„A MPP bejegyzéséhez szükséges kritériumoknak eleget tettünk, kérvényünk már hétfőn a bíróság asztalán volt, most azonban ennél sokkal fontosabb dolgokkal vagyunk elfoglalva” – fogalmazott érdeklődésünkre az MPSZ-elnök. Hozzátette, hogy a napokban Tőkés László független EP-képviselőjelölt kampányára koncentrálnak. Szász Jenő ezért arra kérte lapunkat, hogy „lehetőleg november 25-e után, az európai parlamenti választásokat követően” közöljük a MPP bejegyzésével kapcsolatos hírt. Értesüléseink szerint az erdélyi magyar jobboldalon belül nézeteltéréseket eredményezett az MPP-bejegyzés kérelmezésének időzítése. Székelyudvarhely polgármestere ugyanakkor reagálni kívánt Markó Béla RMDSZ-elnök azon kijelentésére is, mely szerint nem érkezett még el az erdélyi magyar politikai pluralizmus kialakulásának boldog pillanata. „Véleményem szerint a demokrácia egyik alapaxiómája a politikai pluralizmus, az, hogy egy szabad társadalom képviselőinek megadatik a választás lehetősége” – fogalmazott Szász. „Sajnálom, hogy a szövetségi elnök ezt másképp látja, úgy látszik leragadt a ’89 előtti állapotoknál, és továbbra is szűk pártpolitikai érdekeit részesíti előnyben” – tette hozzá az MPSZ-elnök. Az MPSZ 2005 novemberében kezdte el a pártbejegyzéshez szükséges aláírások összegyűjtését. A választási törvény értelmében az MPP bejegyzéséhez 25 ezer aláírásra van szükség, úgy, hogy megyénként legalább 700 kézjegyet kell felmutatni. A legtöbb szignót Székelyföldön gyűjtötték össze, a legnehezebben a Kárpátokon túli megyékben és Bukarestben teltek meg a listák.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.