Hirdetés

Büntetőjogász: ahogy a nőgyilkosságok, úgy a kiskorú bűnözők esetében sem hoz megoldást a törvénymódosítás

büntető

Tizennégy év alatti gyerekek esetében nem indulhat büntetőeljárás akkor sem, ha rendkívüli kegyetlenséggel végrehajtott bűncselekmények elkövetői

Fotó: Illusztráció

A közelmúltban több súlyos, kiskorúak által rendkívüli agresszivitással elkövetett bűncselekmény váltott ki visszhangot Romániában. A bánsági Csene községben történt tinédzsergyilkosság és más, erőszakos esetek kapcsán Kádár Hunor kolozsvári büntetőjogászt, a Sapientia EMTE oktatóját kérdeztük arról, milyen jogi eszközök állnak rendelkezésre a 14 év alatti elkövetőkkel szemben, és milyen megoldások lehetnek hatékonyak a fiatalkori bűnözés megelőzésében.

Deák Szidónia

2026. február 06., 19:092026. február 06., 19:09

2026. február 06., 19:112026. február 06., 19:11

Az elmúlt időszakban számos, halálos áldozattal vagy sérüléssel járó bűncselekmény borzasztotta el az országot, amelyeket kiskorúak követtek el. A bánsági Csene községben januárban egy 13 és egy 15 éves tinédzser több baltaütéssel és késszúrással megölte a 15 éves Mario Berindét, egy szintén 15 éves társuk pedig segített a holttest felgyújtásában, elásásában és a nyomok eltüntetésében.

Az eset országos felháborodást váltott ki: a településen tüntetések zajlottak, és széles körben követelték a büntethetőség alsó korhatárának módosítását annak érdekében, hogy a 14 év alatti elkövetőkkel szemben is büntetés legyen kiszabható.

Hirdetés

Ennek nyomán a bukaresti igazságügyi minisztérium munkacsoportot hozott létre a büntethetőség alsó korhatárának felülvizsgálatára. Hasonlóan súlyos ügy történt Maros megyében is, ahol három kiskorú előre megtervezett támadást hajtott végre egy taxisofőr ellen. A hatóságok tájékoztatása szerint egy 16, egy 15 és egy 13 éves fiú Marosvásárhelyen taxiba szállt, azzal a szándékkal, hogy megöljék a sofőrt, megszerezzék a járművet és az általa szállított pénzt. A bántalmazott gépkocsivezetőt súlyos sérülésekkel, szúrt sebekkel szállították kórházba.

Az egész országban megdöbbenést kiváltó bűncselekmények kapcsán Kádár Hunor kolozsvári büntetőjogászt, a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem oktatóját kérdeztük arról, milyen büntetőjogi eszközök állnak rendelkezésre a 14 év alatti elkövetőkkel szemben, indokolt-e a törvények szigorítása, illetve mennyire alkalmas a büntetőjog a fiatalkori bűnözés megelőzésére, és milyen megoldások lehetnek hosszú távon hatékonyak.

büntető Galéria

A bánsági tinédzsergyilkosság elkövetője ellen tüntetnek a lakosok, kérték, hogy a 15 éves barátja megölésével gyanúsított tinédzser távozzon a faluból

Fotó: Agerpres

Romániában 14 év alatt nincs büntetőeljárás és nincs büntetés

A kolozsvári büntetőjogász elmondta, a kiskorúak büntethetőségének alsó korhatárára vonatkozóan sem az Európai Unión belül, sem nemzetközi szinten nem létezik egységes szabályozás, a különböző országok eltérő jogpolitikai megközelítést alkalmaznak, amelyek mögött különböző társadalmi, jogi és kriminológiai szemléletek állnak.

Rámutatott, az egyes államokban úgynevezett autoriter rendszerek működnek, ahol nincs rögzített alsó korhatár: az eljáró hatóságok minden egyes ügyben egyedileg vizsgálják, hogy a kiskorú az elkövetés időpontjában beszámítható volt-e, illetve megértette-e tette súlyát. Erre gyakran hivatkozott példa az Egyesült Államok egyes államainak gyakorlata. Ezzel szemben Európa túlnyomó többségében a liberális modellek érvényesülnek, amelyek egyértelműen meghatározzák a büntetőjogi felelősség alsó életkori határát.

Ezekben a rendszerekben a jogalkotó – orvostudományi, szociológiai és egyéb kutatások eredményeire támaszkodva – általában azt vélelmezi, hogy egy bizonyos életkor alatt a kiskorúak még nem rendelkeznek azzal az érettséggel, amely a büntetőjogi felelősség megállapításához szükséges.

