
Fotó: Ifj. Haáz Sándor
2007. december 24., 00:002007. december 24., 00:00
A Hargita megyei prefektúra álláspontja szerint önkormányzati testület hiányában a városháza mûködése több tekintetben a törvényesség határát súrolja, ami ellen jogilag ugyan fel lehetne lépni, ám ez ellehetetlenítené az udvarhelyiek életét. RMDSZ-es panaszok 2005. november 30-án tartotta utolsó ülését a székelyudvarhelyi önkormányzati testület. Immár két éve, Romániában egyedülálló módon, a polgármester kezében összpontosul a végrehajtó és a döntéshozó hatalom egyaránt, Szász Jenõ egy személyben határoz az önkormányzati testület hatáskörébe tartozó ügyekben is. Nem jól van ez így, állítják a feloszlatott önkormányzati testület RMDSZ-es tagjai. „Állandóan csõtörések vannak. A régi vezetékek cseréje leállt, nem tudtuk a költségvetést ilyen irányba irányítani. Az utcák javítása terén is mások kellett volna hogy legyenek a prioritások. A volt szülészet épülete maholnap romhalmazzá válik\" – sorolja Incze Zoltán a gondokat, amelyek szerinte az önkormányzati testület hiányából fakadnak. Az egykori tanácsos Szász Jenõ számlájára írja a városi közúti forgalomban uralkodó kaotikus állapotokat is, mondván, rossz az új forgalmi rend. „Az önkormányzati törvény értelmében a polgármester sürgõs ügyekben meghozhat bizonyos intézkedéseket, de nem veheti át a tanács hatáskörét. Szász Jenõ értelmezi, és nem betartja a törvényt\" – mondja Bíró Enikõ, a városi RMDSZ újdonsült elnöke. Az ügyvédnõ véleménye szerint nem lett volna szabad megváltoztatni a forgalmi rendet, mivel ez városrendezési probléma, és az adózási körzeteket sem kellett volna módosítani a közösség konzultációja nélkül. Bíró Enikõ kifogásolja azt is, hogy Szász Jenõ haszonbérbe adta a közüzemi szolgáltatásokat. Szász Jenõ: minden folyó ügy Szász Jenõ politikai ellenlábasaitól teljesen eltérõ módon ítéli meg a helyzetet. „A testület feloszlatása megteremtette a békés építkezés lehetõségét. Megszûnt a viszályforrás, amit az RMDSZ-frakció egyes tagjai jelentettek. Ha maradt volna a testület, ma nincs regionális hulladéklerakat, jégpálya, nem indulhatott volna el a lakásprogram a Csereháton, és nem valósulhatott volna meg a távhõszolgáltatás újjáépítése a Tábor negyedben\" – sorolja a polgármester. Szerinte az önkormányzati testület hiánya semmiféle hátrányt nem okozott a közösségnek. A tanács feloszlatása óta eltelt idõszakban három pályázatot nyert Székelyudvarhely, több beruházás indult a városban, egy zöldmezõs beruházás pedig most van elõkészületben, állítja Szász. Ugyanakkor nincs kétsége afelõl, hogy törvényesen jár el, mondván „tanács hiányában a polgármester látja el a folyó ügyeket, és minden folyó ügynek tekinthetõ\". Prefektusi elnézés Romfeld Mária Hargita megyei alprefektus nem osztja Szász Jenõ véleményét, szerinte az udvarhelyi esetnek nem lett volna szabad elõfordulnia egy demokráciában. „Jogászként úgy lá-tom, sérül a szubszidiaritás és az önkormányzatiság elve\" – nyilatkozta a Krónikának Romfeld Mária. Meglátásában a székely anyaváros polgármesteri hivatalának mûködésében önkormányzati testület hiányában több kifogásolható, a törvényesség határán mozgó vagy a törvény betûjének ellentmondó aspektus van. „A törvény szerint be lehetne fagyasztani ott mindent, csak azért nem tesszük, mert a lakosság inná meg a levét. Az urbanisztikai bizonylatok például a tanács hatáskörébe tartoznak, tehát ilyeneket nem kellene kibocsátani. A közösség vagyonát, pénzét egyetlen személy kezeli, ami szintén nem törvényes. A jogszabály szerint a közjavak kezelését nem lehet átadni a polgármesternek\" – mondja az alprefektus asszony. A közjavak kezelésében Szász Jenõ sem tartja magát illetékesnek, de hozzáteszi: éppen ezért nem idegenített el semmit a város vagyonából.
Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.
Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.
Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.
Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.
Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.
Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.
Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.