„Nem kelthetjük a szétesett közösség látszatát”

– Egy választási kampányban nagyon fontos az üzenet, e téren az RMDSZ már a korteshadjárat legelején azt az erős célt fogalmazta meg, hogy meg kell menteni Erdélyt Bukaresttől, választani kell a régió és a főváros között. Biztos, hogy helyes üzenet Bukarest effajta démonizálása egy olyan választást megelőzően, amikor mégiscsak az ottani parlamenti képviselethez kérik a választópolgárok támogatását?

– Ebben ellentmondás egyáltalán nincs, mert volt abban az üzenetben valami, ami egészen pontosan megjelölte, hogy miről van szó. Amikor azt mondtuk, hogy mentsük meg Kolozsvárt, Nagyváradot, Csíkszeredát Bukaresttől, rögtön odatettük, hogy a mi adóinkról mi döntsünk. Tehát a pénzügyi decentralizációra, vagy ha mondhatjuk úgy, a pénzügyi autonómiára utaltunk. Egyébként európai elv, hogy amit helyben megtermelnek, az ne járja meg a fővárost, hanem nagyobb mértékben maradjon otthon. Az erdélyi megyék közül Máramarost és Krassó-Szörényt leszámítva mindenki nettó befizető, kevesebbet kap vissza, mint amennyit befizet, ez a 2012-es és 2013-as adatokból egyértelműen kiderül, és azóta nem változott. Még Hargita és Kovászna megye is nettó befizető.

Tehát az üzenet korrekt volt, sőt abban az értelemben is, hogy az erdélyi értékekre helyeztük a hangsúlyt. És itt nemcsak az 1918-as egyesülést követően megjelent értékekre, a Kós Károly-féle transzszilvanizmusra, hanem akár az erdélyi fejedelemség óta megjelent értékekre is gondolok. Mert a transzszilván értékek nem 1918-ban kezdődtek, már 1869-ben, a kiegyezés után megjelent Aradon, Temesváron néhány olyan társaság, amely a transzszilvanizmust újra előtérbe helyezi, és az önálló erdélyi fejedelemségből eredeztethető értékeket képviselnek: a sokkal nagyobb nyitottságot, toleranciát, egymás elismerését, tiszteletét. Ebben az értelemben ezeket az értékeket előtérbe helyezni nem hiba, nem démonizáltunk mi semmit. A központi kormányzati döntésekről beszéltünk, nem a bukaresti polgárokról.

És abban sincs ellentmondás, hogy a bukaresti országgyűlésbe igyekeznek a politikusok, mert a döntések ott születnek. Ha ezen ma változtatni akarunk, akkor ezt Bukarestben lehet megtenni, nem máshol. Talán nem ennyire provokatívan megfogalmazva, de hasonló üzenettel kolozsvári román politikusok is előálltak korábban, csak az nem kapott ekkora visszhangot. És e mögött az a tanulság is meglapul, hogy ha egy magyar ember mond ilyesmit, akkor azt sokkal inkább meghallják, és mindig gyanakodva figyelnek rá, holott mi csak azt mondtuk, amit szinte minden erdélyi ember gondol.

– Miközben ez az üzenet arra épült, hogy az összes erdélyi megye többet fizet be az adókból begyűjtött pénzekből a központi költségvetésbe, mint amennyit számára visszaosztanak, ezzel szemben a Transindex portál által nemrég a pénzügyminisztérium adatai alapján közzétett kimutatásból az derül ki, hogy számos erdélyi megyét – beleértve a Székelyföldet – még mindig Bukarest „tartja el\", mert többet kap vissza, mint amennyit befizet. Miként lehetne önfenntartóvá tenni Erdélyt, a Székelyföldet?

