Hirdetés

Béke, ami összeköt – őshonos kisebbségekről, európai felelősségről a Kolozsvári Magyar Napokon

•  Fotó: Facebook/HunConsulate.Kolozsvar

Fotó: Facebook/HunConsulate.Kolozsvar

A béke nem csupán a háborúk elkerüléséről szól, hanem arról is, hogy a nemzeti közösségek a saját nyelvükön, saját kultúrájukban élhessenek szülőföldjükön – hangzott el a Kolozsvári Magyar Napok kerekasztal-beszélgetésén, ahol az európai kisebbségvédelem hiányosságai és a kárpátaljai magyarok sorsa állt a középpontban.

Tóth Gödri Iringó

2025. augusztus 22., 12:552025. augusztus 22., 12:55

A Kolozsvári Magyar Napok keretében, a kolozsvári főkonzulátus szervezésében tartották a Béke, ami összeköt – nemzetek, nemzetiségek Európában című kerekasztal-beszélgetést, amely a nemzeti kisebbségek európai helyzetét, a közösségi jogérvényesítés lehetőségeit és a kárpátaljai magyar közösség kilátásait vizsgálta. A fórum meghívott vendége Szilágyi Zsolt, az Erdélyi Magyar Nemzeti Tanács és az Európai Szabad Szövetség alelnöke, valamint Szalipszki Endre, Magyarország egykori beregszászi főkonzulja, diplomata volt, a beszélgetést Grezsa Csaba kolozsvári főkonzul vezette.

Grezsa Csaba felvezetőjében hangsúlyozta: a téma megkerülhetetlen, hiszen az őshonos kisebbségek helyzete nemcsak európai összefüggésben, hanem a Kárpát-medencében és Kárpátalján is kulcskérdés.

Hirdetés

Szilágyi Zsolt már az elején rögzítette: bár az ENSZ már az 1970-es években tisztázta az őshonos kisebbségek fogalmát, az európai intézmények mindmáig nem alakítottak ki olyan számonkérhető rendszert, amely valóban biztosítaná a kisebbségi közösségek jogait. Emlékeztetett, hogy Románia euroatlanti integrációja idején sokan remélték, hogy az Európa Tanács és később az Európai Unió tagsága garanciát jelent majd.

„Elkeserítő módon azt láttuk, hogy az Európai Unióban nincs olyan fórum, amely valódi számonkérést tenne lehetővé. A csatlakozás előtti koppenhágai kritériumokban csupán egy félmondat vonatkozik a kisebbségekre”

– mutatott rá.

Külön kitért az európai polgári kezdeményezések kudarcára. Mint mondta, a Minority Safepack és a Székely Nemzeti Tanács által indított aláírásgyűjtés is példátlan nemzeti összefogással zajlott, mégis „az Európai Bizottság cinikus, arrogáns, nem törődő módon söpörte le” mindkét ügyet. Hozzátette: a kulturális sokszínűség, amely Európát naggyá tette, „most tűnik el a szemünk előtt”, miközben közel ötven veszélyeztetett nyelv létezik az unió tagállamaiban.

Szalipszki Endre saját diplomáciai tapasztalatairól számolt be, felidézte, hogy a Szovjetunió szétesése után a kisebbségi kérdés sokáig háttérbe szorult, ám Kárpátalján mindig is jelen volt.

„Az ukránok 2019-ben fogadták el az őshonos kisebbségekről szóló törvényt, de úgy állapították meg a kritériumokat, hogy abból a magyarok eleve kimaradtak” – magyarázta, hozzátéve, hogy az ukrán jogértelmezés szerint csak azok számítanak őshonos kisebbségnek, akiknek nincs anyaországuk.

Így csupán három közösség – a krími tatárok, a karaimok és a kipcsákok – került a törvény védelme alá. „Ez nagyon nagy fájdalom a magyar közösségnek, hiszen az őshonosság elismerése oktatási és kulturális jogokat biztosítana, amelyekből a magyarok kimaradtak” – tette hozzá.

