Hirdetés

Bezáratnák az álomboltokat

•  Fotó: Bone Ewald

Fotó: Bone Ewald

Miután az elmúlt időszakban ismét nagyon sok fiatal szorult orvosi ellátásra azt követően, hogy egyébként legális pszichotrop hallucinogén szert fogyasztott, kormányzati és önkormányzati szinteken egyaránt felmerült, hogy véglegesen be kellene zárni a köznyelvben álomboltokként elhíresült létesítményeket.

Bálint Eszter

Végh Balázs

Nagy Orsolya

Kiss Előd-Gergely

2010. december 03., 08:462010. december 03., 08:46

Valamennyi könnyű drog betiltására tesz kísérletet csütörtökön bemutatott törvénytervezetében Mircea Giurgiu Kolozs megyei demokrata-liberális képviselő is. Amennyiben pedig a Boc-kabinet elfogadja a kormánypárti honatya kezdeményezését, 5–10 ezer lejes bírsággal lesznek sújthatók azok a boltok, ahol kábító hatású szereket árusítanak, elkobozzák ugyanakkor a raktáron levő árukészletet, s a létesítmény működését is felfüggesztik. A képviselő sajtótájékoztatóján Mircea Birţ pszichiáter is a tiltás mielőbbi elfogadása mellett foglalt állást.

Mircea Birţ pszichiáter közölte, egyre többen, főként fiatalok fogyasztanak ilyen pszichoaktív szereket, amelyek igen káros hatással vannak a pszichére és a különböző szervekre egyaránt. „Tudatzavarok léphetnek fel, a fogyasztók hallucinálhatnak, szervezetük legyengülhet, de a memóriazavarok sem kizártak. Sérülhetnek továbbá a szív, a máj, illetve a vese funkciói is. Ezeknek a szereknek a használata már halált is okozott” – hívta fel a figyelmet a pszichiáter.

Mint beszámoltunk, a kormány az egészségügyi minisztérium javaslatára február elején sürgősségi rendelettel tiltotta meg 36 pszichoaktív hatóanyag és növény forgalmazását, a listát pedig azóta is bővítették. A rendelkezés hatálybalépését követően országos szinten több tucat álomboltot is bezártak, azonban a még működő üzletekbe, illetve az internetes „áruházakba” rendszeresen kerültek újabb és újabb olyan pszichotrop, hallucinogén hatású szerek, amelyek nincsenek a tiltólistán, így a könnyű drogok forgalmazása nem állt le.

Indul a hadjárat

Hogy mennyire súlyos még mindig a helyzet, mi sem jelzi jobban, hogy csak Temes megyében január óta 157 személy került kórházba könnyű drogok fogyasztását követően. Minderre egy csütörtökön, a témában megszervezett temesvári konzultáción derült fény, amelyen egyébként a prefektúra, a megyei, illetve a helyi önkormányzat, a rendőrség, valamint a tanfelügyelőség képviselői vettek részt.

Mircea Băcală prefektus az eseményen elmondta, jelen pillanatban nincs törvényes keret az álomboltok bezárására, a helyi önkormányzatok mindössze annyit tehetnek, hogy korlátozzák ezek működési területeit. Javaslata szerint például az iskolák, parkok, kórházak ezerméteres körzetében nem lehetne könnyű drogokat árusítani. Ennél jóval keményebben akar azonban fellépni a temesvári közgyűlés, egy határozattervezet értelmében a város teljes területén betiltanák a pszichoaktív készítmények forgalmazását. A tervezetről várhatóan decemberi ülésén szavaz az önkormányzat, miután Gheorghe Ciuhandu polgármester nyilvános vitát kért az ügyben.

Készülőben van, és minden bizonnyal még ebben a hónapban el is fogadják a hallucinogén szerek árusítását tiltó tanácsi határozatot Nagyváradon. A tervezet egyik kezdeményezője, Szabó József RMDSZ-es tanácsos a Krónika megkeresésére elmondta: Brassó, Bákó és Jászvásár példájából inspirálódtak, amikor a szigorítást megfogalmazták. A határozatban az áll, hogy azokat a boltokat, amelyek bizonytalan eredetű, összetételű és hatású készítményeket forgalmaznak, 10 ezer lejre bírságolja a közösségi rendőrség, ha pedig továbbra is folytatják az árusítást, bezárják azokat. Szabó leszögezte: bár a büntetés összege jelentős, a váradi határozat még mindig nem annyira szigorú, mint például Brassóban, ahol az ilyen szerek fogyasztását is pénzbírsággal sújtják.

