
A kolozsvári többnyelvű helységnévtáblák ügyét felkaroló Musai-Muszáj civil kezdeményező csoport kapta a legtöbb voksot a Com’on Kolozsvár (Gyerünk Kolozsvár) költségvetési program internetes szavazásán, szám szerint 920-at.
2015. április 16., 19:522015. április 16., 19:52
A második helyen is egy magyar kezdeményezés áll, a fennállásának 30 éves évfordulóját ünneplő Bogáncs–Zurboló Egyesület április 19–26. között sorra kerülő rendezvényeire 865 voks érkezett.
A legtöbb voksot kiérdemlő civilek közleményükben úgy értékeltek: „a város 15 és 35 év közötti fiataljai a többnyelvű helységnévtáblák mellett voksoltak! Még akkor is, ha Kolozsvár polgármesteri hivatala nem támogatta a Musai-Muszáj csoportot, hogy román, magyar és német nyelven helyezzenek el táblákat a város bejáratánál.
A cc.yourcluj.ro oldalon leadott szavazatokkal a város fiataljai kinyilvánították véleményüket: Kolozsvár megérdemli a többnyelvű helységnévtáblákat”.
Ugron Hanna, a városháza által támogatott Com’on Kolozsvár projekt vezetője a Krónikának elmondta: az első ötven pályázat közül 13 magyar érdekeltségű, amely a magyar kezdeményezők összefogásának köszönhető, akik közösen népszerűsítették elképzeléseiket. „Fontos volt, hogy precedenst teremtsünk arra, hogy informális csoportoknak is juthat önkormányzati támogatás” – értékelt.
Mint ecsetelte, a nyertesnek számító első 250 kezdeményezés tervezett költségvetése mintegy 1,12 millió lej, ami több mint a kétszerese a rendelkezésre álló 500 ezer lejes keretnek, míg a beérkezett tervek megvalósításához összesen 1,9 millió lejre lenne szükség. A 250 nyertes pályázóval jövő héten találkoznak a városvezetés képviselői. Ugron Hanna elmondta, összesen több mint 45 ezer voksot regisztráltak 18 782 szavazótól (a szabályok értelmében egy személy legtöbb 15 kezdeményezést támogathatott).
A felkínált lehetőséggel 248 kezdeményező csoport igyekezett élni, az első 250 helyre pedig 156 csoport elképzelései fértek oda. Arra is van ugyanis példa, hogy az egy kezdeményező csoportnak mind az öt (ennyi volt a maximum) kezdeményezését megszavazták a fiatalok. A javaslatokra egyébként jellemző, hogy más emberek részvételét is igénylik, ez átlagban plusz három főt jelent. Az ötletbörzére kiírt pályázatnak mintegy 750 fiatal kreatív erőit sikerült mozgósítania.
Korábban Ugron Hanna egyébként érdeklődésünkre azt mondta, hogy jóval több civil kezdeményezés valósul meg végül, mint ahány támogatást nyer a kolozsvári önkormányzattól a Com’on Kolozsvár költségvetési program keretében, ugyanis ezek egy része anyagi ráfordítás nélkül is kivitelezhető, illetve alternatív támogatásokból finanszírozható.
A különböző civil kezdeményezések finanszírozására 500 ezer lejes keret áll rendelkezésre, egy projektre legfeljebb 4500 lejes támogatást ítélnek meg, az ennél nagyobb értékű közösségi tervek megvalósításához a kezdeményező csoport felelőssége megtalálni a szükséges plusz anyagi forrásokat.
A projekt koordinátora egyébként a Pont Csoport, amelynek partnere a kolozsvári Share Föderáció, a kolozsvári polgármesteri hivatal, illetve a város közgyűlése. A program hivatalosan az Ifjúsági Részvételi Költségvetés Kolozsváron, Európa Ifjúsági Fővárosa nevet viseli, és a Norvég Alap támogatja.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!