A továbbiakban Szilágyi Zsolt részletesen bemutatta az Európai Szabad Szövetség (EFA) működését is, amelynek az erdélyi magyar szervezetek nyolc éve tagjai. Mint mondta, az EFA az egyetlen európai párt, amely programatikusan képviseli az önrendelkezés ügyét, és hangsúlyozza: „Jog a döntéshez, hogy ezt minden nemzetrésznek, minden nemzeti közösségnek biztosítania kell.”

Az EFA szerint a jelenlegi uniós joganyag is elegendő alapot adna arra, hogy a Bizottság beavatkozzon, ha egy tagállam kormányzata és egy nemzeti régió között konfliktus alakul ki.

„A katalánok nagyon el voltak keseredve, amikor Brüsszel csendben maradt, és végignézte a spanyol kormány fellépését. Mi azt mondjuk, hogy béke, stabilitás csak akkor lehet, ha őszinte párbeszéd folyik a központ és a közösség között” – hangsúlyozta Szilágyi.

A későbbiekben Szalipszki az ukrán belső politikai viszonyokat ismertette, rámutatva, hogy a titkosszolgálatok befolyása minden területre kiterjed, és gyakran biztonsági kockázatként kezelik a kisebbségeket is. Példaként említette a kárpátaljai magyar közösség ellen irányuló kampányokat és provokációkat, amelyek szerinte központi szervezés nélkül nem történhettek volna meg. Ugyanakkor hozzátette:

„A földközelben, Kárpátalján a helyi ukránság részéről más a helyzet. A kárpátaljai ukránok többsége toleráns a magyar kisebbség iránt, ott magyarverések nem fordultak elő”

– szögezte el.

Szilágyi Zsolt ugyanebből a kérdésből kiindulva emlékeztetett: az autonómia nem veszélyt, hanem rendezett viszonyokat és hosszú távú stabilitást teremthet. Felidézte Andreas Gross svájci képviselő Európa Tanácsi jelentését, amely bizonyította: „az autonómia békét, biztonságot, gazdasági felemelkedést és bizalmat képes teremteni a közösség és a központ között.” Úgy vélte, Romániában első lépésként már az is előrelépés lenne, ha a magyarországi nemzetiségi törvényhez hasonló kereteket meghonosítanának.

A beszélgetés végén mindkét meghívott kitért arra, hogy a béketárgyalások idején a kárpátaljai magyarok ügyének is terítékre kell kerülnie.

Szilágyi szerint Brüsszelnek össze kellene gyűjtenie és kódexbe foglalnia a tagállami jó gyakorlatokat, például a dél-tiroli vagy a finnországi svéd autonómia mintájára. Szalipszki pedig hangsúlyozta: a kárpátaljai magyarok ragaszkodnak szülőföldjükhöz, és sokan szeretnének visszatérni. „Kárpátalja érték az egész egyetemes magyarság szempontjából, és nem szabad megszerezni az ukránoknak azt az örömet, hogy elérjék, amit szeretnének” – fogalmazott.

A kerekasztal zárógondolataként megfogalmazódott, hogy a béke és a stabilitás csak akkor lehet tartós, ha a kisebbségi közösségeket nem biztonsági kockázatként, hanem az együttműködés és a gazdagodás forrásaként kezelik.

A fórum résztvevői abban is egyetértettek, hogy az európai intézményeknek sokkal aktívabban kellene fellépniük, amikor a tagállamokon belül a nemzeti közösségek és a központi kormányzat között feszültség alakul ki.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. január 16., péntek

Kelemen Hunor szerint meg kell követni a választókat az adóemelések miatt

Elnézést kell kérni az emberektől Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kormány által foganatosított adóemelések miatt. A szövetség politikusai hosszú ideje azt hangoztatják, hogy nem értenek egyet az adóemelésekkel.