– A mostani adatok ferdítenek, hamisítanak. A Gândul hírportál által közölt, 2012-es, 2013-as adatok a mérvadóak, a pénzügyminisztérium azóta is bánja, hogy kiadta ezeket. Idén például a visszaosztásból alig-alig kaptak ezek a megyék, hiszen a költségvetés-kiegészítéskor nem is adtak a fejlesztésekre. Rég hozzászoktunk, hogy manipulálják a pénzügyminisztériumban a számokat, hazudnak, hiszen ha a teljes fogyasztást és befizetéseket nézzük, akkor nem volt hogyan megváltozzanak a két-három évvel ezelőtti adatok, mert nem volt ebben a régióban többletfejlesztés, ami nagyobb visszaosztást igényelt volna, a jövedelmek nem csökkentek. Amúgy Erdélyt plusz gazdasági fejlesztéssel lehet önfenntartóvá tenni. Ha helyben több pénzt hagysz, akkor az a helyi közösségeket erősíti, az erős közösségek gazdasági növekedést generálnak, ezáltal több pénz megy a központi költségvetésbe is.

– Nagyon sokszor elhangzott a kampány során, hogy sorsdöntő a mostani megmérettetés az RMDSZ, az erdélyi magyarok számára. Mitől nagyobb a tét most, mint volt négy-nyolc évvel ezelőtt vagy éppen az ország EU-csatlakozását megelőzően?

– Kétséggel elismerem, hogy mindig ezt szoktuk mondani. De mindig igazunk van, és a különböző kihívások miatt mindig másként. Most a román egyesülés közelgő centenáriuma mondatja velem mindezt, és az, hogy Románia lassan rásodródik egy rossz pályára. Még akkor is, ha ennek nem örülünk, és számunkra veszteség minden, ami 1918-ban történt, a centenárium a következő évek fontos mozzanata lesz a románok számára. A kizárólagosságra, a nemzeti büszkeségre építő centenáriumdemagógia olyan erős lesz, hogy rossz politikai döntéseket is eredményezhet.

Nem fogják megépíteni a történelmi régiókat összekötő autópályákat, nem fogják felújítani a Monarchiától örökölt székely körvasutat, nem fognak százezer új munkahelyet létesíteni, viszont egy közigazgatási reformot végig lehet vinni a következő két évben, ehhez csak parlamenti többségre van szükség. Márpedig rossz közigazgatási reform esetén a Székelyföld tokkal-vonóval kisebbségbe kerül, a Partium hozzá se fog szagolni a döntésekhez, a szórványról pedig nem is lesz érdemes beszélni. Ugyanakkor egy közigazgatási reform nem egyetlen ciklusra szól, lám, még mindig a Ceaușescu-féle 1968-as reform szerint működik az ország. Tehát egy rossz, az etnikai arányokat is befolyásoló közigazgatási átszervezés sorsfordító lehet.

Sérülni kezdtek a jogállam alapjai is, mert baj van, amikor a politikai döntéseket nem a politika intézményeiben hozzák meg, és más intézmények fölülírják ezeket a döntéseket. Politikai döntés volt, hogy vissza kell szolgáltatni az egyházi ingatlanokat: épp most kapott a katolikus egyház 21 levelet, amelyben visszautasítják a restitúciót. Politikai döntés volt, hogy felekezeti iskolákat lehet működtetni: most mentek neki a marosvásárhelyi Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumnak. Ha ezeket a politikai döntéseket felülírják más intézmények, akkor baj van a jogállammal – rögtön hozzáteszem, a korrupció ellen harcolni kell. Ha az anyanyelvi feliratok levételét a létező törvények ellenére bírósági ítélettel el lehet rendelni, akkor megint azt mondom, hogy felülírják a politikai döntéseket.

Ha értelmezhetőek a törvények, akkor ezeken kell korrigálni, de elfogadhatatlan az a jogértelmezés, amit az aranyosgyéresi vagy székelyföldi táblaügyekben látunk a bíróságon. A római jog, az angolszász joggyakorlat a jogelveken túlmenően a pozitív jogértelmezésre épül, ami azt mondja, hogy ha a törvény valamit nem tilt, azt megengedi. Márpedig a kolozsvári és aranyosgyéresi táblaügyben a bíró azt mondta ki, hogy ha a törvény nem írja elő, akkor az tilos. Ez rossz irányba tereli a társadalmat, és előbb-utóbb a többséget is érinteni fogja, de a kisebbség hamarabb érzékeli és ordítja a veszélyt.

