
Fotó: 123RF
Pál Károly szovátai vállalkozó közel húsz éve foglalkozik autók mozgássérültek számára történő átalakításával, megannyi embernek adva ezzel „szabadságot”, lehetőséget, hogy teljesebb életet élhessen. Legyen szó kerekesszékes mozgássérültekről, 2-3 végtagot elvesztett személyekről, törpenövésűekről – Pál Károly és csapata mindenki számára talál megoldást.
2024. augusztus 02., 09:582024. augusztus 02., 09:58
Az országban mindössze három cég létezik, amely gépjárművek átalakításával foglalkozik mozgássérültek, fogyatékkal élők számára.
Vállalkozása közel két évtizede született, ugyanis 2006-ban hirdették ki a törvényt, melynek értelmében a mozgássérültek mentesültek a gépjármű beíratásának költségei alól. Pál Károly hozott is autót külföldről, ám azzal szembesült, hogy legalább egy évet kell várnia arra, amíg autóját átalakítják és áteshet a gépjármű-nyilvántartónál (RAR) a műszaki vizsgán. Így mivel akkor éppen egy bútorgyár tulajdonosa volt, megkérte az ottani alkalmazottakat, segítsenek az autót az igényei szerint átalakítani, felkészíteni a vizsgára.
„Azután kezdtek jönni a rendelések. A végén annyira alakult az egész dolog, hogy a bútorgyárat le is mondtuk, átprofilálódtunk, és a mai napig csinálgatjuk. És nekem ez most már morális kötelesség. Nem szakítok nagyot belőle, emellett van egy húsfeldolgozó manufaktúránk, főleg azzal foglalkozom, de bárkinek szüksége van rá, megcsináljuk az autóját” – magyarázta lapunknak a vállalkozó, hozzátéve, hogy
A kezdeti, mondhatni „házias” munkák után ma már minden beavatkozást a normák szerint végeznek.
„Ösztönzöm a mozgássérülteket, mert úgy érzem, hogy a tudás a legnagyobb fegyver. Szerintem a leglényegesebb dolog az, hogy tanuljanak, mert ha tanulnak, akkor majd dolgozni tudnak – olyan munkát végezni, amit a fizikai állapotuk lehetővé tesz –, és nem szorulnak a semmire sem elég nyugdíjra” – magyarázta a szovátai Pál Károly. Ő maga egyébként „idősebb” korában ment egyetemre, Kolozsvárra: először állatorvosira, ám rá kellett jönnie, hogy azt nem fogja tudni gyakorolni, így váltott, átment állattenyésztési mérnökire és biotechnológiára. Az alapképzés után mesterit is végzett, jelenleg pedig doktori tanulmányait folytatja. Közben pedig teljesen aktív életet él, dolgozik, vezet, előszeretettel főz.
Pál Károly azt is elmondta a Krónikának, hogy azt tapasztalja, szép lassan „bővül a piac”, egyre többen érdeklődnek a szolgáltatásaik iránt: tulajdonképpen szájról-szájra terjed a híre, hogy mindenki számára képesek megoldást találni. Felidézte, hogy
Örömmel látja, hogy az általuk átalakított járművekkel az emberek „visszakapják” a szabadságukat: külföldre mennek nyaralni, elviszik randevúra a barátnőjüket. Manapság egyébként egyre több autósiskola nyitott a fogyatékosok, mozgássérültek irányába, soknak van átalakított, átalakítható gépkocsijuk is számukra.
– magyarázta a vállalkozó, hozzátéve: a szabadság nagyon sokat segít az embereknek a kapcsolatépítésben, abban, hogy barátokat szerezzenek, párkapcsolatuk legyen.
„Én mindenkit arra biztatok, hogy csináljon valamit, egy kicsi bizniszt, egy kicsi akármit. Mozduljon ki, járjon színházba, kulturálódjon, olvasson, ne csak a Facebookot és TikTokot nézze egész nap” – tanácsolja Pál Károly. Aki az ország minden pontjáról kap felkéréseket (Giurgiuban és Bukarestben működik még hasonló vállalkozás), új autókat és használtakat egyaránt visznek hozzájuk Szovátára átalakításra.
„Ha valaki csak várja azt a nyugdíjat, akkor nem tud fejlődni se szellemileg, se anyagilag, se fizikailag, semmiféleképpen sem. Van, aki megelégszik ezzel, én nem. Ha kell, beleülök a székkel egy gödörbe, és ásom a sáncot. Az, hogy eltörött a hátgerincem egy baleset folytán, nem azt jelenti, hogy megáll ott az élet. Vannak ismerőseim, akik kerekesszékben ülve is kertészkednek, zöldséget termesztenek. Nekem büszkeség, hogy vannak emberek, akik nem nyújtják a kezüket, hanem ők is a társadalom aktív tagjai” – fejtette ki véleményét Pál Károly.
A jelentkezők közel harmada nem jutott tovább az iskolaigazgatói versenyvizsga első próbáján. Egy kolozsvári iskolaigazgató a feladatsor mellett az elhúzódó vizsgafolyamatot és az intézményvezetők megbecsültségének hiányát is kifogásolja.
Eljuttatta a Krónikának a Társadalmi Kapcsolatokért és Kultúráért Felelős Minisztérium csütörtökön a Tarr Zoltán miniszter vezette küldöttség négynapos erdélyi körútjának programját.
Hatósági felügyelet alatt van és a bíróság jóváhagyását várja az ügyészség által felajánlott vádalkura Kócza István, Érbogyoszló – tisztségéből felfüggesztett – polgármestere, aki nem tagadja bűnösségét, de kitart amellett, hogy csapdába csalták.
A kolozsvári metró továbbra is szerepel az európai finanszírozási tervekben, azonban a projekt felvétele a finanszírozási programba önmagában még nem garantálja, hogy minden szükséges összeg rendelkezésre is fog állni – figyelmeztetett Horațiu Cosma.
Egyre gyakrabban vet be helikoptereket a román rendőrség a szabálytalankodó gépjárművezetők kiszűrésére. Október első felében Maros, Kolozs és Arad megyében is tartottak légi támogatással közlekedésrendészeti ellenőrzéseket.
Újabb részletek derültek ki a Szeben megyei Resinár közelében tervezett szerpentinitbánya engedélyezéséről. A bányászati hatóság szerint a vállalat egyelőre kizárólag kőzetkitermelésre és elsődleges feldolgozásra kapott koncessziós engedélyt.
Október 15-e, a fehér bot nemzetközi napja alkalmat ad arra, hogy nagyobb figyelem irányuljon a vak és gyengénlátó emberek helyzetére, az önálló életvitel és az esélyegyenlőség kérdésére.
A korrupcióellenes ügyészség (DNA) nagyváradi területi szolgálata szerdán újabb öt gyanúsított őrizetbe vételét jelentette be a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügyben. Az intézkedésekre egy nappal korábban, kedden került sor Halmiban.
Egy testnevelésórán elhangzott tanári figyelmeztetésből erőszakos incidens lett szerdán Temesváron. Az ötödik osztályos diák hazament, majd szüleivel és bátyjával tért vissza az iskolába, ahol bántalmazták a pedagógust. Rendőrségi beavatkozás történt.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
szóljon hozzá!