Rendszerváltó harmincasok: Zsigmond Győző szentgyörgyi néprajzkutató a megcsúfolt 1989-es népfelkelésről

– elevenítette fel Zsigmond Győző. A kommunista titkosszolgálat szerint nem kellett volna hagyni például, hogy annyira tevékeny legyen a magyar irodalmi táborban meg az egyre nagyobb tömeget megmozgató, általa elindított anyanyelvi versenyt illetően. „Igyekezett elintézni engem akkori sepsiszentgyörgyi igazgatóm is, Haiducu elvtárs, ki nagyon nyalt a pártnak, s lelkesen nehezítette a magyarság helyzetét, ahol csak tehette. Ez vezetett oda, hogy a pártszékházba behatolókhoz csatlakoztam magam is, mikor őt fent az erkélyen megpillantottam.

Az első csalódásféle akkor ért, mikor megtudtam, hogy az új »forradalmi« vezetőség őt már fontos feladattal meg is bízta, szervezze a textilgyárban a demokratikus választásokat” – mondta el a néprajztudós. Kifejtette, közbenjárására az elvtárs eltűnt onnan, s Zsigmondra ruházták a tanerők közti választás megszervezését is. Bekerült a két első megyei vezetőségbe, harmadszorra aztán egyszerűen ejtették, ő pedig egyre inkább félrevonult. „Nagyon nem úgy alakultak a dolgaink, ahogy reméltem, reméltük sokan. De azért így is várakozáson felüli, s nem kevés, ami történt.

Már a puliszkarobbanás meg az azt követő lövöldözések idején volt családom, feleségem, két egészen kiskorú gyermekem” – fogalmazott Zsigmond Győző.

korábban írtuk

Harminc éve kezdődött: az 1989. decemberi események összefoglalója

Harminc éve, 1989. december 16-án Temesváron a helyi lakosok élőlánccal próbálták megakadályozni Tőkés László református lelkész kilakoltatását. Az élőláncból tüntetés lett, a katonaság a tömegbe lőtt. A megmozdulások átterjedtek egész Romániára.

Cseberből vederbe

Sárga karszalaggal, megyevezetői igazolással szervezkedett, futkosott reggeltől késő estig, alig láthatta a családját. „Sajnos hamar kiderült, hogy bajok vannak, cseberből vederbe kerültünk” – fogalmazott az egyetemi tanár. Részt vett Barkó István három, a jó irányba történő változást szolgáló filmezésén Sepsiszentgyörgyön, amikor Barkó az akkori eseményeket dokumentálta: kereskedelmi egységekben, a kaszárnya épületében december 26-án, az ott-tartózkodó szekusok közt, ahová az ideiglenes bizottság akkori elnökének jóváhagyásával és Vîntu százados kíséretében mentek, és ott volt Rab Ştefan, az egykori első titkár lakásán a filmezésen.

– vonta le a következtetést Zsigmond Győző. Kérdésünkre, hogy az akkori elvárásokhoz, várakozásokhoz képest miként látja a mai Romániát, úgy válaszolt, kezdetben történt jó is: 1991-ben sikerült megalapítani a frissen létrejött Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége keretében az Anyanyelvápolók Erdélyi Szövetségét és az Erdélyi Magyar Nyelvmívelő Társaságot, utóbbi azonban alig 3 évig maradhatott fenn.

– vélekedett az egyetemi tanár. Szerinte a Szekuritáté átmentése oly sikeresen ment végbe, hogy egykori hírhedtjeinek a sajtó nyilvánossága sem ártott, árthatott mindmáig. „Tehetünk róla? Igen. Többnyire csak áthelyezték őket, és általában még jobb pozíciókba kerültek: átvedlett a rendszer” – fogalmazott az egyetemi tanár.

Kifejtette azt is, 1989. december 22-én a megyei kommunista párt sepsiszentgyörgyi székházában kezében járt több jó ismerős szekus dossziéja, talán a sajátja is, de meg sem nézte ezeket, akkor még hitte, hogy igazi forradalom résztvevője, és aztán úgyis kézhez kapja majd a sajátját.

Sőt e-mailben azt a választ kaptam, ne is próbálkozzam tovább, dossziém még aktív volt 1989 decemberében, s azóta nem került elő. Ha ez megtörténik, akkor majd értesítenek, üzenték, persze azóta sem értesítettek” – fejtette ki az egyetemi tanár. Úgy fogalmazott, követeltük a haladást, a jobbulást, s vállaltuk, hogy kitartunk, harcolunk, közben meg elég felemásra sikeredett az egész, immár sok idő telt el azóta, s bizony, úgy tűnik, vállalásunknak nem tettünk eleget.

