
Fotó: Veres Nándor
A koronavírussal fertőzött személyek számának megugrása nyomán keddi ülésén a Bihar megyei katasztrófavédelmi bizottság arról döntött, hogy a megye forgalmas kültéri helyszínein is kötelezővé válik a védőmaszk viselése.
2020. augusztus 04., 17:102020. augusztus 04., 17:10
A Dumitru Ţiplea prefektus által ismertetett döntés értelmében szerda reggel 6 órától az 5 évesnél idősebb személyeknek az orrot és a szájat eltakaró maszkra lesz szükségük

Csütörtökön el is döntheti az Országos Katasztrófavédelmi Bizottság, hogy hol lesz kötelező 23 órakor bezárni a teraszokat, a kültéri maszkviselés szabályait pedig a megyei hatóságok fogják meghatározni a szerda este elfogadott kormányhatározat értelmében.
„Miután a közegészségügyi igazgatósággal megvizsgáltuk a helyzetet, úgy ítéltük meg, hogy időszerű néhány intézkedést foganatosítani a megye lakosságának biztonsága érdekében” – érvelt a döntés mellett a prefektus.
A Facebook közösségi oldalon élőben közvetített bejelentésen a megyei közegészségügyi igazgatóság részéről részt vett Călin Sonea orvos is, aki közölte, a helyi hatóságoknak, illetve a különböző helyszínek felügyeletét ellátó entitásoknak kötelező lesz jól látható helyen jelezni, hogy az illető övezetben kötelező a védőmaszk viselése.

Kovászna megyében kötelező lesz keddtől a védőmaszk viselése a piacokon, buszmegállókban és más forgalmas nyílt tereken, a teraszok és játéktermek pedig 23 óráig tarthatnak nyitva – rendelte el hétfőn a megyei vészhelyzeti bizottság. Hasonló intézkedés lép életbe Bukarest óvárosában is.

Az augusztus elsejei állás szerint több mint tucatnyi romániai megyében vezettek be különleges óvintézkedéseket a helyi hatóságok a járványhelyzet súlyosbodása miatt. Arad, Szatmár, Brassó, Temes és Szeben megye is köztük van.
Több mint háromezer erdélyi magyar kisiskolás vesz részt az Iskola Alapítványnak a magyar kormány támogatásával működtetett délutáni oktatási programjában, mely hétfőn indult 14 romániai megyében – tájékoztatott hétfőn az RMDSZ sajtószolgálata.
Megújult a nagyváradi Szent László-templom és a Barátok temploma. Ekkora összeget magyar történelmi egyház 2022 előtt még nem kapott templomfelújításra a román kormánytól – közölte a fejlesztési miniszter.
Az évtizedekig eltűntnek vélt, de három éve előkerült alkotást a felújított templom udvarán kívánják felállítani a Magyar Szórvány Napján – mondta a Krónikának az egyházközség két lelkipásztora.
Elkészült a Mária-út Csíksomlyó és Máriapócs közötti szakasza, a két magyar Mária-kegyhelyet összekötő ötszáz kilométeres zarándokutat a csíksomlyói kegytemplom előtti téren adták át ünnepélyesen.
Fémtüskékkel felszerelt forgalomlassítót helyezett el a nagybányai önkormányzat a városi piac közelében, hogy megakadályozza az autósok szabálytalan behajtását.
Erdélyben egyedi kezdeményezésként egy székelyföldi unitárius templom kerítésére Jézus példázatait illusztráló rajzokat készítenek diákok.
Jelentős lehűlésre figyelmeztet az Országos Meteorológiai Igazgatóság (ANM) hamarosan akár 10 fokkal is csökkenhet a hőmérséklet.
Az üres épületek sokak számára nem egyszerűen romok, hanem egy letűnt korszak történeteit őrző, felfedezésre váró helyek.
Szeptember-október a gyökerek és a termések időszaka a csipkebogyótól a pitypanggyökérig – de a gyűjtés és a felhasználás közben sok mindenben tévedhetünk.
Együttműködési megállapodást kötött szombaton Marosvásárhely és Debrecen önkormányzata.
szóljon hozzá!