
Az év második felétől emelkedhet az egészségügyi alkalmazottak bére – nyilatkozta Nicolae Bănicioiu egészségügyi miniszter kedden, a Sanitas szakszervezet bukaresti tüntetése után.
2015. április 08., 15:522015. április 08., 15:52
A tárcavezető azt is elmondta: a minisztérium az érdekvédelmi szervezettel is együttműködik majd, és közösen fogják kidolgozni a bérpótlékra vonatkozó tervezetet is.
„Miniszterként abszolút támogatom az alkalmazottak fizetésének növelését, hiszen ez az egyik legfontosabb út a rendszer megfelelő működtetéséhez. Az egészségügyi beosztottak év elején részesültek bruttó 100 lejes béremelésben, a továbbiakban pedig azon leszünk, hogy egyrészt pluszjuttatást biztosítsunk számukra, ugyanakkor az év második felétől ismét növeljük a fizetéseket. Ebben a Sanitas segítségét is kérni fogjuk” – fejtette ki Bănicioiu.
Hozzátette: a szakszervezeti tüntetésen elhangzott többi kérést – például az iskolai orvosi rendelők szabályozását, valamint az állami egészségügyi intézmények hatékonyabb finanszírozását – is megvitatják.
A Sanitas a keddi bukaresti tüntetés után arról számolt be, hogy április 15-én megbeszélést tartanak Nicolae Bănicioiuval, valamint Rovana Plumb munkaügyi és Eugen Teodorovici pénzügyminiszterrel. A szakszervezet azt is közölte, hogy a kormány ígéretei szerint legkésőbb május végéig közvitára bocsátják a közalkalmazottak bérezésére vonatkozó új törvénytervezetet, május közepén pedig elfogadják az egészségügyi bérpótlékokra vonatkozó előírást.
A Sanitas tagjai kedden az egészségügyi, a munkaügyi és a pénzügyminisztérium bukaresti székháza előtt szerveztek megmozdulást, amelyen fizetésemelést, pluszjuttatásokat és a szektor nagyobb arányú finanszírozását követelték. Ez év januárjától minden egészségügyi alkalmazott számára bruttó 100 lejjel emelték a havi fizetést, a kormány ugyanis korábban csak az 1500 lejnél alacsonyabb jövedelemmel rendelkezők esetében hagyta volna jóvá a béremelést.
Livius Cârstea, a Sanitas Temes megyei elnöke azonban rámutatott: a rendelet szerint nem részesülnek béremelésben azok, akik 2015 folyamán más jellegű fizetésnövelést kapnak. Ennek nyomán éppen a leghátrányosabb helyzetben lévők nem kaphatják meg a bruttó 100 lejes béremelést, a minimálbér ugyanis ebben az évben két részletben, összesen bruttó 150 lejjel bővül.
Nem folytatja pártpolitikai szerepvállalását, sem a Romániai Magyar Egységpárt (RMEP) létrehozását Kátai István, az első erdélyi Tisza-sziget alapítója. Ezt ő maga jelentette be vasárnap egy, a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésben.
Sárga, vagyis elsőfokú figyelmeztetést adott ki vasárnap az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) kánikula miatt az ország hat nyugati és északnyugati megyéjére.
A 17. Kolozsvári Magyar Napok első programpontjaként nyitották meg szombaton a nagyközönség előtt az Orosz család emlékszobáját a Farkas utcai Bethlen–Nemes-házban működő Kolozsvári Magyar Szalonban.
Hétfőtől újraindul Gyulafehérváron a június 17-én leállított közösségi közlekedés, miután a városi önkormányzat és a magánszolgáltató megállapodásra jutott.
Oláhszentgyörgy nagy múltú fürdőváros, egykori szállodái azonban vagy bezártak, vagy csak részben működnek. A helyi önkormányzat közberuházásokban látja az újjáéledés lehetőségét: korszerű gyógykezelő központot és wellnesskomplexumot hoznának létre.
Három ember életét követelő súlyos közúti baleset történt péntek délután Szászkézd közelében, az E60-as országúton, Maros megyében.
A geopolitikától és nemzetpolitikától a gasztronómián, kultúrán és egészséges életmódon át egészen a mesterséges intelligenciáig: számos témával várja az érdeklődőket Magyarország Kolozsvári Főkonzulátusa a Kolozsvári Magyar Napokon.
Illegális autóbontót számoltak fel a Brassó Megyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Barcarozsnyón. A szétbontott autókból származó hatalmas mennyiségű veszélyes és nem veszélyes hulladékot hatósági zár alá vették.
Szeptembertől bezár és véglegesen megszűnik a kolozsvári Főtéren működő, közel 100 férőhelyes parkoló.
Megszólalt az 50 éves férfi, aki halálos balesetet okozott Brassó belvárosában.
szóljon hozzá!