Hirdetés

Bizonytalan a nagyváradi sajtókollégium jövője

Eltérően nyilatkozik a nagyváradi Ady Endre Sajtókollégium további működtetésének szükségességéről a Magyar Újságírók Romániai Egyesülete (MÚRE) és az oktatási intézet vezetője.

Nagy Orsolya

2011. június 21., 08:342011. június 21., 08:34

Míg a MÚRE legutóbbi, hétvégi közgyűlésén elhangzott, nincs többé szükség a sajtókollégium működtetésére, mivel az újságírói pálya iránt érdeklődők mára inkább egyetemekre jelentkeznek,  Szűcs László igazgató szerint ősszel még biztosan szerveznek felvételit. Karácsonyi Zsigmond, a MÚRE elnöke a Krónikának elmondta, abban a formában, ahogy eddig működött, a váradi sajtókollégium túlhaladottá vált, ezért nem érdemes újabb évfolyamot indítani az új tanévben. Mint mondta: az utóbbi években egyre több újságírói vagy médiával kapcsolatos egyetemi szintű képzés indult az országban, és a szakmában egyre nagyobb követelmény a felsőfokú végzettség. Az elnök azt is hozzátette, a sajtókollégium indulásakor, a kilencvenes években még hasznos intézmény volt, hiszen sok olyan, már akkor újságíróként dolgozó, más szakon végzett kolléga tanult ott, aki mai napig a szakmában dolgozik.

Most azonban inkább az újságíró szakos egyetemi hallgatók számára gyakorlati útmutatással szolgáló mentori rendszer kialakítását tervezi a MÚRE, az elnök elképzelései szerint pedig ezek a továbbképzések szintén az egyetemi városokban működnének. Szűcs László igazgató szerint az iskolát mindenképpen tovább kell működtetni, immár saját forrásból, illetve pályázatok révén. Az újságíró a Krónikának elmagyarázta: akár jobb pályázati lehetőségek mellett is működhetne tovább a sajtókollégium, ha a MÚRE leveszi a kezét róla. Eddig ugyanis Marosvásárhelyen volt bejegyezve az intézmény, így például a Bihar Megyei Tanács kiírásaira nem is pályázhatott. Szűcs László úgy véli, a felsorolt szakmai okok mellett anyagi megfontolásból zárná be a kollégiumot a MÚRE, az utóbbi évben ugyanis a magyarországi pályázati forrásokból már nem kapott pénzt az iskola. Az egyesülettel ápolt szakmai kapcsolatot mindazonáltal nem szeretné megszakítani az igazgató: mint mondta, számít arra, hogy a szövetség képviselteti magát a záróvizsga-bizottságokban.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében

Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.

Katonai teherautó és három autó ütközött, hárman meghaltak Maros megyében
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról

A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.

Magyar–román párbeszédtől a mesterséges intelligenciáig: Grezsa Csaba a #főtér23 kínálatáról
2026. augusztus 14., péntek

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség

Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.

Hetvenöt autó karosszériájára bukkantak, illegális autóbontót zárt be a rendőrség
2026. augusztus 14., péntek

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron

Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.

A metró előszele: megszűnik a főtéri parkoló Kolozsváron
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr

Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.

„Elszakadt a film, a kórházban ébredtem fel” – Megszólalt a brassói tragédiában érintett sofőr
2026. augusztus 14., péntek

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró

Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.

A nagyváradi körgyűrű újabb felüljáróján indult el a forgalom, hátravan még három felül- és egy aluljáró
2026. augusztus 14., péntek

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal

Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?

Az idő rostáján az új egyházzene – Kolozsváron találkozik újra a kortárs zene az évszázados hagyománnyal
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult

Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.

Kolozsváron akkora a bűz, hogy Emil Boc már az illetékes hatóságokhoz fordult
2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
Hirdetés
Hirdetés