
A Kórusok Éjszakája Kolozsváron (KÉK) elnevezésű eseményt a frissen kialakított Mária fogadalmi oszlop terén tartják az Egyetem utcában
Fotó: Kiss Judit
Első ízben tartják meg a Kórusok Éjszakája Kolozsváron (KÉK) elnevezésű rendezvényt – közölték a szervezők.
2024. október 04., 13:202024. október 04., 13:20
Amint a Visszhang kórus, a Kórusok Éjszakája és Babeş-Bolyai Tudományegyetem által tartandó esemény leírásában szerepel,
Az esemény záróakkordjaként, egy rövid daltanítást követően bárki együtt énekelheti a kórusokkal
„Gyere el, ha szereted a zenét, esetleg szeretnél megismerni más kórusokat is vagy meghallgatnád azokat a kolozsvári csoportokat, akiket már ismersz, kötetlenebb, családiasabb hangulatú lesz az esemény” – olvasható a felhívásban. A szervezők a továbbiakban közlik a pontos programot a KÉK Facebook-eseményénél.
Augusztus 15-én, Nagyboldogasszony ünnepén, a Kolozsvári Magyar Napok nyitányaként szentelték fel és áldották meg a belvárosba, a piarista templom elé visszaállított Mária-oszlopot, Erdély második legrégebbi köztéri emlékművét.
ahonnan a kommunista rezsim ideológiai okokból elköltöztette.

Felszentelték és megáldották csütörtökön, Nagyboldogasszony ünnepén a Kolozsvár belvárosába, a piarista templom elé visszaállított Mária-oszlopot, Erdély második legrégebbi köztéri emlékművét.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!