teljesít, viszonylag hamar válogatott közelbe kerülhet. Szakemberként azonban egészen más mérce működik. Ott nem elég a múlt, nem elég az olimpiai tapasztalat: bizonyítani kell a tudást, a felkészültséget, a rendszerszintű gondolkodást.

Erdélyi magyarként ráadásul volt benne egy pluszkésztetés is a bizonyításra.

Azt szerette volna, ha a tudása alapján ítélik meg és fogadják el, nem a háttere szerint. Ehhez sok munka kellett, következetesség és az a szakmai felkészültség, amelyet részben éppen azokban az években szerzett meg, amikor sportolóként sok mindent önállóan volt kénytelen megoldani.

Szőcs Emőke a színfalak mögött

2024-ben a Nemzetközi Sílövő Szövetség technikai bizottságának tagjává választották. Korábban is felkérték különböző munkacsoportokba, tehát a nemzetközi szervezet már ismerte a munkáját, látta az érdeklődését és azt, hogy folyamatosan képezi magát, minden szakmai lehetőséget megragad.

Ezt nemcsak szakmai elismerésként élte meg, hanem személyes visszaigazolásként is. Úgy érezte, hogy a tudását akkor is értékelik, ha „kis nemzetből” érkezik, és hogy a bizottság tagjai nem a háttér, hanem a felkészültség alapján hoztak döntést. Innen számítja azt a bizonyos fordulatot: attól a pillanattól kezdve már nemcsak résztvevője, hanem alakítója is lett a sport nemzetközi szakmai folyamatainak.

A bizottság a versenyszabályok és a versenynaptárak alakításával foglalkozik, folyamatosan reagálva a sport és a média változásaira. Az idei milánói–cortinai olimpián már ebben a minőségben dolgozott.

Egyetlen versenynapon mintegy 190 teszt zajlik. Ő 12–15 önkéntest irányított: betanította őket, felügyelte a munkájukat, biztosította a szabályok betartását.

Úgy látja, ez az, ami a magyar és az otthoni, erdélyi közegből gyakran hiányzik. Nem feltétlen a szándék, inkább a struktúra és a beidegződések. Szeretné átadni azt a tapasztalatot, hogy miként lehet feladatokat világosan definiálni, hogyan lehet egymás munkáját támogatva hatékonyan működni, és hogy a szakmai fejlődéshez nemcsak egyéni teljesítmény, hanem tudatosan épített csapatkultúra is kell. Ha lehetőséget kap rá, ebben szeretne leginkább változást elindítani – nem hangosan, hanem következetes munkával, a megszerzett tudás hazahozatalával.

Az otthoniak figyelik pályáját, tanácsot kérnek tőle, üzeneteket kap egykori tanáraitól és edzőitől. A cortinai olimpia egyik legmeghatóbb pillanata az volt számára, amikor találkozott gyerekkori edzőjével, Borbáth Guszti bácsival, aki elutazott, hogy élőben lássa a sífutást és a biatlont. Ez a találkozás különös súlyt adott az egész útnak.