
Fotó: Haáz Vince
A pedagógusok és a tanintézetek kiszolgáltatottságára panaszkodik annak a marosvásárhelyi iskolának az igazgatója, amelynek egyik – magyar nemzetiségű diákja – súlyosan bántalmazta osztályfőnöknőjét a hét elején.
2024. március 13., 20:012024. március 13., 20:01
2024. március 13., 20:062024. március 13., 20:06
Cristina Ligia Someşan, a Maros-parti megyeszékhely Alexandru Papiu Ilarian Főgimnáziumának igazgatója szerdán levélben értesítette az iskola mintegy 1000 tanulójának szüleit az incidens fejleményeiről. Rámutatott, hogy a diáknak nem ez volt az első fegyelmi kihágása az elmúlt két évben, és az idő során ellene hozott szankciók nem vezettek a remélt eredményre.
Someşan szerint mindez oda vezetett, hogy hétfőn a diák a következőket mondta neki: „Nem érdekel, mert úgyse tehetsz te sem, és a rendőrség sem ellenem semmit”. „És igaza volt. Sok csatát vesztettem már el, és biztosan tudom, hogy ez minden iskolában előfordul, még ha egyeseknek nehéz is ezt beismerni. Hétfőn a dolgok elfogadhatatlan, hátborzongató, ijesztő és hihetetlen módon eszkalálódtak” – írta az igazgatónő a szülőknek elküldött levélben.
Véleménye szerint kemény, határozott és mindenki számára egyértelmű intézkedéseket kell hozni, és soha többé nem szabad megengedni, hogy egy tanuló vagy tanár bármilyen kockázatnak, veszélynek legyen kitéve az iskolában. Mint arról beszámoltunk, a marosvásárhelyi oktatási intézmény igazgatótanácsa kedden jóváhagyta a tanári kar javaslatát, hogy öt napra kitiltsák az iskolából az osztályfőnöknőjét fizikailag bántalmazó nyolcadikos diákot. Camelia Irimie, a Maros megyei tanfelügyelőség szóvivője szerdán a sajtónak nyilatkozva elmondta, az öt tanítási napra szóló kitiltás szerdán vette kezdetét.
Az igazgatótanács keddi döntése értelmében ugyanakkor a tanintézet speciális biztonsági személyzetet kért a megyei rendőrségtől az iskola területére. A tanfelügyelőség és a Maros megyei rendőrség folytatja a kivizsgálásokat az Alexandru Papiu Ilarian Főgimnáziumban – tette hozzá a szóvivő.
A nyolcadik osztályos fiút – akiről a Vásárhely.ma portál megtudta, hogy magyar nemzetiségű – hétfőn kétszer is bekísértek a rendőrségre, miután előbb egy szekrényre felmászva obszcén gesztusokkal reagált az egyik tanára felszólításaira, majd – az anyja jelenlétében – megfenyegette, megütötte és megrugdosta az osztályfőnökét az iskolában.
A Maros megyei rendőrség korábbi tájékoztatása szerint hétfőn 10 óra körül értesítették őket arról, hogy az egyik marosvásárhelyi iskola nyolcadikos diákja óra közben felmászott egy szekrény tetejére, és obszcén gesztusokkal reagált a tanára felszólításaira. Mivel a 15 éves fiú nem akart együttműködni a helyszínre kiérkezett rendőrökkel, lefogták és bekísérték a rendőrségre, ahova behívták a gyermek anyját is. A kiskorú 500 lejes bírságot kapott garázdaság és csendháborítás miatt. Nem sokkal később ismét hívták a rendőrséget ugyanabból az iskolából. Mint kiderült, a tanuló ezúttal megütötte és megrúgta a tanárát – közölte a rendőrség.

Magyar gyermek az a nyolcadikos diák, aki Marosvásárhely legjobb román tannyelvű iskolájában – az anyja jelenlétében és biztatására – lábbal és ököllel esett az osztályfőnöknőjének – értesült a Vásárhely.ma portál.
Az erdélyi magyar szellemi, kulturális, politikai és egyházi vezetőkkel találkozik a társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter, Tarr Zoltán.
A medvék és a vaddisznók ma már nemcsak az erdőkben, hanem a hírekben is állandó szereplők, lapunk is gyakran beszámol arról, hogy erdélyi városok utcáin kóborolnak.
Csaknem egy hónappal a támadás után elfogták annak a kolozsvári rablási kísérletnek a feltételezett elkövetőit, akik egy interneten meghirdetett hangszer megszerzése érdekében brutálisan bántalmaztak egy 20 éves fiatalembert.
Tusnádfürdő határában került életveszélyes helyzetbe Földes András budapesti újságíró, aki saját beszámolója szerint egy esti futás során többször is szembetalálta magát egy támadó barnamedvével.
Idén is rengeteg kérdés érkezett Orbán Viktorhoz a közönség részéről a Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. A Fidesz elnöke üzeneteket is kapott, például azt, hogy „az Olt nem táplálja a Tiszát”.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Az erdélyi magyarság fogyására figyelmeztetett, az Orbán-kormány nemzetpolitikáját méltatta és a jelenlegi geopolitikai helyzetben Márton Áron egykori erdélyi püspök példájának követését ajánlotta a résztvevők figyelmébe Tusványoson.
A demokrácia és a jogállam felszámolása Magyarországon ma a kizárólagos hatalomgyakorlás érdekében történik - jelentette ki a Fidesz elnöke szombaton a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban (Tusványos) mondott beszédében.
Hatalmas érdeklődés övezi Orbán Viktor hagyományos előadását a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktáborban. Szombaton délelőtt teljesen megtelt a tusnádfürdői rendezvénynek otthont adó kemping nagyszínpada előtti placc.
Borítékolható az ádáz politikai küzdelem Magyarországon az áprilisi választásokat kétharmados többséggel megnyert Tisza Párt és az ellenzékbe került Fidesz között, ebből a 35. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor hallgatósága is kapott ízelítőt.
szóljon hozzá!