
Fotó: Biró István
Tudom, pár hosszú hónapon át nem született hivatalos döntés arról, hogy ki lesz az RMDSZ jelöltje, hogy ki lesz a »csapatkapitány«. Ez volt a helyzet, amikor január közepén a Magyar Polgári Párt képviselője megkeresett. Elmondta, hogy ilyen helyzetben a polgármester-választások során ők engem javasolnának közös jelöltként. Gondolkodási időt kértem. Tudván, hogy az ügy érdekében mennyire fontos az RMDSZ–MPP kölcsönös támogatása, szóbeli felhatalmazást adtam arra, hogy amennyiben nincs RMDSZ-jelölt, jelölésemről lehet egyeztető tárgyalást kezdeni a két párt között. Hangsúlyozom, csakis az egy jelölt mögé tömörülés érdekében” – fogalmaz levelében Bölöni.
A futballszakember hozzáteszi, döntése meghozatala után értesült arról, hogy az RMDSZ-nek megvan a maga elképzelése a Borbély László–Csegzi Sándor „tandem” indításával. „Az új helyzetet figyelembe véve természetes és logikus, hogy nem vállalom a jelölésemet, amelynek egyik fontos célja az egyesítés lett volna. (…) Tisztelettel kérek mindenkit arra az egyesülésre, amelyért elvállaltam volna a jelöltetésemet” – szögezi le levelében Bölöni, aki szerint az RMDSZ által megnevezett páros mögé a város valamennyi lakója fölsorakozhat.
Szász Jenő: RMDSZ-es diverzió
A Krónikának nyilatkozva Szász Jenő, a Magyar Polgári Párt elnöke – aki egy héttel korábban jelentette be, hogy Bölöni elfogadta az MPP felkérését – kifejtette: nem lepi meg a volt sokszoros válogatott labdarúgó utólagos döntése. „Az egyezség eleve úgy szólt, hogy csak akkor vállalja a jelölést, ha a marosvásárhelyi magyarság, illetve mindkét magyar politikai fél őt támogatja. Azok után, hogy az RMDSZ nem sorakozott fel mögéje, nem csodálkozom, hogy így határozott” – kommentálta Bölöni László döntését Szász Jenő. Az MPP elnöke elmondta: úgy értesült, az RMDSZ vezetői az elmúlt héten folyamatosan próbálták lebeszélni Bölönit a polgári oldal javaslatának elfogadásáról.
„Tudomásom van arról, hogy Bölönit RMDSZ-es barátai egy héten keresztül arról győzködték, hogy ne vállalja a jelölést. Különben a leveléből kiderül, hogy ez az ember elkötelezett Marosvásárhely iránt, és ha mindenki őt támogatta volna, szívesen elvállalja a jelölést. Most már csak azt sajnálom, hogy nem az RMDSZ találta ki Bölönit” – fogalmazott Szász Jenő.
Tényleg komolyan gondolta?
Borbély László, a szövetség marosvásárhelyi polgármesterjelöltje cáfolta Szász vádjait, mondván, hogy ő is támogatásáról biztosította az Emirátusokban edzősködő barátját. „Valóban felhívtam, de nem azért, hogy lebeszéljem szándékáról, hanem azért, hogy tudjam meg, mi is a szándéka. Elmondtam, én már egy évvel ezelőtt úgy döntöttem, hogy hazajövök Vásárhelyre, de azt is hozzátettem, hogy ha valóban vállalja a jelölést, én félreállok, és minden erőmmel támogatom” – szögezte le lapunknak Borbély.
Az egykori futballista marosvásárhelyi barátai is úgy vélik, Bölöni csak addig gondolhatta komolyan, míg ki nem derült: az RMDSZ-nek megvan a maga jelöltje. „A telefonbeszélgetésünk során kijelentette, csak abban az esetben vállalja, ha nincs más jelölt, és ha egyezség születik a támogatása felől” – idézte fel a múlt heti beszélgetésüket Kilyén László színművész. Szalkay József, az RMDSZ megyei tanácsosa is úgy tudja, Bölöni kikötése az volt, hogy egységes jelöltként szerepeljen. „Szűkszavúan kezelte a témát, talán nem is gondolta túl komolyan. Azt mondta, hogy csak akkor áll kötélnek, ha nincs nála jobb, ütőképesebb. Mivel az RMDSZ-nek akkor már megvolt a jelöltje, nem hiszem, hogy szükség lett volna bárkire is, hogy lebeszélje a szándékáról” – vélekedett Szalkay.
Még egy kísérlet
Az MPP elnöke szerint Bölöni visszalépése után pártpolitikus képtelen lesz csatát nyerni Marosvásárhelyen. Szász Jenő ezért továbbra is kitart amellett, hogy egy ideológiák fölé emelkedni tudó, és román szavazatok szerzésére is képes személyiségre van szükség. Tegnap nyílt levélben kérte Markó Béla RMDSZ-elnököt, hogy a törvényes jelölési határidő lejártáig a szövetség vonja vissza pártpolitikai jelöltjét, és támogassa Bölöni Lászlót mint a marosvásárhelyiek független és közös polgármesterjelöltjét. „A Magyar Polgári Párt és az erdélyi magyar közvélemény nevében kérem: Marosvásárhelyen a magyarság érdekeit helyezzék az RMDSZ pártpolitikai érdekei fölé. (…) Még mindig van esély Bölöni László közös támogatására. Bölöni László olyan személyiség, aki senki által nem kisajátítható, aki ideológiai, etnikai és pártszempontokon felülemelkedve mindenki által támogatható” – fogalmaz a levélben Szász Jenő.
Borbély László szerint azonban Bölöni állásfoglalásával végképp tisztázódott a jelölés kérdése. Markó Béla ugyanakkor hallani sem akar annak a megegyezésnek az aláírásáról, amelyet az MPP elnöke egy héttel ezelőtt Marosvásárhelyen egyoldalúan aláírt, és amelyben Bölönit javasolja közös jelöltként.
A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.
Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.