A tanácsos szerint a pszichoaktív készítményekkel az a legnagyobb gond, hogy kiskorúak is ellenőrzés nélkül bármikor hozzájuthatnak. Tudomása szerint Váradon hetente három olyan fiatal kerül a megyei kórház sürgősségi osztályára, aki ilyesmitől lett rosszul. Hangsúlyozta: teljes statisztika nincs, hiszen csak azokhoz a fiatalokhoz hívnak mentőt társaik, akiket súlyos rosszullét fog el a szerek fogyasztása után, a könnyebb esetekről nincs kimutatás, ráadásul a kiskorúak nem is a megyei kórházba, hanem a városi kórház gyermekosztályára kerülnek, onnan pedig erről nincs adat. Mint mondja, a szigorítás azért sürgős, mert azt szeretnék, ha a boltok még az ünnepek előtt bezárnának, nehogy a fiatalok könnyű drogokat fogyasszanak karácsonykor vagy szilveszterkor.

Szatmárnémeti önkormányzata is hamarosan szavazhat majd arról, milyen intézkedéseket kíván hozni az álomboltok tevékenységének korlátozására. „Eddig még senki nem foglalkozott a kérdéssel, ugyanis nálunk ilyen szerek fogyasztása miatt még nem kezeltek embereket a kórházakban. Ennek ellenére nem nézzük jó szemmel az álomboltok működését, és épp most készítek egy erre vonatkozó határozattervezetet, amelyet hamarosan a plénum elé terjesztek” – közölte lapunk kérdésére Adrian Albu alpolgármester.

Az elöljáró leszögezte, javaslatában tervei szerint többek között szerepelne, hogy az iskolák közvetlen környezetében, sőt még a városközpontban se lehessenek ilyen jellegű üzletek. „Hallottam, hogy más városban már hatályba léptettek ilyen szabályokat, szeretném, ha nálunk is odafigyelne erre az önkormányzat. Elvileg nem a város feladata ezzel foglalkozni, mert az ellenőrzésre megvannak a megfelelő állami szervek. Mi csak a működésüket szabályozzuk, ám ettől függetlenül érint a kérdés, hiszen a mi fiataljaink vannak veszélyben” – tette hozzá a városvezető, aki ha tehetné, a város szélére küldené a hallucinogén anyagokkal foglalkozó boltokat. „Az a baj, hogy aki meg akarja találni ezeket, úgyis megkeresi, bárhova költöztetjük. Ám az azért mégsem helyes, hogy az oktatási intézmények közelében működjenek, mert így kvázi tálcán kínálják magukat az iskolásoknak” – véli Szatmárnémeti alpolgármestere.

Nincs kegyelem

Kolozsváron eközben már december elsejétől korlátozzák azokat a helyeket, ahol szabad hallucinogén anyagokat tartalmazó növényeket vagy a növényekből készült kivonatokat forgalmazni. Minderről korábban szintén a helyi tanács határozott. Sorin Apostu polgármestere csütörtöki sajtótájékoztatóján közölte, az álomboltok hét nap türelmi időt kapnak november 30-ától kezdődően. A rendelkezés értelmében az egyébként legális növényi kivonatokat az iskolák 2000 méteres körzetében tilos árusítani, aki mégis megpróbálkozik ezzel, 2000–2500 lejes bírságot kockáztat.

Az önkormányzat hivatalos indoklása szerint erre a lépésre azért volt szükség, hogy megakadályozzák „a lakosság egészségére káros vagy életveszélyes, a közrendet és a város csendjét veszélyeztető anyagok forgalmazását”. Kolozsváron az utóbbi néhány évben számtalan álombolt nyílt, többségük éjjel tart nyitva. Az általuk forgalmazott termékeken ugyan fel van tüntetve, hogy „emberi fogyasztásra nem alkalmas”, azonban a zömében fiatalok és kiskorúak köréből kikerülő ügyfelek épp ebből a célból vásárolják – olvasható többek közt az önkormányzat sajtóközleményében.

