2007. július 25., 00:002007. július 25., 00:00
A projektet közel 6,6 millió euró értékű PHARE program keretében bonyolítják le, a résztvevő helyi és megyei önkormányzatok tíz százalékos önrésszel járulnak hozzá a költségekhez. Céljuk az ásványvíz-források és a gyógyfürdők rehabilitálása, az infrastruktúra javítása, és befektetők vonzása a térségbe. A programban Háromszéken a Sepsiszentgyörgy–Előpatak–Barót–
Sepsibükszád, a Kovászna–Bálványos–Kézdimartonos körút is szerepel. Hargita megyéből hat, székenként két település kapcsolódik be a Borvíz útja programba: Csíkzsögöd és Tusnádfürdő, Szentegyháza és Szejkefürdő, illetve Borszék és Gyergyóremete.
„A Borvíz útja még csak a helyi tervek egyeztetésénél tart és lassan halad, mert az önkormányzatok sétálóutcákat, köztereket, szobrokat szerettek volna sok helyen létrehozni a pályázati pénzből, holott ezt az infrastruktúra felújítására vagy kiépítésére kell elsősorban fordítani. A két megye közötti egyeztetés is hátráltatja a végleges tervek elkészítését, Háromszéken ugyanis több település kapcsolódna be a programba, mint Hargita megyében, és sok utópisztikus elképzelést kell visszahozni a valóságba, megyeszinten ugyanis nem olyan sok pénz a 3,3 millió euró beruházásra” – jelentette ki Borboly Csaba, Hargita megye önkormányzatának alelnöke.
A rehabilitációs projekt és a két megye közös népszerűsítő kampánya mellett a Kovászna megyei önkormányzat idén új turisztikai rendezvényt is indít, hogy minél többen ismerkedhessenek meg a háromszéki ásványvízlelőhelyekkel. A tervek szerint szeptember elején szerveznék meg az első háromszéki borvíznapokat. Albert Zoltán, a Kovászna megyei tanács szakértője szerint a rendezvény célja a háromszéki borvizek, borvízforrások népszerűsítése, hiszen – mint büszkén hangoztatja – a térséget a borvizek országának is hívják. Kovászna megyében több mint ezer iható vizű borvízforrás van, emellett öt településen, Bodokon, Előpatakon, Málnáson, Kovásznán és Bibarcfalván palackozzák a borvizet. A szeptemberi borvizek napján minden Kovászna megyében fellelhető forrásból vízmintákat gyűjtenek, majd borvízkóstolást is szerveznek, emellett tudományos előadásokat tartanak a témában, de néptáncelőadások, koncertek, és borvízkiállítás is szerepel a programban.
Kovács Csaba, Kovács Zsolt
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.