Ezért a mostani választások nagy tétje az, hogy vissza lehet-e hozni a politikai döntéseket a politikába, és hogy ne legyen eltérően értelmezhető a törvény, korrekciókat kell végrehajtani. Amikor támogattuk ezeket a jogszabályokat a parlamentben, jóhiszeműek próbáltunk lenni, egy percig sem gondoltuk, hogy néhány év múlva valaki vissza fog élni velük. Ne legyünk naivak, sehol sem írja, hogy az oktatási reform terén automatikusan át kell venni az eddigi törvényi előírásokat. A jóérzés azt diktálná, hogy a megszerzett jogokhoz nem nyúlnak hozzá, de az elmúlt években éppen azt láttuk, miként lehet szabotálni ezeket. Már az probléma lenne, ha a történelem és a földrajz oktatását románul írnák elő, arról nem beszélve, ha kitalálnák, hogy csak nyolcadik osztályig lehetne anyanyelven tanulni. Minden elképzelhető, nehogy azt képzeljük, hogy adott esetben nem lépnek át egy határt. A százéves évforduló közelsége, az ebből adódó politikai retorika, demagógia, valamint a politikai döntések sorsdöntőek lehetnek.

– Konkrétan tartanak attól, hogy esetleg nem lépi át az RMDSZ az ötszázalékos küszöböt, vagy ez az érték egyfajta lélektani határ inkább? Az alternatív küszöbnek köszönhetően ez alatt sem veszítene jelentősen sok mandátumot a szövetség. Milyen eredménnyel lenne elégedett vasárnap?

– Szerintem életveszélyes egymás mellé tenni az ötszázalékos, illetve az alternatív küszöböt, csodálkozom, amikor értelmesnek tűnő emberek a kettőt egy lapon tárgyalják. Akkor lettünk volna teljesen felelőtlenek, ha nem próbálunk gondoskodni egy alternatív küszöbről, amit egyébként nem szokás bevinni a jogrendszerekbe. Nem magunkért tettük, hanem azért, ha eljön az idő, hogy demográfiai okok miatt nem lehet teljesíteni a küszöböt, megmaradjon a parlamenti képviselet lehetősége. Ha arányos részvétellel számolunk, akkor 2016-ban az ötszázalékos küszöb nem kellene veszélybe kerüljön, mert az arányos képviselet a népszámlálási és az egyházi adatok szerint egyaránt hat százalék fölött lenne.

Viszont hosszú távon számolni kell a demográfiai mutatóink romlásával, amit sok-sok eszközzel meg lehet próbálni fékezni, de mindez nem arról szól, hogy az RMDSZ mit mond. Ha ma nem érjük el az ötszázalékos küszöböt, akkor annak a pszichológiai hatása rendkívül rossz lesz, másrészt pedig azzal is számolni kell, miként tekintenek a románok egy meggyengült képviseletre. Ha azt látják, hogy ez a közösség nem összetartó, nem egységes, akkor azt mondják: még nem jutott a szászok és a zsidók sorsára, de jó úton vagyunk az egységes nemzetállami lét megteremtése felé. És akkor megkerülnének, ami elindíthat egy olyan folyamatot, ami a törvényektől a társadalmi lét különböző szegmenseit érintheti. Lehet a medvének drukkolni, de föl kellene ismerni: a történet nem arról szól, hogy mi lenne, ha az öt százalék alá csúsznánk, és akkor milyen jól meg lenne büntetve az RMDSZ. Nem fogok matematikai jóslásokba bocsátkozni, arányos képviseletet várok, ami öt százalék fölötti eredményt jelent, ha a magyar közösség ugyanolyan arányban vesz részt a választáson, mint a román.

– Erős szövetségesre leltek a magyar kormánypártokban, az anyaországi behatás révén magyar versenypárttal sem kell megküzdeniük a voksokért. Minek tulajdonítja a Fidesz–KDNP támogatását? A korábbi választások idején épp amiatt vádolták a belügyekbe való beavatkozással az anyaországi alakulatokat, hogy az RMDSZ versenypártjainak kampányolnak. A mostani nem beavatkozás?

