Hirdetés

„Legfeljebb 50” – Tájkép rendkívüli állapot előtt Kolozsváron

Kihalt minden. Kolozsvár Főterén alig volt élet az elmúlt hétvégén •  Fotó: Rostás Szabolcs

Kihalt minden. Kolozsvár Főterén alig volt élet az elmúlt hétvégén

Fotó: Rostás Szabolcs

A szokásos zsongás mintegy tizedére apadt a forgalom ezen a hétvégén Kolozsváron a hétfőtől foganatosítandó sürgősségi vagy szükségállapot bejelentésének, elsősorban pedig a koronavírus fenyegetettségének hatására. Kivételt a bevásárlóközpontok jelentenek.

Kiss Judit

Rostás Szabolcs

2020. március 15., 19:402020. március 15., 19:40

2020. március 15., 19:592020. március 15., 19:59

„Élesztőt már napok óta nem találni, pedig rengeteg üzletet bejártam érte” – mondja egy középkorú férfi egy idős asszonynak a kincses város Hajnal negyedének egyik szupermarketjében. „Én a tömbház alatti miniábécében találtam, vettem a szomszéd asszonynak is” – érkezik a válasz. Mindketten alaposan megrakott bevásárlókocsit tolnak maguk előtt. Rengeteg ilyen és ehhez hasonló párbeszéd fültanúja ezekben a napokban az ember, ha befordul valamelyik boltba, bevásárlóközpontba.

Különösen azóta, hogy Klaus Johannis államfő szombaton beharangozta a hétfőn életbe lépő sürgősségi állapotot a koronavírus terjedésének megfékezését célzó intézkedéssorozat újabb fejezeteként.

Hirdetés
Kígyózó sorok a kincses város bevásárlóközpontjai előtt •  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Kígyózó sorok a kincses város bevásárlóközpontjai előtt

Fotó: Rostás Szabolcs

A bejelentés dominóeffektust indított el országszerte: bár a hatóságok, kormányzati illetékesek, önkormányzati vezetők, a nagy áruházláncok képviselői nem győzik biztosítani a lakosságot, hogy a rendkívüli helyzet közepette sem kell élelmiszerhiánytól, racionalizálástól tartani, szombaton és vasárnap bevásárlási roham vette kezdetét. Számos nagyobb üzlet előtt kígyózó sorok alakultak ki Kolozsváron, aminek csupán egyik oka a vásárlóközönség robbanásszerű növekedése; az új típusú koronavírus terjedése elleni óvintézkedések keretében a boltok, bevásárlóközpontok, gyógyszertárak – valamint a hétvégén zárva tartó bankfiókok – többsége korlátozza a bejárást, és egyszerre csak bizonyos számú vendéget enged a kapun belül.

Fogy a tartós élelmiszer, mint a cukor

A kereskedelmi egységek többsége fertőtlenítőszert helyezett el a bejáratnál, használatuk szükségességére pedig feliratok útján intik a vásárlókat. Terepszemlénk általános következtetése, hogy a legtöbb helyen az alapélelmiszerek – liszt, cukor, olaj, konzervek, száraztészta – fogynak leginkább, emellett rengetegen kívánnak elraktározni nagy mennyiségben vécépapírt, orvosi szeszt, fertőtlenítőszert. Ezeknek a termékeknek a jelentős része értelemszerűen elfogyott, sokan ugyanis mértéktelen bevásárlásba fogtak. Több üzletben üresen tátongtak például a malomipari termékek és az élelmiszerkonzervek polcai.

Nagy keletje van ebben az időszakban a lisztnek is, sok helyen máris hiánycikké vált •  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Nagy keletje van ebben az időszakban a lisztnek is, sok helyen máris hiánycikké vált

Fotó: Rostás Szabolcs

A személyzet ugyanakkor több helyen azzal igyekezett nyugtatni a vásárlókat, hogy hétfőre virradóra ismét feltöltik a polcokat, és nem kell hosszú távú hiánytól tartani, mert elég áru van raktárkészleten, és folyamatos az ellátás.