Ez az alsó korhatár a legtöbb európai országban – ahogy Romániában is – jellemzően a 14. életév.

korábban írtuk

Büntethetőség 14 éves kor alatt? Munkacsoport vizsgálja a törvénymódosítást
Büntethetőség 14 éves kor alatt? Munkacsoport vizsgálja a törvénymódosítást

A Temes megyei gyermekgyilkosság nyomán felülvizsgálhatják a büntethetőség alsó korhatárát Romániában. Az igazságügyi minisztérium munkacsoportot hozott létre, hogy megvizsgálja, a jelenlegi szabályozás alkalmas-e a súlyos bűncselekmények kezelésére.

A román jogrendszerben a 14. életévüket be nem töltött kiskorúakkal szemben nem indítható büntetőeljárás, mivel büntetőjogi felelősségük nem áll fenn. Ennek megfelelően esetükben nem kerülhet sor bírósági eljárásra, és büntetőjogi szankciók sem szabhatók ki velük szemben.

„A 2014 óta hatályos új büntető törvénykönyv értelmében a kiskorúakkal szemben nem szabhatók ki büntetések, kizárólag nevelő intézkedések alkalmazhatók. Ilyen lehet a speciális felügyelet, amikor a gyermek a családi környezetben marad pártfogó felügyelet mellett, illetve az elhelyezés, amelyre akkor kerül sor, ha a családi vagy rokoni környezet nem biztosítja a megfelelő nevelést és felügyeletet. Bár ezek egy része intézményes elhelyezéssel, például fogvatartási intézetben történő elhelyezéssel járhat, jogi értelemben nem büntetésnek, hanem a gyermekvédelmi jog keretébe tartozó nevelő intézkedésnek minősülnek” – magyarázta a Sapientia EMTE jogtudományi szakának oktatója.

Arra a kérdésre, hogyan kezeli a jog azt a helyzetet, amikor az elkövető maga is veszélyeztetett, elhanyagolt vagy bántalmazott gyermek, Kádár Hunor elmondta:

a jogrendszer korlátozottan képes figyelembe venni az elkövetők áldozati hátterét, és ennek mérlegelése nagyrészt az eljáró bíróra hárul.

„Ez nem mentesíti a gyermeket a büntetőjogi felelősség alól, de a bíró a kiszabandó büntetés mértékének meghatározásánál lehetősége van – de nem köteles – figyelembe venni a körülményeket. Gyakorlatban ritkán élnek ezzel a lehetőséggel: a hangsúly jellemzően nem azon van, hogy feltárják, miért követte el a gyermek a bűncselekményt” – fejtette ki.

büntető Galéria

Kádár Hunor kolozsvári büntetőjogász a Krónikának arról is beszélt, indokolt-e a törvények szigorítása, hoz-e hosszú távú megoldást a kiskorúak büntetőjogi felelőssége alsó korhatárának csökkentése

Fotó: Facebook/Kádár Hunor

A statisztikák szerint a korhatár csökkentése és a szigorítás nem hoz eredményeket

A büntetőjogász a csenei gyermekgyilkosság nyomán felmerült javaslatokra is kitért, amelyek a kiskorúak büntetőjogi felelőssége alsó korhatárának csökkentését, illetve akár annak eltörlését szorgalmazzák. „Véleményem szerint ez nem jelentene valódi megoldást, mivel a hangsúlyt elsősorban a szankcionálásra és a megtorlásra helyezi. Az Európai Unió legtöbb országában éppen ezért nem büntetéseket, hanem nevelő intézkedéseket alkalmaznak, ugyanis a szabadságelvonással járó szankciók nem feltétlenül szolgálják a kiskorúak érdekét” – fejtette ki a szakértő a Krónikának.

Hozzátette, kriminológiai kutatások bizonyítják,

az elrettentést célzó súlyosabb büntetések és a szabadságvesztéssel járó szankciók hosszú távon nem hoznak eredményt, sőt kiskorúak esetében gyakran éppen ellenkező hatást váltanak ki, és növelhetik a későbbi deviáns viselkedés kockázatát.

„Nem célszerű érzelmi vagy aktuális társadalmi reakciók mentén alakítani a jogi normákat. Erre példa a szexuális bűncselekmények vagy a családon belüli erőszak kapcsán bevezetett szigorítások, a drasztikusabb szankciók, illetve azokat a törekvések, amelyek a nőgyilkosságot külön bűncselekményként, súlyosabb büntetéssel kívánják szabályozni. Egyik sem hoz hosszú távon eredményeket. Meglátásom szerint a gyermekbűnözés esetében a büntethetőségi korhatár 14 év alatti csökkentése csupán a tünetek kezelését jelentené, és nem nyújtana megoldást a probléma gyökerére” – fejtette ki.

bűntető Galéria

Növekvő tendenciát mutat a kiskorúak esetében is a járművezetéshez szükséges engedély nélküli vezetés

Fotó: Szolár Éva

Korai figyelmeztető jelek: a megelőzésre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni

A tapasztalatok azt mutatják, hogy a súlyos bűncselekményeket elkövető kiskorúak jelentős része maga is áldozati helyzetből érkezik. Ezek a gyermekek gyakran bomlott, diszfunkcionális családi környezetben nőnek fel, és már az elkövetést megelőzően is mutatják az agresszív vagy deviáns viselkedés különböző jeleit: gyakran verekednek az iskolában, állatokat ölnek vagy rongálnak.