– Óriási a különbség, amivel mindenkinek szembe kell néznie. A 2012-es parlamenti választások idején – amikor egyébként nem a teljes magyar kormány és a teljes Fidesz kampányolt – a megosztást támogatták, most viszont azt az egységes képviseletet, parlamenti jelenlétet, amiről maga Orbán Viktor miniszterelnök, Semjén Zsolt kormányfőhelyettes és Kövér László házelnök is beszélt. Ez a normális. Akkor is ez lenne a természetes, ha nem RMDSZ-nek hívnák a szövetséget, amely a képviseletet tudja biztosítani. Egyébként a 2014-es EP-választások idején már egyértelmű volt a Fidesz támogatása, hiszen akkor is Szatmárnémetibe jött Orbán Viktor, csak akkor sokan nem nagyon vették észre. Gyakorlatilag a 2012-es parlamenti választásokat követően kezdődött egy szorosabb együttműködés a Fidesz–KDNP-vel, a magyar kormánnyal, azóta rendszeresen találkozunk a miniszterelnökkel. Ez a természetes állapot, nem az, ami 2012 előtt volt.

– Mennyire maradandóak a december elsejével kapcsolatos pengeváltások során a másik félen ejtett sebek, mi várható a magyar–román kapcsolatokban december 11-e után?

– Nem fogadom el soha, hogy román állampolgárként bizonyos kérdésekről ne beszéljek. Ezért beszélek nagyon világosan és határozottan december elsejéről vagy bármilyen, bennünket érintő kérdésről. A magyar kormányzat képviselői az elmúlt időszakban ugyanazt mondták, mint amit mi, mégpedig hogy december elseje a magyar emberek számára nem ünnep. Ettől még egymást tisztelhetjük, csak ne várja el senki a magyaroktól, hogy ünnepeljenek. El tudok képzelni olyan helyzetet Romániában, hogy bizonyos köztisztségben lévő magyar ember nem tudja elkerülni, hogy ott legyen egy december elsejei rendezvényen, de az nem jelenti, hogy ünnepel is. Álltak már elő ilyen helyzetek, nem akarom felsorolni, ki hová ment, de ez nem jelent ünneplést.

A magyar kormány az elmúlt esztendőkben folyamatosan reagált arra, ami velünk történt. Például hogy a marosvásárhelyi orvosi egyetemen 2012 óta nem akarják betartani a törvényt, és minden tanév kezdetén politikai értelemben koldulunk, hogy legyenek még magyar helyek. Vagy amikor korlátozzák a székely zászló és az anyanyelv használatát. Az lenne a furcsa, ha az anyaország nem reagálna arra, hogy nekirontanak a marosvásárhelyi gimnáziumnak, vagy ami magyar tisztviselőkkel történik.

A román–magyar viszony és az államközi kapcsolat akkor lesz javítható, ha a román politikában megszűnnek a folyamatos jogsértések, támadások. Magyarországnak és Romániának egyaránt az az érdeke közép- és hosszú távon, hogy együtt dolgozva, egymásra figyelve erősítsék a régiót az Európai Unión belül. Létkérdés, hogy a közép-kelet-európai államok együtt tudjanak fellépni például egy uniós reform esetén; ne felejtsük el, hogy a gazdasági növekedés motorja Németország után éppen ez a régió. Ha olyan helyzetben leszünk, akkor azon is fogunk munkálkodni, hogy az államközi kapcsolatokat javítsuk, ez mindannyiunk érdeke. Az intézményes memória eléggé erős, ezt nem szokták kitörölni, de ha a közös érdek és cél megfogalmazódik, akkor nyilván azzal fognak foglalkozni a felek, és nem a múltat fogják elővenni. De ehhez az kell, hogy a román állam, a sok-sok intézmény változtasson a magyar nemzeti közösséggel kapcsolatos gyakorlatán.

– A szövetség ígéreteit böngészve – legyen második hivatalos nyelv a magyar, 25 százalékos béremelés a pedagógusoknak, az erdélyi autópályák befejezése, a családi gazdaságok 50 ezer euróval és három évi adómentességgel való támogatása, 2000 lejes minimálbér – arra lehet következtetni, hogy az RMDSZ kormányra készül. Mely román politikai erőkkel látja megvalósíthatónak ezeket a vállalásokat?

