
Fotó: Nagy D. István
Megverték a Kovászna megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség vezetőjét. A „székely ízeket" kifogásoló Mircea Diacon egyik támadója magyar nemzetiségű román állampolgár.
2015. október 03., 14:232015. október 03., 14:23
Mircea Diacon közleményben tudatta, hogy rátámadt és ütlegelni kezdte két férfi, miközben pénteken reggel kollégáival a Lukoil benzinkút sepsiszentgyörgyi kávézójában tartózkodott. A fogyasztóvédelem vezetője – akinek betört az orra, sérülése 16 napon túl gyógyul – az ügyben rendőrségi feljelentést tett. Mircea Diacon emlékeztetett, az általa vezetett szakhatóság ellen korábban már történt bűncselekmény, ugyanis az idei Szent György Napok ideje alatt egyik gépjárművüket rongálták meg ismeretlen tettesek, akiket máig sem sikerült azonosítani.
Mint Mircea Diacon fogalmaz, a rendőrségi nyomozás során kiderült, hogy az esetet követően a helyszínről elszaladt bántalmazók egyike, a sepsiszentgyörgyi L. L. magyar nemzetiségű román állampolgár. A bűncselekmény a túlzott alkoholfogyasztás számlájára írható, így alakulhatott ki a szóváltás, amelyet tettlegesség követett – tájékoztat Nicoleta Marin, a Kovászna megyei rendőr-főkapitányság szóvivője. A hatóságok szándékos testi sértés gyanújával nyomoznak tovább.
A Kovászna megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség még ez év elején indított „hadjáratot\" a székely termékek és szimbólumok ellen. Ugyanakkor több gyerek-, néptánc- és egyházi tábort, így a Székelykök fesztivált is megbírságolták többek között arra hivatkozva, hogy csak magyar nyelvű feliratok voltak kihelyezve a rendezvény területén. A Kovászna megyei fogyasztóvédelmi felügyelőség a háromszéki taxisokat is ellenőrizte korábban, akiket más kihágások mellett azért büntettek meg, mert a gépjárművükre SIC (Terra Siculorum) feliratú matricát ragasztottak.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
Pénteken reggel használatba adták a nagyváradi körgyűrű legújabb felüljáróját – tudatta a beruházásért felelős Bihar megyei önkormányzat.
Évszázados hagyományból születnek új művek, amelyek a templomba nem járókat is megszólítják. Reneszánszát éli a magyar egyházzene? Mi dönti el, hogy a kortárs alkotások közül melyek válnak idővel maguk is hagyománnyá?
Az illetékes hatóságokhoz fordult Emil Boc, Kolozsvár polgármestere, a jelenségért felelős cégtől pedig bocsánatkérést vár, miután elviselhetetlen bűz lepte el a kincses várost.
A múlt emlékeit őrző és a jövőnek szóló üzeneteket egyaránt magukban foglalják azok az új időkapszulák, amelyeket augusztus 13-án, Csíksomlyón helyeztek el a kegytemplom új toronygombjaiban.
szóljon hozzá!