Hirdetés

Cenzuskampány egyetemistáknak

Az egyetemistákat szeretné megszólítani az a népszámlálási kampány, amely tegnap rajtolt Kolozsváron Jól áll a magyarság! jelszóval.

Kiss Előd-Gergely

2011. október 06., 06:072011. október 06., 06:07

 „A Magyar Ifjúsági Értekezlet (Miért) és az Országos Magyar Diákszövetség (OMDSZ) szervezte tájékoztató kampány alkalmával a diákokat fiatalos módon, a saját környezetükben igyekszünk elérni, és átadni azokat a fontos információkat, melyekre oda kell figyelniük a népszámlálás során, a magyarságuk vállalására” – jelentette ki Bodor László, a Miért elnöke a stílszerűen a kolozsvári 16-os bentlakás előtt megtartott beharangozó sajtótájékoztatón. Bodor hozzáfűzte: kampány során külön figyelmet fordítanak a nagyobb egyetemista központokra – Kolozsvárra, Marosvásárhelyre, Brassóra, Nagyváradra –, ahol a szórványvidékről származó fiatalokhoz is könnyebben el tudnak jutni. Emellett a magyar karok tanszékvezetőivel, oktatóival is folyamatosan egyeztetnek, hogy az egyetemeken is minél hatékonyabban el tudják juttatni népszámlálásról szóló fontosabb információkat a diákokhoz.

Az egyetemisták között szétosztott szórólapok hátoldalán a számukra legfontosabb információkat hat pontban foglalták össze. Példaként Bodor László elmondta: az albérletben élő, de hivatalos bérleti szerződést nem kötő egyetemisták többsége attól tart, hogy nekik vagy a tulajdonosnak bajuk származhat az összeírásból. „Ez azonban nincs így, nem a pénzügyellenőrökkel fognak érkezni a kérdezőbiztosok” – szögezte le a Miért elnöke. Ravai Levente az OMDSZ elnöke ugyanakkor arról számolt be, hogy az eredményes tájékoztatás érdekében rendezvényeken, flashmobokon, bulikon, azaz olyan helyszíneken igyekeznek elérni a diákokat, ahol nagy számban fordulnak elő a fiatalok. Hozzáfűzte, a Miért és az OMDSZ a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetemmel közösen a hét folyamán videóklip pályázatot is meghirdetnek a diákoknak, amelyet a Nepszamlalas.ro honlap Facebook-oldalán bonyolítanak le. „Az október 31-én éjfélig legtöbb like-ot összegyűjtő, népszámlálással kapcsolatos munka 1000 lejes díjban részesül” – közölte Ravai Levente.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
Hirdetés