– Aki a politikába bemegy, az szeretné megvalósítani a programját. Képzeljük el, ha olyan választási programmal rukkoltunk volna elő, amelyben mindennel szembehelyezkedünk. Az a párt vagy politikus, aki azt mondja: szavazzanak rá, mert a világ végezetéig ellenzékben akar lenni, az egyetlen voksot se kap. Éppen ezért a kormányban való részvételt nem tartom sem erkölcstelen, sem a politikától idegen dolognak, bebizonyítottuk már, hogy kormányon is tudunk lenni, de fel is tudunk állni anélkül, hogy kirúgtak volna. Ebben a pillanatban nem az az elsőrendű célunk, hogy ideológiai választásokat helyezzünk kilátásba, tudom, hogy mi áll közelebb hozzám és számos kollégámhoz, de ez teljesen mellékes az erdélyi magyar ügyhöz képest. Ha mi lehetünk a mérleg nyelve, akkor képesek leszünk eldönteni, melyik oldalban van több garancia a normális élethez.

Mind a román baloldalban, mind a jobboldalban látok problémát, akkor is, amikor magyarellenességről van szó. A PSD-s Lia Olguța Vasilescu és a PNL-es Puiu Hașotti között mindössze harminc év a különbség, és az, hogy az egyik nő, a másik férfi, de a magyar ügyben semmilyen különbség nincs kettőjük között. Ezért csak december 12-e után tudok válaszolni a kérdésre, előtte nem. Úgy tűnik, a szociáldemokraták kapják a legtöbb mandátumot, a kérdés az, hogy ez mire elég a pártnak. Az is látszik, hogy a liberális alakulatot ellenzékben hagyni egyet jelentene az alakulat szétesésével és Klaus Johannis elnöki mandátumának a végével, ezért azon lesznek, hogy kormányra kerüljenek. Ha másképp nem, egy nagykoalícióval, aminek a következményeit szinte borítékolni tudnám, és sok jót nem tartalmazna az a boríték számunkra.

– Mivel próbálná meggyőzni azokat az erdélyi magyar szavazókat, akik kiábrándultak a politikából, csalódtak az RMDSZ-ben, régóta nem voltak szavazni, és most se tervezik, hogy urnák elé járulnak?

– Sok érvet fel lehet hozni, az egyik a dühre és a csalódottságra vonatkozik. Én is dühös és csalódott vagyok sok mindenért, de amikor a közös ügyről, a jövőnkről van szó, akkor ezeket a dolgokat zárójelbe teszem. Nekünk ma a közösségi lét erős alapjait kell felmutatnunk, ez száz évvel 1918 után talán még fontosabb, mint bármikor. Részben jogos a politika iránti csalódottságunk, a dühünk – hozzátenném: személyes kudarcunkért nem a politikusok a hibásak –, de ez nem lehet ok arra, hogy azt a látszatot keltsük, miszerint szétesett közösséggé váltunk. Mi is hibáztunk, minden ember hibázik, aki dolgozik – még akár egy újságíró is, bár ritkábban –, de képesek vagyunk a korrekcióra, a szemléletváltásra, képesek vagyunk sokkal inkább odafigyelni a társadalmi elvárásokra, ezt bebizonyítottuk az elmúlt esztendőkben néhányszor.

A politikának kizárólag az emberekről kell szólnia, semmi másról, amikor a holnapról van szó, a politikát eszközként kell használni, ez soha nem a cél. Ezt az eszközt ne engedjék ki a kezükből, utána vonjanak felelősségre, mondják el, mit teszünk jól vagy rosszul, kérjék, hogy változtassunk a döntéseinken, de ezt csak akkor lehet, ha van, akit számon kérni. Ha nincs kin számon kérni a dolgokat, akkor marad az újabb csalódás és düh. Ha valaki azt gondolja, hogy ma van olyan román politikai erő, amely a magyar közösség érdekeit képviseli, akkor mutasson rá ujjal. De szerintem nincs olyan román párt, amely a magyar ügyet a zászlajára tűzi.