Bemutatták Kolozsváron Dávid Gyula '56-ról szóló könyvét

A Nap kiadó gondozásában megjelent könyv tanulmányokat tartalmaz az 1956-os erdélyi megmozdulásokról, az ezeket követő perekről és az akkori események irodalmi vonatkozásairól.

A könyvbemutatón megszólaló Pécsi Györgyi szerkesztő azt tartotta a könyv erényének, hogy a magyarországi olvasók számára is összekapcsolja az erdélyi 1956-ot a magyarországival. Amint felidézte: az erdélyi diákmegmozdulások alkalmat teremtettek a román pártvezetésnek, hogy leszámoljon vélt vagy valós ellenségeivel. Hozzátette: ugyan a román kommunista vezetés a pereknek elrettentő hatást szánt, 1956 mégis öntudatára ébresztette az erdélyi magyarságot, és egy olyan erdélyi irodalom kibontakozását eredményezte, amely messze túlmutatott Erdély határain.

Egyed Péter kolozsvári filozófus szerint a könyv „befoltozza a hiányos és tabusított emlékezetünket” az erdélyi 1956-ról. Megemlítette: Dávid Gyula többféle minőségben tárja fel az 1956-os erdélyi történéseket. Megszólal a könyvben a történész kutató, az irodalomtörténész, a kortárs, az elítélt és a tanú is. Szerinte olyan adatgazdag a könyv, hogy akik olvassák, „jól teszik, ha három-négysoronként megpihennek, és rendezik az információkat”. A tájékoztató jelleg mellett azonban azt az üzenetet is hordozza, hogy oda kell figyelni az események morális következtetéseire.

Dávid Gyula elmondta: az írások nagy részének személyes jellege is van, nem tudja eldönteni, „hogy a történettudomány hasznára vagy kárára”. Hozzátette: a könyv megírására az sarkallta, hogy tíz évvel ezelőtt még hiányos dokumentáció alapján volt kénytelen összeállítani az erdélyi 56-os elítéltek életrajzi adattárát. „Azóta hozzáférhetővé váltak a periratok, és kötelezőnek éreztem, hogy próbáljak a sorsok mögé nézni” – fogalmazott a szerző.

Megemlítette, hogy a börtönben és munkatáborokban töltött hét esztendő rossz tapasztalatait kivetette magából, az események súlya akasztófahumorrá alakult át benne, és mára elsősorban a pozitív momentumokat őrzi egykori megpróbáltatásaiból. Elérzékenyülve említette, hogy milyen máig ható élmény volt számára, amikor a munkatáborban, a Duna melletti gátat építvén, megpillanthatott a gáton túl egy, a saját kislányával egyidősnek tűnő gyermeket.