
Fotó: Krónika/Böjte Csaba Facebookja
Több mint tíz napos kezelés után elhagyta a budapesti kórházat hétfőn Böjte Csaba, akit koronavírus-fertőzéssel kezeltek. A ferences szerzetes felgyógyult, és köszöni, hogy imádkoztak az egészségéért.
2020. november 30., 17:132020. november 30., 17:13
2020. november 30., 19:252020. november 30., 19:25
A dévai Szent Ferenc Alapítvány vezetője közösségi oldalán posztolt videóban is megörökítette a pillanatot, amint elhagyja a budapesti Szent László Kórházat. Közölte, imádságos szeretettel gondol az egészségügyi intézmény minden egyes munkatársára és azokra is, akiket a kórházban gondoznak, ápolnak. Böjte Csaba hálát adott Istennek, hogy papírja van arról, miszerint meggyógyult, de a testében is érzi az áldott békét. Koronavírus-tesztje egyébként egy nappal korábban negatív lett.
Felidézte, hogy november 13-án jelentkeztek nála a tünetek, 16-án lett pozitív a koronavírus-tesztje, majd Magyarországra szállították kórházi kezelésre. Böjte Csabát egyébként frissen napvilágot látott Füveskönyve egyik példányával várták a kórház kapujában, a kötetben számára fontos keresztény értékeket fogalmazott meg.
A ferences szerzetes megjegyezte: nem biztos abban, hogy ezt a könyvet a kezében tarthatná, ha nincs ez a vírus. „A koronavírust szidjuk, meg is érdemli, velem se volt kesztyűs kézzel. Déván a járvány bezárt bennünket, ami segített abban, hogy a lényegesekre fókuszáljuk a dolgainkat, elmélkedjünk. Így született meg ez a könyv” – közölte a Szent Ferenc Alapítvány vezetője.
Csaba atya elmondta, a járvány számos ajtót bezár ugyan az emberek előtt, de meg kell néznünk, hogy melyek azok az igazán lényeges, fontos dolgok, amelyek meghatároznak bennünket. „Család, elmélyülés, rendcsinálás” – sorolta a ferences szerzetes.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
A kolozsvári önkormányzat lakhatási programja körüli vitát kivitték az utcára: egy nacionalista román szervezet szombaton tüntetést szervezett a Széchenyi téren, tiltakozva a Pataréten élő családok városi negyedekbe való áthelyezése ellen.
szóljon hozzá!