Hirdetés

Borszéket méltatta Elena Udrea

•  Fotó: Jánossy Alíz

Fotó: Jánossy Alíz

Követendő példának szánja Borszék felújítását a fejlesztési és turisztikai minisztérium – jelentette ki csütörtökön Elena Udrea tárcavezető a Hargita megyei fürdővárosban tett látogatása során.

Pap Melinda

2011. szeptember 30., 09:162011. szeptember 30., 09:16

A helyi művelődési ház avatóünnepségére érkezett miniszter kétórás késéssel kezdte meg látogatását, a Brassó és Borszék közötti út rossz állapota miatt háborgott, de mint mondta, azonnal elmúlt a haragja, amikor meglátta az üdülőtelepen történt változásokat.

„Amikor a fejlesztési és turisztikai minisztérium élére kerültem, az volt az elsődleges célom, hogy visszaadjam a fürdővárosoknak egykori patinájukat, hogy újra bevezessem ezeket a legmagasabb szintű turisztikai körforgásba, hiszen ezek az üdülőtelepek voltak valamikor a hazai gyógyászati turizmus etalonjai” – jelentette ki Elena Udrea. Mint hangsúlyozta, Borszék teljes körű felújítása Homoródfürdőhöz és a Duna-deltai Sulina városához hasonlóan egy, az ENSZ-szel közösen működtetett pilótaprojekt része. Ennek során szeretnék bebizonyítani, hogy az állam képes a városok újraélesztésére, a turisztikai célpontok állami és európai uniós pénzből, nemzetközi szakemberek segítségével történő felújítására.

A tárcavezető elégedetten könyvelte el, hogy Borszék fejlődése jó irányt vett, és arra intette Mik József polgármestert, hogy az önkormányzat rójon ki nagyobb illetéket a turisztikai létesítményeket összeomolni hagyó cégekre, és amennyiben ez sem vezet eredményhez, a kisajátítástól se riadjon vissza. Az elöljáró megköszönte a miniszternek, hogy „visszaadta a borszékiek hitét”, és bemutatta a 88 millió lejből megvalósult, a művelődési ház felújítására vonatkozó projektet. A több mint százéves épület nagyon leromlott állapotban volt, az egyéves munkálatok során nemcsak felújították az évekig használaton kívül álló ingatlant, hanem manzárdot is építettek rá. Az épület a helyi könyvtárnak ad majd helyet, de a kulturális szervezetek is használják majd, és esküvőket is szerveznek majd benne.

Borszéki látogatása után Elena Udrea fejlesztési és turisztikai miniszter Maroshévízen látogatta meg a hegyimentők bázisát, majd aláírta a többségben románok lakta kisváros, valamint Csíkszereda integrált városfejlesztési tervét, illetve a Borvíz útján is végigment.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
2026. október 12., hétfő

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban

Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.

Újabb határrendészek buktak le a halmi korrupciós botrányban
2026. október 12., hétfő

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr

Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.

Szerelem a raktérben: így járt túl a Securitate eszén az erdélyi lány és az angol kamionsofőr
Hirdetés
2026. október 12., hétfő

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre

Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.

Illegális fakitermelés: már nem nézhetnek félre az erdőőrök, a bejelentő is kimehet velük a helyszínre
2026. október 12., hétfő

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki

A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.

Feltörték a partiumi megyeszékhely szemétszállító cégének szervereit, ügyfelek ezreinek adatai kerülhettek ki
2026. október 12., hétfő

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt

Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.

Tüntetnek az erdélyi repülőgépgyár alkalmazottai az alacsony bérek és a külföldi katonai helikopterek vásárlása miatt
Hirdetés
2026. október 11., vasárnap

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air

Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.

Menetrendváltozás: csökkenti a Marosvásárhelyről Budapestre közlekedő járatok számát a Wizz Air
2026. október 10., szombat

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott

Már több mint két hete tombol egy rendkívül nehezen megközelíthető hegyvidéki területen, a Retyezát-hegység déli részén, a Kis-Retyezát területén, Hunyad megyében található Buta-völgyi szorosban kitört bozóttűz.

Több mint két hete ég a bozóttűz az erdélyi megyében, a magyar prefektus is a helyszínen tájékozódott
2026. október 10., szombat

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Hirdetés
Hirdetés