Borboly Csaba lemondását kérték

Csíkszék – „A pohár ott telt be, mikor megtudtam, hogy a sikeres november 25-i választás utáni 8-ik napon, december 3-án valaki felvetette, hogy le kellene mondanom területi elnöki tisztségemről” – számolt be internetes naplójában Borboly Csaba, Csík területi RMDSZ-elnök, aki szerint választások óta eltelt napokban a siker fölött érzett kezdeti öröm után belső viszályok folynak az RMDSZ csíki szervezetében.

2007. december 05., 00:002007. december 05., 00:00

Borboly, aki egyben a Hargita Megyei Tanács alelnöke, úgy érzi, naponta érik támadások az RMDSZ-ben kifejtett tevékenysége, valamint a választások eredményének általa kezdeményezett kiértékelése miatt. „A városi kiértékelőn megtudtam, azért jutott ide az RMDSZ, mert 2003-tól mindig rossz oldalon álltam, illetve a csíki kampány minden eleme hibás volt, roszszul csináltuk, és csak öngólt rúgtunk! A hab a kijelentések között az volt, amikor megtudtam, hogy a kampányban fehér lovon vágtattam, és most kérem a pénzt, paripát, fegyvert és földeket” – áll a blogon. A területi elnök nem árulta el, kik a kritizálók, a Krónika viszont úgy értesült, Verestóy Attila javasolta lemondását, amit Markó Béla is helyeselt. „A probléma az, hogy senki nem szemtől szembe kritizál, az indulatok, az irigység, az üzengetések a háttérben zajlanak” – jelentette ki a Krónikának Borboly Csaba. Az RMDSZ Csík területi elnöke elmondta, december 3-a mélypontot jelentett az életében, de egyelőre nem készül lemondani. A kudarcos napok után már úgy érzi, kezdenek helyreállni a dolgok. „Az állítgatók visszavonultak, és sok biztatást, támogatást kaptam RMDSZ-es politikusoktól” – mondta el lapunknak Borboly.

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Ezek is érdekelhetik

A rovat további cikkei

2025. október 05., vasárnap

Rémület egy kalotaszegi faluban: öt Kolozs megyei férfit vettek őrizetbe tettlegesség és fenyegetés miatt

Tettlegesség, rongálás, fenyegetés, valamint a közrend és a köznyugalom megzavarása miatt vettek őrizetbe szombaton, október negyedikén öt kiskalotai férfit egy feljelentés nyomán.

Rémület egy kalotaszegi faluban: öt Kolozs megyei férfit vettek őrizetbe tettlegesség és fenyegetés miatt
2025. október 05., vasárnap

Divatba jön a retró, újragondolt kazettás magnót dobott piacra egy erdélyi vállalat

A Marosvásárhely melletti Nyárádtőn múködő Electromureș vállalat új kazettás magnót dobott piacra.

 

Divatba jön a retró, újragondolt kazettás magnót dobott piacra egy erdélyi vállalat
2025. október 05., vasárnap

Három ember sérült meg a csúszós utak miatt egy autóbalesetben Hunyad megyében

Három ember súlyosan megsérült, és Dévára, a Hunyad Megyei Sürgősségi Kórházba szállították őket egy közlekedési baleset után, amely vasárnap délelőtt történt a DN 76-os országúton, Déva és Brád között, Szelistyora (Săliștioara) település közelében.

Három ember sérült meg a csúszós utak miatt egy autóbalesetben Hunyad megyében
2025. október 05., vasárnap

Várni kell még a jó időre: egyelőre nem áll el az eső és nem lesz melegebb

Nem maradnak abba az esőzések jövő héten sem az országban, a vasárnapi és hétfői hőmérséklet pedig nagyjából az évszaknak megfelelően alakul, és a napokban még hideg várható.

Várni kell még a jó időre: egyelőre nem áll el az eső és nem lesz melegebb
2025. október 05., vasárnap

Zöldebbé váltak az elmúlt évtizedekben a Kárpátok magashegyi területei

A kolozsvári Babeș-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) által vezetett nemzetközi kutatócsoport azt mutatta ki, hogy a Kárpátokban az 1500 méteres magasság fölötti területek az elmúlt négy évtizedben látványos változáson mentek keresztül.

Zöldebbé váltak az elmúlt évtizedekben a Kárpátok magashegyi területei
2025. október 04., szombat

Roma sorsokról készült alkotások, animációk taroltak a 25. Filmtettfeszten

Átadták Kolozsváron szombaton a Filmtettfeszt – Erdélyi Magyar Filmszemle díjait, a fesztivál negyedszázados jubileumát ünnepli.

Roma sorsokról készült alkotások, animációk taroltak a 25. Filmtettfeszten
2025. október 04., szombat

Kifakadt Charlie Ottley, az Electricát okolja a hosszas áramszünet miatt

A Románia természeti szépségeit népszerűsítő Charlie Ottley brit dokumentumfilm-rendező, aki épp Erdélyben tartózkodik, élesen bírálta, hogy nem tudja megszüntetni az Electrica szolgáltató az áramkimaradásokat a hegyvidéken.

Kifakadt Charlie Ottley, az Electricát okolja a hosszas áramszünet miatt
2025. október 04., szombat

Pisztollyal és teleszkópos bottal fenyegetőzött egy Kolozs megyei férfi, lecsaptak rá a rendőrök

Aranyosgyéresi cégeket és magánszemélyeket fegyverrel fenyegető 29 éves férfit vett őrizetbe a helyi rendőrség, akivel szemben szombaton az ügyészség 60 napos bírósági felügyeletet rendelt el. A pisztollyal fenyegetőző férfinél házkutatást tartottak.

Pisztollyal és teleszkópos bottal fenyegetőzött egy Kolozs megyei férfi, lecsaptak rá a rendőrök
2025. október 04., szombat

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye

Boldog Bogdánffy Szilárd ünnepén, az ő boldoggá avatásának 15. évfordulóján, október 3-án szervezett ünnepséget a Nagyváradi Római Katolikus Püspökség a Szeged-Csanádi Püspökséggel és Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusával közösen.

Huszadik századi vértanúira emlékezett a Nagyváradi Római Katolikus Egyházmegye
2025. október 04., szombat

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől

A szokatlanul hideg időjárás után felmelegedést jósolnak a meteorológusok, de az esőtől a jelek szerint nem szabadulunk.

Kicsit melegszik az időjárás, de nem szabadulunk az esőtől