2011. augusztus 12., 07:432011. augusztus 12., 07:43
Az eseményen részt vett Miklós Árpád, a Jobbik Borsod-Abaúj-Zemplén megyei frakcióvezetője is, aki egyike annak a hat magyar állampolgárnak, akiket vasárnap előállítottak Romániában a „közerkölcs elleni vétség és csendháborítás gyanújával”, miután a város bejáratánál fényképezkedni kezdtek egy magyar nyelvű – „Kolozsvár” feliratú –, általuk kihelyezett helységnévtábla előtt.
Szegedi Csanád közölte: a román hatóságok fizessenek kártérítést a fogvatartottaknak, mert azok nem követtek el semmilyen bűncselekményt. Mint hozzátette, egyúttal azt is szeretnék, ha a román állam magyarul is kitenné a helységnévtáblákat azokon a településeken, ahol nagyszámú kisebbség él. A politikus azt mondta, szeretnék, ha Kolozsvár összes bejáratánál egy hónapon belül kint lennének a magyar nyelvű táblák. A Jobbik alelnöke annak az elvárásuknak is hangot adott, hogy Erdély hivatalosan is legyen kétnyelvű országrész.
A politikus arra szólított fel: „fejezze be a román állam azt a magyargyűlöletet, amivel folyamatosan megpróbálja megfélemlíteni a magyar embereket”. Véleménye szerint bár hivatalosan 1,8 millió magyart mutatnak ki Romániában, ha az ott élők nem lennének megfélemlítve, akkor látszana, hogy minimum 2,5 millióan vannak. Kijelentette azt is, hogy ha a magyar külügy nem tesz lépéseket a hétvégi előállítás ügyében, akkor az Európai Parlament októberi plenáris ülésén felvetik a problémát és hivatalos magyarázatot fognak kérni. Erdély kétnyelvűsége ügyében pedig kampányt akarnak indítani – tette hozzá. Miklós Árpád a hétvégi eset körülményeit felidézve hangsúlyozta: ha valóban bűnvádi eljárás indul ellenük, akkor nyílt pert szeretne, amelyen nemzetközi megfigyelők is részt vesznek. Hozzátette, hogy ha pénzbírságra ítélik őket, akkor azt nem fogadja el, mert álláspontjuk szerint nem követtek el semmilyen bűncselekményt.
Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.
Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.
Újabb két határrendészt vettek őrizetbe a Szatmár megyei halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Egyiküket 30 napos előzetes letartóztatásba helyezték, miután felmerült a gyanú, hogy megpróbálta akadályozni az ügyészség nyomozását.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Az illegális fakitermelés visszaszorítását célzó új alkalmazást fejlesztett ki egy erdélyi szakember.
A rendőrséghez és a kiberbiztonsági hatósághoz fordult a nagyváradi RER Vest hulladékgazdálkodási szolgáltató, miután egy ismeretlen személy jogosulatlanul hozzáfért a cég ügyfélszolgálati portáljának teljes adatbázisához.
Tüntetést hirdettek hétfőre a vidombáki IAR repülőgépgyár alkalmazottai.
Menetrendváltozás nyomán novembertől az eddiginél kevesebb járatot indít Marosvásárhelyről Budapestre a Wizz Air.
szóljon hozzá!