
A felújított Nagysándor utca látványterve közepén a platánsorral
Fotó: Oradea.ro
Tiltakoznak a platánfák ültetése ellen a gyalogövezetté vált belvárosi Nagysándor József utca lakói Nagyváradon, attól tartva, hogy őket is „megtámadja” a fákban kárt tevő kórokozó, a platán csipkéspoloska.
2021. március 26., 18:252021. március 26., 18:25
A nagyváradi korzóként szolgáló Fő (Republicii) utcáról nyíló Nagysándor József (Aurel Lazăr) utca lakói nyílt levélben tiltakoznak a városvezetés azon döntése ellen, hogy platánfákkal ülteti be a gyalogövezetté vált területet. A Bihon.ro beszámolója szerint
Mint a polgármesteri hivatalnak küldött levelükben fogalmaznak, a rovar valósággal „terrorizálja” a szabadba kívánkozó váradiakat, mivel megtámadta az Őssi negyedben lévő platánfákat. De a tiltakozók szerint a kórokozó más romániai városokban, Bukarestben, Temesváron, Târgoviștén is bajt okoz, és teljesen hiábavalónak bizonyul a rovarirtás ellene.
A drámai hangvételű levél szerint ennél is rosszabb, hogy „a szárnyas rovarok vámpír módjára csípnek és kiszívják emberi áldozataik vérét”. A lakók szerint a platán csipkéspoloskája főleg a nyári melegben „támad” és a lakásokba is beférkőzik.
A rovarcsípés veszélyeit taglaló levél a franciaországi Lyon negatív példáját hozza fel, és egy meg nem jelölt tanulmányt idéz, mely szerint a rovar képes emberi vért szívni, így betegségek terjesztésére is alkalmas. Rámutatnak: miközben az egész világon igyekeznek megszabadulni a platánfáktól, Nagyváradon „önkényesen” ültetik ezeket.
Szakportálok szerint a platán-csipkéspoloska nevezetű rovar Észak-Amerikából származik, és 30 Celsius-fok fölötti hőmérsékleten jelenik meg, többnyire gazdag növényzettel rendelkező környezetben. Bár a bogár az emberre nézve nem veszélyes, csípése mégis kellemetlen, de nem annyira, mint a szúnyog vagy a pók csípése, ám a megcsípett területen felduzzad a bőr.
Kifejezetten a platánfák kártevője, a fa alatt, annak kérgében a törzsön telel. Nem csak a növényekben okoz kárt, jelenlétével a lakosságot is zavarja. Ugyanis a fák koronájában él, ahonnan egy kisebb szél könnyen lesodorja, így bekerülhet a lakóházakba, gépkocsikba, az ember ruhájára, így más poloskákhoz hasonlóan kellemetlenséget okoz.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!