2011. július 28., 07:312011. július 28., 07:31
Mint ismeretes, a szóban forgó tömbházat, mely régebben munkásszálló volt, körülbelül öt éve, a megyeszékhely szociális lakásainak renoválásakor foglalták el a cigányok a polgármesteri hivatal javaslatára. Ilyés Gyula szerint már akkor felmerült a szükséglakássá nyilvánítás ötlete, azonban nem vitelezték ki, mivel úgy gondolták, csak rövid ideig, a felújítási munkálatok befejeztéig maradnak ott a romák. Azonban nem így történt, mivel újabb családok érkeztek a szóban forgó tömbházba, így jelenleg közel 300-an laknak benne. A szomszédok rengeteget panaszkodnak rájuk, mivel állításuk szerint zajosak, szemetelnek, és az utcán végzik a dolgukat. Az elöljáró szerint, ha az önkormányzat mai ülésén jóváhagyja a szükséglakássá minősítésre vonatkozó indítványt, lehetőségük lesz meghatározott időszakra szóló bérleti szerződést kötni az ott lakókkal, illetve felbontani a megállapodásokat azokkal, akik nem tartják be az együttélés elemi szabályait. Ilyés Gyula hozzátette: az átminősítés után megoldják a tömbház áramellátását is, melyet körülbelül két hónapja függesztettek fel biztonsági okokból. A konnektorok azonban továbbra sem lesznek használhatók, mindössze a világítást biztosítják. A cigányok az áramkimaradás miatt egyébként már két alkalommal is tiltakoztak tömegesen a polgármesteri hivatalnál.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!