Hirdetés

Bemutatták a Szigorúan ellenőrzött evangélium második kötetét Nagyváradon

A református egyház rendszerváltás előtti múltjának sötét részleteibe enged betekintést Molnár János Szigorúan ellenőrzött evangélium című könyve, amelynek második kötetét pénteken mutatták be Nagyváradon.

Nagy Orsolya

2011. május 23., 07:592011. május 23., 07:59

A szegedi egyháztörténész, aki lelkészként egykor a kommunista rendszer hírhedt titkosszolgálatának, a Szekuritáténak üldözöttje és megfigyeltje volt, évek óta kutatja az egyházat érintő dossziékat a Szekuritáté Irattárát Vizsgáló Országos Bizottság (CNSAS) archívumában.

Nem tartalmaz új leleplezéseket a Szigorúan ellenőrzött evangélium második kötete, ez inkább „mélységi fúrásnak”, míg az első „keresztmetszetnek” készült – vallotta a könyvbemutatón Molnár János.
Az előző kötetből például kiderült a Stelian néven jelentő besúgóról, aki éveken át folyamatosan információkat szolgáltatott a hatalomnak Tőkés Lászlóról és családjáról, hogy voltaképpen nem más, mint Tőkés testvé-rének, Eszternek a férje, Barta Tibor, aki jelenleg Budapesten él szívsebészként. A kötetet bemutató Demeter Szilárd elmondta: a most megjelent könyvben részletesen olvashatjuk is Stelian jelentéseit. Molnár János szerint nehéz megmondani, hány ügynök települt át a határon túlra nem sokkal a rendszerváltás előtt, hiszen a CNSAS nem ad tájékoztatást arról, hogy hol vannak azok az akták, amelyeknek létezniük kell, még sincsenek meg az archívumban. A Bartáról szóló dosszié is hiányzik, csak a több mint 150 részletes jelentése érhető el, amelyek alapján a szerző szerint százszázalékos bizonyossággal azonosítható a kiléte.

Molnár János elmesélte, sokan kérdezték már tőle, kapott-e fenyegetést a Szigorúan ellenőrzött evangélium első kötete után, a válasz pedig az, hogy nem. Egyetlen internetes beszélgetésben esett szó ilyesmiről: egy nyugalmazott tanítóként bemutatkozó levelezőpartner villantotta fel annak a lehetőségét, hogy egy általa ismert, állítólag a könyvben érintett református lelkész beperelné a történészt. Demeter Szilárd ellenben azt mondta, a könyveket gondozó kiadó volt igazgatójaként több barátságtalan levelet is kapott elektronikus postaládájába. A második kötethez – amely az elsőhöz hasonlóan ezer példányban jelent meg – dokumentumtár, név- és fedőnévmutató is tartozik.

A több mint másfél órás beszélgetésen a Partiumi Keresztény Egyetem dísztermében összegyűlt érdeklődők kérdéseire is válaszolt a szerző, végül pedig Tőkés László szólt a megjelentekhez. „Az igazság kiderítése nem opcionális kérdés – jelentette ki az Európai Parlament alelnöke. – Húsz év alatt nem tudtam rendet tenni az egyházkerületemben, ezért mardos a lelkiismeret.” Megköszönve Molnár János kitartó munkáját Tőkés elmondta, az egyháznak tennie kell a múlt felderítésének ügyében, egyébként elveszíti a hitelét.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. október 14., szerda

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel

Nemzetközi turisztikai sikertörténetként népszerűsítik a Via Transilvanicát, miközben az útvonalon évek óta gondot jelentenek az agresszív pásztorkutyák, amelyek miatt maguk a szervezők is hatósági segítséget kértek korábban.

A Via Transilvanicát világszerte népszerűsítik, közben a turistákat kutyatámadásokra készítik fel
Hirdetés
2026. október 14., szerda

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA

Hivatali visszaélés gyanújával indított büntetőeljárást a korrupcióellenes ügyészség (DNA) a temesvári polgármesteri hivatal vezetését érintően.

Dominic Fritz után a csapata is célkeresztbe került: 68 millió lej miatt vizsgálódik a DNA
2026. október 14., szerda

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását

A Nagyváradi Ítélőtábla kedd este elutasította a halmi határátkelőnél feltárt korrupciós ügy nyolc gyanúsítottjának fellebbezését. A bíróság jogerős végzéssel fenntartotta a határrendészek korábban elrendelt, harmincnapos előzetes letartóztatását.

Megerősítette az ítélőtábla a halmi határrendészek előzetes letartóztatását
2026. október 14., szerda

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá

A Malom-barlang eddig nem szerepelt a kirándulók számára ajánlott útvonalak között, mostantól azonban kiépített ösvényen érhető el.

Czárán Gyula nevéhez köthető újabb barlangot tettek látogathatóvá
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon

Alig kilenc hónappal a megnyitása után már javításra szorul az aradi ferdekábeles híd, amelynek az építése 165 millió lejbe került. A gyalogos- és kerékpárforgalomnak fenntartott sávban már hámlik a burkolat.

Egy évet sem tartott, hámlik a burkolat az új ferdekábeles hídon
2026. október 13., kedd

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében

Több mint 737 ezer lejes adócsalás miatt tartottak öt házkutatást Bihar és Hunyad megyében. A nyomozók szerint egy 60 éves nagyváradi férfi által irányított vállalat éveken keresztül fiktív beszerzésekkel csökkenthette adófizetési kötelezettségeit.

Papíron vásároltak, a valóságban adót spóroltak: nagyszabású razzia Bihar megyében
2026. október 13., kedd

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton

Nem lesz nehéz dolga a nagyváradi vasútvillamos-projekt szerelvényeinek beszerzésére kiírt pályázat bírólóbizottságnak.

Nem volt túl élénk az érdeklődés a nagyváradi villamosvasút szerelvényeire kiírt pályázaton
Hirdetés
2026. október 13., kedd

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást

Az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) öt év után lezárta a Soós Zoltán marosvásárhelyi polgármestert és több városházi kollégáját érintő eljárást.

Öt év után lezárta a DNA a Soós Zoltánt érintő egyik eljárást
2026. október 12., hétfő

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon

Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).

Jól haladnak a munkálatok a Székelyföldet érintő sztrádaszakaszon
2026. október 12., hétfő

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása

Mindössze 2029-ben nyílhat meg újra a látogatók előtt a Brassó megye egyik turistamágnesének számító barcarozsnyói vár.

Tovább késik a turistamágnesnek számító erdélyi vár felújítása
Hirdetés
Hirdetés