A kolozsvári közösségi rendőrség egyébként korábban valamennyi hasonló boltra kirótt pénzbírságot, és elrendelte az üzletek bezárását, azonban hat üzemeltető is fittyet hányt a hatóság rendelkezéseire. Az önkormányzat beperelte őket, a bíróság pedig első fokon három esetben is elrendelte a hallucinogén anyagokat tartalmazó növényeket forgalmazó boltok bezárását.

Hirdetés

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. augusztus 14., péntek

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba

A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.

Üzenet a jövőnek: két új időkapszulát helyeztek a csíksomlyói kegytemplom új toronygombjaiba
Hirdetés
2026. augusztus 14., péntek

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez

Huszonnégy órára őrizetbe vették azt az 50 éves férfit, aki kedd este Brassó belvárosában autóval elgázolt három gyalogost, akik közül ketten a helyszínen életüket vesztették, a harmadik pedig súlyos állapotban került a megyei kórház intenzív osztályára.

Brassói halálos gázolás: őrizetbe vették a sofőrt, és közölték, mi vezethetett a balesethez
2026. augusztus 14., péntek

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése

A közúti beruházásokért felelős társaság (CNIR) csütörtökön kiadta a megbízást az Erdélyt Moldvával összekötő, A8-as sztráda Gyergyóalfalu és Gyergyóditró közötti (1D jelzésű) szakasza kivitelezésének elindítására.

Elkezdődhet egy székelyföldi autópálya-szakasz építése
2026. augusztus 14., péntek

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára

Nemcsak római katolikusok zarándokolnak a csodatevő Mária-képhez, hanem felekezetre és nemzetiségre való tekintet nélkül jönnek fohászkodni a hívek a Szűzanyához, ezért több nyelven celebrálnak szentmiséket a Maros völgyében található kegytemplomban.

Húszezernél is több zarándokot várnak az ősi kegyhelyre, Máriaradnára
Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok

Idén először háromnaposra bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok, amelyet augusztus 27–29. között ötödik alkalommal szerveznek meg.

Identitásőrzés és nyitás: bővül a Bethlenszentmiklósi Magyar Napok
2026. augusztus 13., csütörtök

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért

A TikTok törölte a gyerekeket elrabló mentőautókról szóló összeesküvés-elméletet terjesztő 90 videót az Országos Audiovizuális Tanács (CNA) keddi bejelentése nyomán – jelentette be csütörtökön a hatóság.

Fekete mentő botrány: a TikTok több összeesküvés-elméletet terjesztő videót törölt, mint amennyit a médiahatóság kért
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

A kolozsvári nemzetközi repülőtér az elmúlt időszakban két rekordot is megdöntött.

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren
2026. augusztus 13., csütörtök

Két rekord is megdőlt a kolozsvári repülőtéren

Hirdetés
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

Szabadlábon védekezhet az a sofőr, aki kedd este Brassó belvárosában a járdára hajtva három turistát gázolt el – közölte a brassói ügyészség.

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr
2026. augusztus 13., csütörtök

Brassói gázolás: szabadlábon védekezhet a sofőr

2026. augusztus 12., szerda

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai

Huszadik éve lépi át a magyar–román határt a Debreceni Virágkarnevál négy kocsija, melyek augusztus 21–22-én Nagyváradon, a dél-bihari szórvány több településén és Nagyszalontán lesznek láthatók.

Huszadik éve tesznek kitérőt Bihar megyébe a Debreceni Virágkarnevál kocsijai
2026. augusztus 12., szerda

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air

Jó hír a Székelyföldön élők számára is: újabb járatokkal bővül a Brassó–Vidombák Nemzetközi Repülőtér külföldi járatainak a száma.

Tovább bővíti brassói járatai számát és bázist nyit a Cenk alatt a Wizz Air
Hirdetés
Hirdetés