Hirdetés

Borboly Csaba válaszolt helységnévtáblaügyben

•  Fotó: Mihály Csaba

Fotó: Mihály Csaba

Reagált a 132-es megyei út mentén elhelyezett helységnévtáblákkal kapcsolatos kérdéseinkre Borboly Csaba, a megyei önkormányzat elnöke. Amint megírtuk: szabálytalanok a szóban forgó út mentén álló helységnévjelzők.

Szüszer Róbert

2016. január 01., 16:212016. január 01., 16:21

A magyar településnevek ugyanis a román nyelvű felirat alatt, azonos táblán, azonos méretben kell szerepeljenek, ehelyett a Hargita Megyei Tanács külön táblákra íratta fel a magyar neveket, esetenként kisebb betűmérettel. Cikkünkben arra mutattunk rá, hogy a magyar helységneveket centire akkora betűkkel kell kiírni, mint a románt. A vonatkozó jogszabály erre konkrétan ki is tér.

A megyei tanács tehát egy korábbi mulasztását egy újabbal próbálta helyrehozni. Mint emlékezetes, a novemberben kihelyezett első rend tábla ugyanis mind román volt, a kétnyelvű feliratozást valahogy kifelejtették a nagyívű projektből. A magyar felirat akkor lett hirtelen fontos, amikor a lapcsaládunk írt a témáról. A 24 darab magyar feliratú táblát utólag gyártatták le, a hivatalos közlés szerint a 4700 lejes költséget a megyei önkormányzat útkarbantartásra elkülönített pénzalapjából állták.

A Hargita Megyei Tanács elnökétől azt kérdeztük hétfőn, hogy melyik jogszabály alapján határozták meg a magyar nyelvű helységnévtáblák formáját és tartalmát, illetve mikor tervezik lecserélni a múlt héten kihelyezett táblákat.

„A 132-es út mentén megjelenő román nyelvű útjelző táblák kihelyezése a 2007-ben elfogadott műszaki terv szerint történt, amely alapján a pályázat is be lett nyújtva, majd a támogatási szerződés megkötve az EU-val. A magyar nyelvű táblák utólagos kitétele a még be nem fejezett munkálat időszakában, vagyis a még le nem zárt útépítésről beszélünk, amelynek a táblák is a részét képezik – azért kerültek ki, hogy a magyar közösség érdekeit és jogait érvényesítsük. De azzal szembesülünk, hogy lassan nem a magyarság érdeke és maga a tény, hogy van magyar felirat is – válik fontossá, hanem a politikai botrány kirobbantása\" – olvasható a szerdán délután kapott, változtatás nélkül itt közreadott válaszban.

Ezzel kapcsolatosan fontosnak tartjuk megjegyezni, hogy a magyarság érdekét éppenséggel a mi lapcsaládunk képviselte, amikor felhívta a figyelmet arra, hogy nincsenek az útszakaszon magyar feliratok, és ezt cselekedtük akkor is, amikor rámutattunk: a magyar felirat nem lehet kisebb, mint a román. A politikai botrányokat pedig hagyjuk, nem erről van itt szó.

Az újabb táblacserékkel kapcsolatosan a közlemény leszögezi: „az uniós forrásokból elkészült jelenlegi táblákat a garancia lejárta után lehet eltávolítani, ha elkészülnek az egységes kétnyelvű táblák, azokat a települések polgármesterei fogják elhelyezni a saját költségvetésükből, hisz a törvény így rendelkezik. A kétnyelvű helységnévtáblát a Hargita Megyei Tanács csak ott teheti ki, ahol ezt a polgármesterek nem akarják megtenni. Miután ez megtörtént, csak ezt követően lehet eltávolítani a jelenlegi magyar nyelvű táblákat. A projekt még nincs lezárva, a jelenlegi fázisban amit meg kellett tegyünk, az meg lett téve.\" Nem kívánjuk ezt a közlést kivesézni, hiszen az olvasók pontosan értik a választ.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés