Hirdetés

Büntetőtábor és marketing

Hargita megye – Kényszermunka és büntetőtábor is szerepelt a maroshévízi Fenyő kemping idei nyárra tervezett turisztikai ajánlatában. A tulajdonos, Edward Chirlacopschi a hétvégi táboravatóra több mint tíz – túlélő, fogyókúra, küzdősport vagy egészséges táplálkozás – táborba várt jelentkezőket, de megfelelő számú érdeklődő hiányában az idénynyitó elmaradt.

2007. június 20., 00:002007. június 20., 00:00

„Néhányan jelentkeztek ugyan Kolozsvárról, Brassóból, Bukarestből és Bákóból, de a tábornyitáshoz nem voltak elegen” – mondta a tulajdonos. A kényszermunka- és büntetőtábor viszont a központi román sajtó érdeklődésének középpontjába került, mert bukaresti lapértesülések szerint olyan gyerekeknek és fiataloknak szerveznének táborozást Maroshévízen, akiket szüleik kényszermunkával akarnak büntetni és nevelni. „A tábort őrzik, a gyerekek reggel nyolctól este tízig fizikai munkát végeznek: medencét takarítanak, kerítést festenek, árkot ásnak, vagy főznek a tábor konyháján. Mindezt folyamatos, durva szóbeli fegyelmezés mellett” – állította az Adevărul című lapban megjelent cikk. A lapértesülés szerint a szülőknek mindössze a szállítási költséget kell állniuk, a táborban végzett munka fejében ingyenes az ellátás. Edward Chirlacopschi szerint azonban ez nem igaz, ő mindössze ingyenes, karitatív tábort kívánt szervezni szerényebb anyagi körülmények között élő gyerekek számára. A megjelent cikket négyperces telefonbeszélgetés alapján írták, Sebastian Dan újságíró ellen pedig a tulajdonos becsületsértésért feljelentést tesz. „A tábornak nincs konyhája, sem úszómedencéje, a vendégeink étkeztetését a szomszédos első osztályú vendéglő biztosítja, a csapadékelvezető árkokat pedig már tavasszal kiástuk – az újság képtelenséget állít” – magyarázta Chirlacopschi. Szerinte az első osztályú vendéglői étkeztetésért, szállásért és egyéb szolgáltatásokért – termálvizes fürdőzés, kirándulások – cserébe egyszerű munkákat kellett volna végezniük a táborozóknak: például kitakarítaniuk a környező zöldövezetet, valamint más hegyvidéki táborokra jellemző, nevelő célzatú tevékenységekben kellett volna részt venniük. A hétvégén a Hargita megyei gyerekvédelmi igazgatóság, a munkaügyi felügyelőség és a rendőrség közös ellenőrző csoportja vizsgálatot folytatott a helyszínen, és nem talált rendellenességet. „A kényszermunka és büntető megnevezést mindössze figyelemfelkeltésre, marketingeszközként használtam” – állítja Chirlacopschi. Az interneten közzétett ajánlat szerint azonban a tábor célja a fizikai erőnlét erősítése és a fegyelmezés, az Adevărul honlapján a szülők Chirlacopschi elérhetősége felől érdeklődnek, mert szeretnék „megnevelni” a gyermeküket.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 27., hétfő

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő

Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.

Rágyújtotta a házat élettársára egy szebeni férfi, súlyosan megsebesült a nő
Hirdetés
2026. április 27., hétfő

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után

Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.

Turizmus nélkül maradt Parajd: kisvállalkozások sora zárt be a bánya beomlása után
2026. április 27., hétfő

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel

Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.

Új romániai magyar pártot alapítana a Tisza székelyföldi aktivistája, de még nagyon sok a kérdőjel
2026. április 27., hétfő

Változékony marad az időjárás a következő két hétben

Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.

Változékony marad az időjárás a következő két hétben
Hirdetés
2026. április 26., vasárnap

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött

Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.

Székelyföldi és partiumi megyeszékhely is a szerencsejátékok szigorú korlátozásáról döntött
2026. április 26., vasárnap

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél

Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.

Négy székelyföldi településen okozott áramkimaradást a heves szél
2026. április 26., vasárnap

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren

A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.

A román hatóságok tüntették el, most ők követelik vissza: csak eredeti talapzatán állhat a Darányi-szobor köztéren
Hirdetés
2026. április 25., szombat

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ

Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.

Az oktatás a közösség önértelmezése is. Fennállása 35. évfordulóját ünnepelte az RMPSZ
2026. április 25., szombat

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág

A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.

Még egy ideig megcsodálható Kalotaszeg egyik jelképe, a riszegvirág
2026. április 24., péntek

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok

A vasúti infrastruktúra egyes szakaszain munkálatokat végeznek, emiatt május 25. és szeptember 16. között nem fognak vonatok közlekedni Brassó és Csíkszereda között.

Vasúti munkálatokat végeznek a Székelyföldön, egy szakaszon szeptember közepéig nem fognak közlekedni a vonatok
Hirdetés
Hirdetés