Hirdetés

Bőkezűek voltak a szalontaiak

Jelentős összeg, 16 500 euró gyűlt össze a nagyszalontai RMDSZ-szervezet hagyományos jótékonysági bálján. A pénzt Böjte Csaba Szent Ferenc Alapítványának ajánlották fel, amely árvaházat is működtet a Bihar megyei városban – mondta el a Krónikának Török László polgármester, a helyi RMDSZ elnöke.

Nagy Orsolya

2011. december 13., 08:052011. december 13., 08:05

Megtudtuk: az eseményre már nyolcadik alkalommal került sor, valamennyiszer karácsony előtt. „Az ünnepek közeledtével az emberekben felerősödik a szeretet érzése, ilyenkor szívesebben adakoznak” - mondta az elöljáró. A jótékonysági estélyre nagyon sokan eljöttek, Török László elmondása szerint pótasztalokat és székeket is be kellett vinni a terembe. A rendezvényen Böjte Csaba ferences szerzetes is jelen volt, illetve díszvendégként szólalt fel Kelemen Hunor szövetségi elnök, a művelődésügyi tárca vezetője, aki a nemes ügyért való összefogásra szólította fel a jelenlévőket. Az estélyen átadták a Bocskai-díjat: ezúttal a helybéli Toldi Néptánccsoport érdemelte ki az elismerést, amelyet Bánki Erik országgyűlési képviselő, az ifjúsági és sportbizottság elnöke adott át.

Török László felhívta a figyelmet arra, hogy aki boldogabb karácsonyt szeretne szerezni egy rászoruló gyermeknek, még megteheti, hiszen idén is él a cipősdoboz-akció. A lezárt, becsomagolt, játékokat vagy iskolaszereket, esetleg tartós élelmiszert tartalmazó dobozokat a szalontai RMDSZ-székházban kell leadni. Böjte Csaba alapítványának köszönhetően egyébként idén már tizenkét rászoruló gyermek kap ebédet iskola után.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2025. október 25., szombat

Több száz métert zuhantak, szörnyethalt két túrázó a Fogarasi-havasokban

Két túrázó meghalt szombaton a Fogarasi-havasokban, miután harmadik társukkal együtt megcsúsztak a Netedu-csúcs nyugati lejtőjén. A túlélőt helikopterrel hozták le a Fogarasi-havasokból.

Több száz métert zuhantak, szörnyethalt két túrázó a Fogarasi-havasokban
Hirdetés
2025. október 25., szombat

Kifütyülték a román kormányfőt Nagykárolyban

Ilie Bolojan miniszterelnököt többen kifütyülték szombaton Nagykárolyban, a román hadsereg napján szervezett katonai ünnepségen mondott beszéde alatt, illetve azt követően is. A csendőrség büntetéseket osztott ki a rendezvényen.

Kifütyülték a román kormányfőt Nagykárolyban
2025. október 25., szombat

Terápiás program szenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóiknak

Tizenkét napos terápiás programot szervez november 17–28. között a Bonus Pastor Alapítvány a magyarózdi Terápiás Otthonban, amelyet szenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóiknak ajánlanak.

Terápiás program szenvedélybetegeknek és felnőtt hozzátartozóiknak
2025. október 25., szombat

Kenőpénz helikopterrel: pontosít a Kaufland a Krónikának

Hét hónapja már nem a Kaufland alkalmazottja az a személy, akit megvesztegetés miatt elítéltek – derül ki az áruházlánc által a Krónikához eljuttatott állásfoglalásból.

Kenőpénz helikopterrel: pontosít a Kaufland a Krónikának
Hirdetés
2025. október 25., szombat

Príma berek: befektette a Príma Primissima díjjal járó pénzt a szentegyházi Filharmónia

A tavaly decemberben elnyert Príma Primissima Közönségdíj 28 millió forintos (350 ezer lej) jutalmát földvásárlásra fordította a szentegyházi Gyermekfilharmónia.

Príma berek: befektette a Príma Primissima díjjal járó pénzt a szentegyházi Filharmónia
2025. október 24., péntek

Udvaron is termő mérgező növény bogyójától került kórházba két gyermek

Kórházba került egy három- és egy ötéves tordai gyermek, miután egy mérgező növény gyümölcséből ettek – tájékoztatott pénteken a Kolozs megyei rendőr-főkapitányság.

Udvaron is termő mérgező növény bogyójától került kórházba két gyermek
2025. október 24., péntek

Alkoholkóma közeli állapotban vezetett egy székelyföldi férfi

Az A1-es autópályán ittasan vezető 44 éves Kovászna megyei férfit fülelt le a rendőrség Marosillye és Déva között – közölte pénteken a Szeben megyei rendőr-főkapitányság.

Alkoholkóma közeli állapotban vezetett egy székelyföldi férfi
Hirdetés
2025. október 24., péntek

Klebelsberg Kuno a tudásalapú társadalomban és gazdaságban látta a trianoni traumából való kilábalás lehetőségét

Az oktatási és kulturális intézményrendszer megteremtését, a trianoni traumából a tudásalapú társadalommal és gazdasággal való kitörését köszönhette egyebek mellett Klebelsberg Kunónak Magyarország.

Klebelsberg Kuno a tudásalapú társadalomban és gazdaságban látta a trianoni traumából való kilábalás lehetőségét
2025. október 24., péntek

Rendőrségi akció Kolozsváron: tucatnyi drogkereskedőt fogtak el

A Szervezett Bűnözés és Terrorizmus Elleni Ügyészség (DIICOT) csütörtökön 17 házkutatást tartott Kolozsváron, kábítószer-kereskedelemmel gyanúsított személyek lakásain, és 13 gyanúsítottat 24 órára őrizetbe vett.

Rendőrségi akció Kolozsváron: tucatnyi drogkereskedőt fogtak el
2025. október 24., péntek

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal

A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.

Sejtik a nyomozók, mi történhetett a Székelyföldön holtan talált fiatalokkal
Hirdetés
Hirdetés