
A gyimesfelsőloki bobpálya már több éve vonzza a turistákat
Fotó: Pinti Attila
Miután a turisztikai irodák megkongatták a vészharangot, hogy Európa számos síparadicsomához hasonlóan Erdélyben is meg vannak számlálva a hegyvidéki idegenforgalom időjárásfüggő szolgáltatásainak napjai, Brassó megyében sínes bobpályák építésével próbálják „orvosolni” a téli hóhiányt, valamint a nyári időszakban is látogatókat vonzani.
2024. június 06., 20:172024. június 06., 20:17
A Predeálra tervezett, nyári szánkónak is nevezett sínes bobpálya több mint 8 millió lejes projektjét már egy éve előkészítették, s a szükséges jóváhagyások beszerzését követően az önkormányzat nemrég kiírta a licitet a tervezésre és kivitelezésre. Az elképzelések szerint a létesítményt a Clăbucet sípálya bal oldalán építik meg, és részben áthalad majd az erdőn – írta a G4Media.ro portál.
A Brassó megyébe látogatók ugyanakkor talán már idén ősszel bobozhatnak a brassópojánai sínes pályán. A népszerű síközpontba tervezett „nyári szánkó” projektjét már 2012-ben bejelentették, de hosszú évekig csak szándék mutatkozott, a kivitelezés elmaradt. Tavaly viszont kiírták a licitet, idén februárban pedig aláírták a több mint 20 millió lejes kivitelezési szerződést.
A hatvan bobot felszerelik digitális érzékelővel, ami figyelmezteti a használókat, ha „járgányaikkal” veszélyesen megközelítenék egymást lecsúszás közben. Néhány magaslati pont, hat híd és öt spirál teheti majd izgalmasabbá a bobozást.

Jelenleg egy hónapon át van természetes hó Brassópojánán, de tíz év alatt az is eltűnhet – figyelmeztetnek turisztikai szakemberek, akik szerint Európa számos síparadicsomához hasonlóan Erdélyben is befellegezhet a síelésnek.
A Szeben megyei Muzsna (Moșna) erődtemplomának kerítőfalából egy szakasz leomlott szombatra virradóra – közölte a kulturális minisztérium.
Egy elektromos roller okozhatta azt a robbanást és tüzet, amely szombat kora reggel egy temesvári tömbház földszinti lakásában történt. A temesvári balesetben három személy könnyebben megsérült, az épületből 43 lakót kellett kimenekíteni.
Nyomtatott és online kiadványainak valamennyi munkatársától megválik a római katolikus egyház, amely átszervezéssel magyarázza a döntést. A Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) méltánytalannak tartja az újságírókkal szembeni bánásmódot.
Lemondott tisztségéről Elena Micicoi Temes megyei prefektus, miután péntek reggel házkutatást tartott a lakásán az Európai Ügyészség.
Nagykalota és Kalotaszentkirály között kirajzolódtak a Kalota-patakon épülő víztározónak a körvonalai. A gátnak elsősorban árvízvédelmi szerepe lesz, de a majdani víztükör turisztikai vonzerejére is számítanak Kalotaszentkirályon.
Fotócsomagok, bankettek, ajándékok, limuzin és olykor korlátlan italfogyasztás is növelheti a végzős év költségeit, amelyek egyes családoknál több ezer lejre rúgnak. Kolozs megyei szülőket és pedagógust kérdeztünk a költekezés határairól.
Mintegy fél évszázada biztosít fórumot a román és magyar történészek szakmai párbeszédének a Román–Magyar Történész Vegyes Bizottság. A testület XXVII. ülését Déván rendezték meg, Nagy Levente magyar társelnök nyilatkozott az eseményről a Krónikának.
Még be sem mutatta miniszterjelöltjeinek listáját, a kormányalakítással megbízott Eugen Tomac máris elveszítette egyik kiszemeltjét. Adrian Papahagi kolozsvári bölcsész bejelentette: nem kívánja irányítani a kulturális tárcát a kormányban.
Az aradi önkormányzatnak 37 ezer lej pénzbírságot kell fizetnie, amiért a jogerős bírósági ítélet ellenére sem aszfaltozott le egy utcát. Korábban a bíróság kártérítést ítélt meg az egyik lakó javára.
Jogerőssé vált a Maros megyei törvényszék május 19-i ítélete, amelyben életfogytiglani börtönbüntetést szabott ki a mezőméhesi Emil Gânjre, aki megölte és felgyújtotta barátnőjét.
szóljon hozzá!