
Fotó: Balla László/LK Creativ ART Galéria
Öt római katolikus papot szenteltek a gyulafehérvári székesegyházban bemutatott szentmisén június 29-én, Szent Péter és Szent Pál apostolok főünnepén.
2024. június 30., 13:402024. június 30., 13:40
Az egyház felszentelő imája és Kovács Gergely érsek kézrátétele által áldozópappá szentelték a csíkmadarasi Czirják Ottót, a gyergyószárhegyi Ferencz Egon Józsefet, a kézdimartonosi Hosszu Norbert Lajost, a gyimesközéploki Kajtár Zsolt Lászlót és a deményházi Nagy Ferencet – olvasható a Gyulafehérvári Megtestesült Bölcsességről nevezett Római Katolikus Papnevelő Intézet (Seminarium Incarnatæ Sapientiæ) Facebook-oldalán. Az ünnepi szentmisén jelen volt Jakubinyi György nyugalmazott érsek, Kerekes László segédpüspök, valamint a főegyházmegye nagy számban megjelent papsága.
Fotó: Balla László/LK Creativ ART Galéria
Fotó: Balla László/LK Creativ ART Galéria
A zenei szolgálatot a szeminárium scholája látta el.
Kovács Gergely érsek ünnepi homíliájában kiemelte, hogy „a papot Isten választja ki, Ő hívja meg szolgálatára”. Majd Karl Rahner teológust idézve hozzátette: „csak az imádkozó pap lehet hívő pap, és a hit örömének hirdetője”.
Fotó: Balla László/LK Creativ ART Galéria
A érsek Isten Szolgája Márton Áron püspököt idézve a papi életben megjelenő élő hit szükségszerű jelenlétének megőrzésére hívta fel a papjelöltek figyelmét,
Majd idézve hozzátette: „A világ olyan képet alkot Krisztusról, amilyennek Őt bennünk látja”.
A főpásztor személyes kérést is intézett a szentelendőkhöz: “»Sacerdos est alter Christus« hallottátok sokszor a szemináriumi évek alatt. Szívemből kívánom: legyetek Krisztus képmása! Amikor rátok néznek az emberek, lássák bennetek és szolgálatotokban Krisztust.”
Fotó: Balla László/LK Creativ ART Galéria
A szentelő érsek homíliájának végén a papjelölteknek hármas lelki ajándékot adott, illetve kért: főpásztori áldását, a hívek imádságát, valamint „az aranyrózsás csíksomlyói Szűzanya” oltalmát.
A homília és a szentelendők ünnepélyes ígérettétele után a Mindenszentek litániája alatt a szentelendők leborultak, a hívek pedig térdelve imádkoztak, majd a kézrátétel és a felszentelő ima következett.
Fotó: Balla László/LK Creativ ART Galéria
A papjelöltek egyenként a szentelő püspök elé térdeltek, ő pedig két kezét fejükre téve csendben imádkozott, átadva számukra a lelki hatalmat. Utána a nagy számban jelenlevő papság is sorban a szentelendőkhöz járult és kezüket azok fejére téve kérték Isten áldását.
Fotó: Balla László/LK Creativ ART Galéria
Az új papok a szentmise áldozati részét már a felszentelő püspökkel együtt ünnepelték, koncelebráltak.
A szentmisét követően az újonnan felszentelt papok a főpásztortól megkapták első szolgálati helyükre vonatkozó kinevezésüket. Kovács Gergely érsek Czirják Ottót a kolozsvári Szent Mihály-plébániára, Ferencz Egon Józsefet a nagyszebeni Szentháromság-plébániára, Hosszu Norbert Lajost a sepsiszentgyörgyi Szent József-plébániára, Kajtár Zsolt Lászlót a székelyudvarhelyi Szent Miklós-plébániára és Nagy Ferencet a baróti Szent Adalbert-plébániára nevezte ki segédlelkésznek.
Fotó: Balla László/LK Creativ ART Galéria
Fotó: Balla László/LK Creativ ART Galéria
Fotó: Balla László/LK Creativ ART Galéria
Fotó: Balla László/LK Creativ ART Galéria

Száz éve szentelték pappá Márton Áron püspököt, a centenárium alkalmából ünnepséget tartanak szülőfalujában, Csíkszentdomokoson. Mintegy ezren élnek még a faluban olyanok, akiket a püspök bérmált.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!