2007. július 05., 00:002007. július 05., 00:00
Különben egy kétágyas szoba ára a villákban egy éjszakára körülbelül 50 lejbe kerül személyenként. A tábor résztvevői sátorban is megszállhatnak: a tábor területén a sátorhely 40 lejbe kerül egy hétre.
Derzsi László, a 18. bálványosi szabadegyetem főszervezője a Krónikának elmondta: idén 2000–2500 állandó táborlakóra számítanak. Becslése szerint az ötnapos rendezvény alatt körülbelül húszezren fordulnak majd meg a tusnádfürdői táborban. Derzsi elmondta továbbá, hogy idén nagyobb hangsúlyt fordítanak a szabadidős rendezvények – vetélkedők, sportversenyek – megszervezésére, azt szeretnék ugyanis, hogy a diáktábor ne csak a közéleti-politikai előadások miatt legyen vonzó, hanem több lehetőséget biztosítson a kikapcsolódni vágyóknak is. Mint mondta, idén a közéleti-politikai előadások témái is koherensebben állnak össze, a főelőadások a fősátorban, illetve az EFES-sátorban zajlanak. Emellett külön sátrakat különítettek el természettudományi előadások, irodalmi estek vagy borkóstolók számára. A táborban emellett filmklubok, gitárestek, kézművesfoglalkozások várják az érdeklődőket, és nem hiányoznak a gyerekeknek szánt programok sem.
A Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor különben idén ismét Markó Béla RMDSZ-elnök és Tőkés László, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács elnöke közötti találkozó színhelye lehet. Toró T. Tibor RMDSZ-es képviselő, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács alelnöke a diáktábor szervezői nevében kétoldalú érdemi párbeszédre hívta a szövetségi elnököt és a Királyhágómelléki Református Egyházkerület püspökét. A tervek szerint Markó és Tőkés az erdélyi magyar érdekképviselet brüsszeli esélyeit latolgató vitadélutánon vesznek részt. Tegnapi sajtótájékoztatóján különben Tőkés cáfolta, hogy Markó tárgyalásokat kezdeményezett vele az európai parlamenti választásokkal kapcsolatban.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.
A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.