Ezzel együtt a nagy bevásárlóközpontok egy részében határozottan érződött a hét végén, hogy az amúgy óriási vásárlókedvet mutató közönség megfontolja, hogy olyan helyekre menjen, ahol elkerülhetetlen a tömegben való sodródás. Ott, ahol máskor keresve is alig lehetett volna parkolóhelyet találni, most „foghíjas” volt a parkolóház. Már napok óta hírlik, hogy sem fertőtlenítőszert, sem pedig egészségügyi szeszt nem kapni a boltokban, hiánycikké vált, akárcsak az immunrendszer erősítését szolgáló C-vitamin.

Frissítés

Óva int a mértéktelen vásárlástól a román kormányfő
Nem kell a megszokottnál nagyobb élelmiszerkészletet felhalmozni, nem áll fenn az áruhiány veszélye – jelentette ki vasárnapi online sajtóértekezletén Ludovic Orban miniszterelnök. A liberális kormányfő ugyanakkor hozzátette, hogy a hétköznapi igényeket meghaladó mértékű vásárlás megfoszthatja a többi polgárt attól, hogy hozzáférjen bizonyos termékekhez. Hasonló üzenetet fogalmaztak meg a romániai áruházláncok egyesületének (AMRCR) képviselői is, akik szerint az üzletek elegendő készlettel rendelkeznek. Vasárnap közzétett felhívásukban arra kérik a hazai fogyasztókat, hogy felelősen vásároljanak, csak azt vegyék meg, amire szükségük van, mivel egyetlen boltot sem készülnek bezáni, és nem módosítják a nyitvatartást sem.

Az egyik nagyáruházban még kapható volt egészségügyi szesz, akadt azonban az átlagosnál is szemfülesebb és mohóbb vásárló, aki egyszerre egy egész polcnyi, két decis kiszerelésű fertőtlenítőszert zúdított bevásárlókosarába. Mindezt annak ellenére, hogy az áruház nagybetűs figyelmeztetéssel látta el a polcokat: „kedves vásárlóink, kérjük, ne vegyenek meg indokolatlanul nagy mennyiségű árut, mert minden kliensünket ki szeretnénk szolgálni”. Úgy tűnik azonban, pánikhelyzetben sokszor az önzés győz, és jóval kevesebb szerep jut a mások iránti tiszteletnek...

•  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

De természetesen nem csak a kincses városra jellemző, hogy a szokásosnál is intenzívebb, pánikszerű bevásárlási láz keríti hatalmába a lakosságot. Egy máramarosszigeti gyógyszertár vezetője arról számolt be: már napok óta jellemző, hogy amikor a gyógyszerforgalmazóknak le akarják adni telefonon a rendelést, azok köszönés helyett ezzel a mondattal kezdik a beszélgetést: „csak azt ne mondja, hogy C-vitamint kér, mert azt hiába kéri”.

Szabadtéri misék, üres teraszok

•  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

Fotó: Rostás Szabolcs

A kincses város utcái, terei többnyire kihaltak voltak vasárnap, a jelek szerint a várva-várt napsütéses idő sem csalogatta ki az utcára az embereket. Az ortodox katedrális körül messze hangzott a kihangosított mise a hangszórókból, de miközben máskor nemcsak a templomot töltötték meg, hanem a Bocskai teret is elözönlötték a hívek, most csak pár tucatnyian – közülük sokan arcukon egészségügyi maszkkal – álldogáltak, a pópák pedig a katedrális ajtaja előtt, a szabad téren celebrálták a szentmisét. Számos istenházán ugyanakkor már a bejáraton öles betűkkel hirdetik, hogy „Doar 50” – azaz hogy egyszerre legfeljebb ötvenen tartózkodhatnak odabent egy istentisztelet alkalmával.

