2011. augusztus 05., 07:182011. augusztus 05., 07:18
A 45 fiatal bivalyt 2008 nyarán telepítették a Nagyszéksóstóhoz, azzal a céllal, hogy természetes módon állítsák helyre a terület ökológiai egyensúlyát. A természetvédelmi területen található tavat és környékét az elmúlt hatvan esztendőben benőtte a nád. Az állatok kitaposták a nádat, a fiatalabb hajtásokat pedig lelegelték, így ma már szabad vízfelület, a parton pedig rövid füvű legelő fogadja a látogatókat. A százhektáros területen csupán egy sávban hagyták meg a nádast, itt számtalan ritka madár fészkel – közölte Csányi László, a homokháti kisváros alpolgármestere csütörtökön. A bivalygulya is jelentősen gyarapodott, jelenleg 68 egyedet gondoznak Mórahalmon. A rezervátum bővítését is részben ez tette szükségessé, hiszen a genetikai állomány megőrzése érdekében csupán egy bikát tartanak együtt a tehenekkel, a többi hímet elkülönítve kell nevelni – magyarázta Csányi László. A tervek szerint jövő februárra befejeződő uniós program részeként a tájba illeszkedő, náddal fedett állatbeálló épül a tó közelében, kialakítanak egy bemutató- és oktatóházat, valamint egy mérőközpontot is, ahol a bivalyok szakszerű tenyésztéséhez szükséges vizsgálatokat végezhetik el. Az alpolgármester szerint nagyon fontos a gazdálkodók képzése, hiszen az őshonos állatfajok segítségével könnyedén karbantarthatók a ma gyakorta elhanyagolt legelők, s tenyésztésüknek gazdasági és természetvédelmi haszna is van.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.
szóljon hozzá!