
Fotó: A szerző felvétele
2011. július 05., 07:432011. július 05., 07:43
Amint arról beszámoltunk, a Szatmár Megyei Tanács egy körülbelül egymillió lejes költségvetésű pályázat támogatásának felhasználásával igyekszik reklámozni a térség idegenforgalmi érdekeltségű látnivalóit, melynek keretében szórólapokat, ismeretterjesztő füzeteket, turistakalauzt és egy, az érdekességeket feltüntető térképet adtak ki. Mindemellett nagyméretű, a műemlékeket bemutató táblákat is kihelyeztek az épületek elé, illetve ezek szomszédságába, azonban első nekifutásra kizárólag román nyelvű pannók kerültek ki a zömében magyar vonatkozású ingatlanok reklámozása céljából. A szatmárnémeti székesegyház előtt levő táblán például – sokak megbotránkozására – csakis Sfîntu Ladislau, illetve Sfîntu Ştefan néven szerepelt a két magyar király, akiknek szobrai a kegyhely bejárata mellett helyezkednek el.
Lapértesülések szerint a református Láncos templom lelkésze nem engedte a pannót felállítani a templomkertben, mivel azon nem volt magyar nyelvű szöveg, ezért picit távolabb, a köztéren levő zöldövezeten tudták csak elhelyezni. Csehi Árpád megyei tanácselnök – amikor csütörtökön a Krónika a magyar nyelvű felirat hiányáról faggatta – úgy nyilatkozott, még a nyár folyamán elhelyeznek magyar feliratokat is az épületek mellett. Az elnök szerint azonban a sajtó méltatlankodása nyomán rögtön intézkedtek, bár ez a megoldás – azaz hogy a hátoldalra került fel a szöveg – szerinte sem a legmegfelelőbb. Csehi hangsúlyozta, a megyei önkormányzat által előterjesztett pályázatban nem szerepelt a többnyelvű felirat, a projekt határideje viszont lejárt, ezért kénytelenek voltak ebben a formában átvenni a munkát. Ígéretet tett ugyanakkor arra, hogy az év végéig lecserélik a táblákat, és oly módon tüntetik fel a többnyelvű feliratot, hogy az valóban jól látszódjék, azaz a szöveg egy oldalon kapjon helyet, és olvasható legyen a járdáról is.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!