Az amúgy fertőtlenített autóbuszok nagyrészt üresen vagy kevés utassal közlekedtek.

Úgy tűnt, a járványügyi intézkedések miatt a kolozsváriak jó része nem veszi igénybe a tömegközlekedési eszközöket, vagy otthon marad, vagy gyalogszerrel, esetleg személygépkocsival közlekedik. Egyes buszok első ajtaján hatalmas, felkiáltójeles felirattal hívják fel a figyelmet, hogy az utasok számára zárva tartják ezt az ajtót, hogy minél kevesebben kerüljenek kontaktusba a járművezetővel. A tavaszi napsütés és a kellemes idő ellenére a szórakozóhelyek, teraszok kihaltak – már-már szembeszökő volt, hogy a Deák Ferenc (Eroilor) utca egyik teraszán mintegy harminc vendéget számoltunk össze –, a Séta téri parkban pedig ugyancsak megcsappant a népsűrűség.

A kolozsvári járványkórháznál végzik az Erdély teljes területéről érkező minták vírustesztjét •  Fotó: Rostás Szabolcs Galéria

A kolozsvári járványkórháznál végzik az Erdély teljes területéről érkező minták vírustesztjét

Fotó: Rostás Szabolcs

A Kolozsvár Hajnal negyedében működő járványkórház környéke ugyancsak kihalt, a mentőautók azonban sűrűn váltogatják egymást ebben az időszakban. Az egészségügyi intézmény ugyanis szinte egész Erdélyt lefedi, itt végzik a többi megyékben vett mintákon is a koronavírus-tesztet, ám csak naponta hetvenre van lehetőség. Hétfőtől azonban megnő a kapacitás, üzembe helyeznek ugyanis további négy, az orvosi és gyógyszerészeti egyetem által rendelkezésre bocsátott gépet is. Hivatalos adatok szerint a kincses városi járványkórházban és a foglalkozás-egészségügyi szakrendelőben jelenleg két kolozsvári, két Kovászna megyei, egy jászvásári és egy máramarosi fertőzöttet kezelnek. Az intézményes karanténban tartózkodó személyek száma meghaladja a százat, míg az otthoni elkülönítőben lévőké több mint ezerre rúg.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. szeptember 21., hétfő

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban

Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.

Több mint 3000 kisiskolás vesz részt az erdélyi szórványtelepüléseken működtett délutáni oktatási programban
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel

Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.

Két emblematikus nagyváradi katolikus templomot újítottak fel
2026. szeptember 20., vasárnap

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet

Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.

Templomépítő főgondnoka, Fábián Gábor eredeti szobrát állítja újra az Arad-belvárosi református gyülekezet
2026. szeptember 20., vasárnap

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút

Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.

Elkészült a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő félezer kilométeres zarándokút
Hirdetés
2026. szeptember 20., vasárnap

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot

Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.

Autógumikat kiszúró forgalomlassítót szereltek fel egy erdélyi városban – megbírságolták az önkormányzatot
2026. szeptember 20., vasárnap

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon

Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.

Egyedi kezdeményezés: graffitik helyett Jézus példázatait ábrázoló rajzok a sétányon
2026. szeptember 20., vasárnap

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani

Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.

Vége a vénasszonyok nyarának, hamarosan jelentős lehűlésre kell számítani
Hirdetés
2026. szeptember 19., szombat

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?

Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.

Mi az az urbex, amelynek veszélyeire már a román belügy is figyelmeztet?
2026. szeptember 19., szombat

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel

Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.

Csipkebogyó, nadálytő, katáng – Tények és tévhitek az őszi gyógynövénygyűjtésről szakértői szemmel
2026. szeptember 19., szombat

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel

Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.

Színház és virágfesztivál: több területen is együttműködik Marosvásárhely Debrecennel
Hirdetés
Hirdetés