Kelemen Hunor szerint meg kell követni a választókat az adóemelések miatt
Hirdetés
2026. január 16., péntek

Gyermekvállalást és szűrési programokat támogató egészségfejlesztés indult Szatmárnémetiben is

Európai uniós támogatással újabb egészségfejlesztési program indult Szatmárnémetiben és Hódmezővásárhelyen.

Gyermekvállalást és szűrési programokat támogató egészségfejlesztés indult Szatmárnémetiben is
2026. január 16., péntek

Vidéken, anyanyelven is elmondhatók a panaszok a Kolozs megyei egészségügyi karaván keretében

Kolozs megyei egészségügyi karavánt indít a KIFOR az egyik kincses városi klinikával közösen: a kezdeményezés célja, hogy vidéki településekre is eljuttassa a megelőzéshez szükséges tudást és alapvető egészségügyi szolgáltatásokat.

Vidéken, anyanyelven is elmondhatók a panaszok a Kolozs megyei egészségügyi karaván keretében
2026. január 16., péntek

Nem találtak újabb leprás eseteket, újranyitott a kolozsvári masszázsszalon

Kolozsváron nem találtak új leprás esetet és gyanús beteget a hatóságok annak az epidemiológiai vizsgálatnak keretében, amelyet egy luxus SPA két ázsiai származású alkalmazottjának decemberi leprás megbetegedése után indítottak.

Nem találtak újabb leprás eseteket, újranyitott a kolozsvári masszázsszalon
Hirdetés
2026. január 16., péntek

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai

Néhány tucat diák tüntetett csütörtök este a kolozsvári BBTE főépülete előtt a következő tanévtől esedékes tandíjemelések miatt. A tiltakozó diákok szerint az egyetem vezetésének döntései nemcsak a jövőbeli hallgatókat érintik.

A tandíjemelések ellen tüntettek a BBTE diákjai
2026. január 16., péntek

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt

Csütörtök este őrizetbe vettek a Kolozs megyei Egeres községben egy 38 éves, Krassó-Szörény megyei sofőrt, aki a délelőtti órákban halálos közlekedési balesetet okozott a Gyerőfalva és Körösfő közötti országúton, majd elmenekült a baleset helyszínéről.

Elmenekült a halálos baleset után: 24 órára őrizetbe vették a 38 éves erdélyi sofőrt
2026. január 15., csütörtök

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal

Illegális hüllő- és póktenyészetet fedeztek fel a Bihar megyei környezetőrök és rendőrök egy vaskohsziklási tömbházlakásban, egy 12 négyzetméteres szobában.

Mérgükre nincs is ellenszer, mégis veszélyes hüllőket tartott a tömbházlakásban a nagyiékkal élő fiatal
Hirdetés
2026. január 15., csütörtök

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak

A fiatalok számára 2026 első felében ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzési lehetőséget kínál a Romániai Repülőklub a kolozsvári „Traian Dârjan” Területi Repülőklubon keresztül.

Szárnyakat adnak a fiataloknak: ingyenes pilóta- és ejtőernyős képzések indulnak
2026. január 15., csütörtök

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt

Visszakerült a napirendre a szamosfalvi fürdő újjáélesztésének projektje: előrelépés történt a kolozsvári turisztikai fejlesztést érintő zonális területrendezési terv elfogadtatási folyamatában.

Újra „felmelegítették” a szamosfalvi fürdőt
2026. január 15., csütörtök

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház

Az Erdélyi Református Egyházkerület 2026-ot a gyermekek évének nyilvánította, mert meggyőződése szerint az egyház jövője a legfiatalabb nemzedék hitben való megszólításán és megtartásán múlik. A gyermekek éve keretében számos rendezvényt szerveznek.

Gyermekek éve: a legkisebbek felé fordul a református egyház
Hirdetés
Hirdetés