
Fotó: Toró Attila/sepsiszentgyorgy.info
Tüntetést szervezett szerdán a Sepsiszéki Székely Tanács Mihai Tudose „akasztós” kijelentése miatt: a megyeszékhely főterén mintegy 150 résztvevő skandálta, hogy „Autonómiát!”.
2018. január 17., 18:382018. január 17., 18:38
2018. január 17., 18:402018. január 17., 18:40
A megmozdulásra a szakadó eső ellenére sokan kivonultak, a résztvevők székely zászlókat lobogtattak.
Elmondta, Mihai Tudose volt miniszterelnök lemondásával akár okafogyottá is válhatott volna a tüntetés, de a nyilatkozat óta eltelt egy hét, és azóta sem kért bocsánatot senki, „nem fortyant fel az EU”. A tiltakozás szervezői petíciót írtak Klaus Johannisnak, ezt Sánta Imre bikfalvi református lelkész olvasta fel. A dokumentumot az államelnöki hivatal mellett a prefektúrára is benyújtják, illetve számos hazai és nemzetközi fórumon nyilvánosságra hozzák.
Fotó: Toró Attila/sepsiszentgyorgy.info
– áll a petícióban. A dokumentumban hangsúlyozzák: elégedetlenek az államfő passzivitásával és közönyével. Figyelmeztetik az államfőt, hogy a román sajtóban felerősödtek a magyarellenes, szélsőséges hangok, és hogy a politikai válságok nem helyettesítik a sikerélményeket, ám neki szerepet kell vállalnia, hogy a frusztrációk ne alakuljanak a nemzeti gyűlölet megnyilvánulásává.
Fotó: Toró Attila/sepsiszentgyorgy.info
A félórás tüntetés Kovács István unitárius lelkész áldásával, majd a magyar és a székely himnusz eléneklésével zárult.
Hargita megyében más módon tiltakoznak Tudose kijelentése miatt: a nyilatkozatra reagálva az RMDSZ csíki területi szervezete arról döntött, hogy
Az elsőt már szerdán átadta Borboly Csaba megyei tanácselnök, a területi szervezet elnöke, valamint Becze István ügyvezető elnök Gergely Andrásnak, Csíkszentmárton polgármesterének – tájékoztatott közleményében a szövetség. Tudose kijelentése nyomán egyébként a közösségi oldalakon napokon belül elterjedt a székely zászló jelképként való használata a profilképeken. „Arra biztatom a csíkiakat, ne csak a virtuális térben használjuk a zászlót, hanem helyezzük ki minden csíki ház homlokzatára” – hangsúlyozta Borboly.
Fotó: Hargita Megye Tanácsának sajtóirodája
Amint arról beszámoltunk, már két feljelentést is tettek Tudose ellen kijelentése miatt. Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a kolozsvári ügyészségen, Corneliu Liviu Popescu ügyvéd, a Bukaresti Tudományegyetem tanára pedig a főügyészségen tett feljelentést a volt miniszterelnök ellen.

Az Erdélyi Magyar Néppárt (EMNP) a kolozsvári bíróság ügyészségén, Corneliu Liviu Popescu ügyvéd, a Bukaresti Tudományegyetem tanára pedig a főügyésznél tett feljelentést Mihai Tudose volt miniszterelnök ellen az akasztásos nyilatkozata miatt.
Illyés Gergely székelykeresztúri származású politológus úgy véli, Mihai Tudose nyilatkozata – amellett, hogy rendkívül durva és elfogadhatatlan – rossz színben tüntette fel a román politikát és a gyakran hangoztatott példás kisebbségvédelmi rendszert is.
„Védhetetlen is volt, nagy találékonyságra vall, hogy egyáltalán megpróbálta a román külügy a kármentést.
– magyarázta a Krónikának a budapesti Nemzetpolitikai Kutatóintézet munkatársa.
Illyés Gergely közölte, mivel nem jogász, nem tudja megítélni a volt kormányfő szavainak lehetséges jogi következményeit, mindazonáltal egy ilyen megszólalás szerinte mindenképpen alkalmas a gyűlöletkeltésre, ezért az állami intézményeknek hivatalból vizsgálniuk kellene. „És ezen egyáltalán nem változtat, hogy Mihai Tudose időközben lemondott” – tette hozzá a politikai elemző.
Egy 27 éves férfit 30 napra előzetes letartóztatásba helyezett pénteken a Temes megyei törvényszék gyermekpornográfia és kiskorú elleni nemi erőszak gyanúja miatt.
Egy 43 éves marosvásárhelyi nőt 95 ezer lejes hitel felvételére vettek rá csalók, akik közintézmény alkalmazottainak adták ki magukat, és azt állították, hogy az áldozat banki adatai veszélybe kerültek. A pénzt végül készpénzben adta át egy férfinak.
Nem ért egyet az RMDSZ az egyenruhaviselés országos szintű kötelezővé tételével – közölte pénteken Kelemen Hunor elnök. A politikus igazat ad a kötelező egyenruhaviselés ellen tiltakozó Romániai Magyar Középiskolások Szövetségének.
Lakossági ellenállásba ütközött Szeben megyében egy bányászati és feldolgozóipari beruházás. A Mineral Proiect Invest Rt. Resinár közelében nyitna külszíni fejtést, a szerpentinitet pedig Szelistye térségében dolgozná fel magnéziumalapú termékekké.
Megosztó kérdésnek bizonyul Romániában az iskolai egyenruha kötelezővé tétele, miután a szenátus már rábólintott a tervezetre, aminek sok pedagógus és szülő nem örül, magyar diákszervezetek pedig tiltakoznak ellene.
A még felújítás alatt álló Magyar Ház is hangsúlyos helyszíne a csütörtökön este kezdődő 11. Temesvári Magyar Napoknak. A bánsági magyarság legnagyobb rendezvénysorozatán színes programkínálattal várják az érdeklődőket – mondta Tamás Péter.
Több mint kétszer annyi bejelentés érkezett idén a 112-es segélyhívó számra lakott területek közelében észlelt medvékről Hargita megyében, mint a múlt év azonos időszakában.
Csaknem egy évvel azután, hogy az épületekről leváló vakolat miatt veszélyessé vált és a város önkormányzata kénytelen volt lezárni, végre megújulhat Brassó egyik nevezetessége, a Zsinór utca.
A tekei üzem egyik helyiségében már az utolsó munkafázisnál tart a gyúrt sajt: a puha sajtmasszát kézzel töltik az előkészített sertéshólyagba, majd a természetes burkot összevarrják. A Beszterce-Naszód megyei Teke tejfeldolgozó üzemében jártunk.
A már a 16. századtól gyógyhatásairól ismert lippai ásványvizet palackozó vállalat azt állítja, hogy másik kutat használ, így nincs köze a közkút „kiszáradásához”.
szóljon hozzá!