Mint a büntetőjogász kifejtette, a rendkívüli erőszakkal járó cselekmények a kiskorúak esetében jellemzően nem előzmények nélkül, hirtelen indulati alapon történnek.

Az úgynevezett „spontán” gyilkosság rendkívül ritka; a súlyos bűncselekmények többsége hosszabb folyamat eredménye, amelyben a környezeti és szociális tényezők meghatározó szerepet játszanak.

Hangsúlyozta, éppen ezért nem a jogszabályok szigorítása, a büntethetőségi korhatár csökkentése vagy eltörlése, illetve a súlyosabb szankciók alkalmazása jelenti a megoldást, hanem a megelőzésre kellene nagyobb hangsúlyt fektetni. Kiemelt figyelmet kellene fordítani azokra a fiatalokra, akiknél már megjelent a deviáns viselkedés, akik korábban is kapcsolatba kerültek a bűnözéssel, vagy agresszióra hajlamosak, és számukra megfelelő pszichoterápiás, szociális és egyéb támogató szolgáltatásokat kellene biztosítani. A tapasztalatok szerint ugyanis azokban az országokban, ahol jól kiépített és hatékonyan működő gyermekvédelmi és pártfogói rendszerek működnek, ez a megközelítés mérhetően pozitív eredményeket hoz.

„Romániában a megelőzést szolgáló jogi keretek formálisan léteznek, a gyakorlatban azonban ezek alkalmazása súlyosan hiányos. Ennek elsődleges oka a forráshiány: a megfelelő szakemberállomány, az intézményi háttér és a hosszú távú támogatási programok működtetése jelentős anyagi ráfordítást igényel, amire nem költenek az országban. A jogszabályok módosítása viszont gyakorlatilag semmibe sem kerül, és gyors politikai reakciónak tűnik a társadalmi felháborodásra, ezért ezt választják. Jóllehet a büntetőjog-tudomány és a kriminológia egyértelműen kimondja, hogy a represszív intézkedések, szankciók szigorítása nem jelent valódi megoldást” – fogalmazott a büntetőjogász.

büntető Galéria

A bűncselekmények kiskorú elkövetőinek nagy része maga is veszélyeztetett, elhanyagolt vagy bántalmazott gyermek

Fotó: illusztráció: Pixabay

Nem több a bűnöző gyermek, csak nagyobb a nyilvánosság

Arra a kérdésünkre, hogy milyen bűncselekmények a leggyakoribbak fiatalkorú elkövetők esetében, és valóban nőtt-e a kiskorúak által elkövetett, rendkívüli erőszakkal járó bűncselekmények száma, vagy csupán nagyobb nyilvánosságot kapnak ezek az ügyek, Kádár Hunor elmondta: jelenleg nem ismer olyan kutatást, amely egyértelműen alátámasztaná a kiskorúak által elkövetett bűncselekmények számának érdemi növekedését az elmúlt időszakban.

Sokkal inkább arról van szó, hogy ezek az esetek ma jóval láthatóbbá váltak. A média szerepének átalakulása, valamint a közösségi oldalak elterjedése miatt szinte minden súlyosabb cselekmény országos nyilvánosságot kap, míg korábban hasonló ügyek gyakran helyi szinten maradtak, vagy egyáltalán nem jelentek meg a nyilvánosságban.

A kiskorúak által elkövetett bűncselekmények jellegét tekintve továbbra is a vagyon elleni bűncselekmények – elsősorban a lopás és a rablás – fordulnak elő a legnagyobb számban.

Az erőszakos bűncselekmények aránya ehhez képest alacsony, ami összhangban áll az általános bűnözési statisztikákkal is. Ugyanakkor egyre gyakoribbak a közlekedési bűncselekmények, különösen a járművezetéshez szükséges engedély nélküli vezetés, amely a kiskorú elkövetők körében is növekvő tendenciát mutat.

korábban írtuk

Elégtelenek a büntetőjogi eszközök a családon belüli erőszakkal szemben, társadalmi mentalitásváltás szükséges
Elégtelenek a büntetőjogi eszközök a családon belüli erőszakkal szemben, társadalmi mentalitásváltás szükséges

A családon belüli erőszak a romániai társadalom egyik öröklött rákfenéje. Kádár Hunor büntetőjogász a Krónikának adott interjúban kifejtette, olyan széles körű problémáról van szó, amelyet a bűnüldöző szervek egymagukban nem tudnak felszámolni.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
Hirdetés
Hirdetés