Például sok addigi párttitkár továbbra is vezető funkcióban maradhatott. Folytatódott az igazán demokratikus és emberi jogok megtagadása, a kizárólagos, szélsőséges nézetek híveivel szembeni felelőtlen engedékenység – lásd a marosvásárhelyi véres, majd a későbbi magyarellenes eseményeket. A tűrhető, elfogadható választások után, júniusban – a diákok és az értelmiség elleni bujtogatás eredményeként – az egyetemisták s az ellenzékiek az ököljog érvényesítését tapasztalhatták” – vélekedett Zsigmond Győző.

Aki fájlalja, hogy elmaradt az életszínvonal várt javulása, valamint a múlt rendszer bűnöseinek kellő felelősségre vonása, a gyilkosok, a tetemes anyagi károk okozóinak megbüntetése, és elmaradt, sok esetben el sem indult az eljárás, vagy ha elindították, csírájában elakadt. Emellett továbbra is fontos állásokhoz jutottak, jutnak törvény elé állítandó emberek.

korábban írtuk

Rendszerváltó harmincasok: Salat Lehel szerint ma sokkal inkább veszélyben van belső szabadságunk

A romániai forradalom kerek évfordulója alkalmából sorozatot indítunk, melyben az 1989-es eseményeket 30 évesen megélő, idén hatvanéves erdélyi magyar közéleti személyiségek idézik fel emlékeiket, reményeiket, csalódásaikat. Sorozatunk első részében Salat Lehel színművész szólal meg.

Szolgáltassék végre igazság Temesvár szellemében

„Ne bosszút, de ne is csak viszonylagos igazságszolgáltatást kérjünk. Ám tegyünk róla, hogy Temesvár szellemében végre igazság szolgáltassék. Mert máig meg nem oldott kérdés – nem csupán Temesváron, de például Sepsiszentgyörgyön sem – a ’89. decemberi változások utáni igazságtétel. Teljes megoldás természetesen nem várható, nem lehetséges, de arra törekedni mindannyiunk kötelessége kellene hogy legyen” – fejtette ki az egyetemi tanár.

Mint mondta, elsősorban illetékes szerveink kötelessége, kik e téren vajmi keveset tettek, holott mindenütt lett volna, lenne még jócskán tisztáznivaló az 1989-es decemberi történéseket illetően.

A valótlan hírek terjesztését, a valósak elhallgatását a televízióban: kik lőttek? Miért szóltak a fegyverek még karácsonykor, a hatalomátvétel utáni napokban is? Ki a felelős a halottakért? S egyáltalán: mi történt itt decemberben? Hát azt megelőzően?” – sorolta Zsigmond Győző. Mint kifejtette, igenis vannak olyanok, akik hozzá hasonlóan tudni akarják végre az igazságot, legalább a valóságot.

„Mennyire időszerű sajnos még ma is az 1990-ben keletkezett alábbi két politikai vicc, amelyeket én magam gyűjtöttem. Ezek is jelzik, már akkor többen éreztük, hogy megcsúfolták, megmásították, ellopták a nép igaz lelkesedéssel s naiv bizakodással megtörtént lázadását, felkelését, egyféle forradalmát” – fogalmazott az egyetemi tanár, felelevenítve a két korabeli politikai viccet: „– Mire gondol a székely december 22-én ? – A forradalomra? – Nem. – Az edényekre! – Hogyhogy az edényekre? – Cseberből vederbe.” A másik vicc így hangzott: „– Mi a kommunizmus? – Orosz népmese. – Mi a szocializmus? – Magyar népballada. – Mi a forradalom? – Román találós kérdés.”

„Legyen vége már az egyenlőtlen egyenlősdinek; adassék meg ne csak szóban, hogy rendelkezhessünk sorsunk felett, és akkor román bajtársainkkal egyetértésben fogunk majd cselekedni. Kétségtelen, hogy a jövőbe meg a forradalmainkba vetett hitünket is találat érte. Adózzunk az áldozatok emlékének legalább azzal, hogy próbálkozunk még helyrehozni egyet-mást a helyrehozhatatlanból” – összegzett lapunknak a rendszerváltás 30. évfordulóján az egyetemi tanár.

korábban írtuk

Rendszerváltó harmincasok: Kolumbán Gábor szerint Ceauşescu művét folytató ország lettünk

A romániai forradalom kerek évfordulója alkalmából sorozatot indítottunk, melyben az 1989-es eseményeket 30 évesen megélő, idén hatvanéves erdélyi magyar közéleti személyiségek idézik fel emlékeiket, reményeiket, csalódásaikat. Sorozatunk második részében Kolumbán Gábor fizikus, volt politikus szólal meg.