2011. október 07., 14:232011. október 07., 14:23
A Magyar Civil Szervezetek Erdélyi Szövetsége (MCSZESZ) idén is megrendezi a Civil Fórum Konferenciát, amelyet november 4-5-én tartanak Marosvásárhelyen, a Deus Providebit Házban.
A szövetség közlése szerint a konferencia a romániai magyar civil szféra legfontosabb szakmai fóruma, ahol rendre 250-300 civil szervezet képviselője találkozik és tanácskozik.
Az idei konferencia témája a Fenntartható civil társadalom. „A civilek társadalmi szerepe a rendszerváltás óta folyamatosan erősödik, mind több kérdésben és területen alakul ki társadalmi munkamegosztás az önkormányzatok, az állami szervek és civilek között. Az új szerepre fel kell készülni, és ez azok számára jelent igazán nagy lehetőséget, akik civilként egyedül, vagy szinte egyedül működnek. A civil szervezeteink jelentős hányada kis településen, a végeken működik, akik számára helyben tanulási lehetőség alig mutatkozik” – olvasható az MCSZESZ közleményében.
A Fenntartható civil társadalom témakör olyan kérdéseket ölel fel, amelyek konkrét segítséget jelentenek a civilek számára a mindennapi életben.
A plenáris ülés keretében elméleti, általános előadásokra kerül sor, ezekről neves előadók értekeznek, a szakmai műhelyekben ezeket lebontják, pozitív példák és gyakorlatok kerülnek bemutatásra és megbeszélésre
„A fenntarthatóság a modern társadalom meghatározó kérdése – ez közismert. Az már kevésbé, hogy sok szociális területről az állam szinte teljes mértékben kivonul, átadja – kiszervezi – a feladatait, és a feladatokat civilek veszik át. Tehát meghatározó fontosságú társadalmi méretekben, hogy mennyire hatékony a civilek forrásfelhasználása, milyen kapcsolatok működnek gazdasági szereplők–civilek–önkormányzatok között, mert ezekből partnerségi alapon egy-egy térség gazdasági-társadalmi fellendülését elősegítő programok, projektek születhetnek” – áll a közleményben.
A Civil Fórum munkálatai az idén is a megszokott rendben zajlanak, délelőtt plenáris előadások és vitafórum, majd ezt követően szekcióülések és az ezeket követő összegzés ismét plenáris ülés keretében.
A plénumban elhangzó témafelvezető előadásokat követően szekciókban fog folytatódni a munka, ahol a felvetett területeken konkrét szakmai tanácskozás fog zajlani. A témakörök a következők: Civil menedzsment, Humán erőforrás és önkéntesség, Magyar intézmények a végeken, Civil feladatok és oktatás, Támogatások piaca.
Az esemény társszervezői: Lorántffy Zsuzsanna Kulturális Egyesület, Romániai Magyar Közgazdász Társaság, Diakónia Keresztyén Alapítvány Kolozsvári fiókja, Báthory István Alapítvány, Téka Alapítvány, Magyar Ifjúsági Tanács.
Támogatók: Bethlen Gábor Alap, MOL Románia, Richter Gedeon Románia, Marosvásárhelyi Polgármesteri Hivatal, Maros Megyei Tanács, Communitas Alapítvány.
További információk a civilportal.ro oldalon.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.