A dokumentum szerint felszentelésekor minden pap engedelmességet fogad a mindenkori elöljárójának. Az egyházi törvénykönyv szerint a püspöknek kizárólagos joga, hogy amennyiben a hívek lelki java és az egyház szükséglete úgy kívánja, más plébániára helyezze a papokat. A főesperesek szerint amennyiben valaki Istennek és embernek tetsző magvetést volt képes végezni egyik helyen, biztosan képes lesz ugyanarra a minőségi munkára a másik helységben is. „Kötelessége is az új kihívásokkal szembenéznie, és azoknak megfelelnie, hiszen szentelő püspöke nem egy bizonyos egyházközségnek szentelte” – vélik. Hozzáteszik: a zsinat rendelkezései szerint egy plébános kinevezése öttől tizenöt évig kell hogy terjedjen, ezután a plébánosnak ki kell nyilvánítania szándékát, hogy elvállalná más egyházközség vezetését is. Úgy ítélik meg, hogy Jakubinyi György érsek a kánon és a zsinat rendelkezéseinek megfelelően, jogosan és törvényesen járt el. Kijelentik: a papok feladata a Szentlélek akaratát látni az elöljáró döntéseiben, a híveknek pedig meg kell érteni, hogy „nem számít sem az, aki ültet, sem az, aki öntöz, hanem csak a gyarapodást adó Isten”.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.
A kora tavaszi időszakban pompázik a Kárpát-medence számos vidékén megtalálható, ám igazán Kalotaszeg nevével egybeforrt riszegvirág. Aki teheti, ebben az időszakban még megcsodálhatja a védett növényt.