Hirdetés

Bejáráson a temesvári Magyar Ház – Nemzetiségre való tekintet nélkül várják az érdeklődőket

Temesvár

Megújult a temesvári Magyar Ház homlokzata. Nem csak a külcsín, a belbecs is fontos

Fotó: Facebook/Várbástya Egyesület

Nyílt napot szervez augusztus 1-jén, pénteken a Várbástya Egyesület a temesvári Magyar Házban, ahová nemzetiségre való tekintet nélkül várják a látogatókat. Három és fél éve került ismét magyar közösségi tulajdonba a bánsági magyarság emblematikus épülete, a Temesvár belvárosában található Magyar Ház, amely azóta felújításokon esett át, illetve folyamatos átalakuláson megy át. Az épület történetével, jelenlegi rendeltetésével és a házat működtető egyesület célkitűzéseivel is megismerkedhetnek az érdeklődők.

Pataky Lehel Zsolt

2025. július 24., 21:302025. július 24., 21:30

A temesvári Várbástya Egyesület a Facebook-oldalán tette közzé a felhívását, miszerint a jövő pénteken, augusztus 1-jén 10 és 16 óra között nyílt napot szervez a bánsági magyarság szimbolikus épületében. „A Magyar Ház átalakuláson megy keresztül, és örömmel nyitjuk meg kapuinkat számodra egy olyan pillanatban, amikor az épület egyre inkább formát ölt. Életet leheltünk olyan terekbe, amelyek felfedezésre várnak, miközben más részek még felújítás alatt állnak. Reméljük, hogy a frissen felújított homlokzat meghívóul szolgál, hogy belépj és felfedezd, mi rejlik belül” – szólította meg az érdeklődőket a civil szervezet.

A nyílt napon nemzetiségre való tekintet nélkül, várnak minden érdeklődőt, akik megtekinthetik, mit valósítottak meg eddig a házigazdák, illetve milyen projektek vannak születőben:

Hirdetés
  • látogatható a Székely László- és Bolyai János-emlékszoba, amely a kulturális értékeknek és az emlékezésnek ad helyet;
  • megcsodálható egy ideiglenes képzőművészeti kiállítás;
  • a harmadik emeleten be lehet tekinteni az Ifjúsági Támogató Központba, amely az új kezdeményezések támogatója;
  • a szabadban élvezhető a bemutató- és közösségi kert, amelyet kikapcsolódásra és találkozásokra alakítottak ki;
  • de a kíváncsiak megnézhetik az éppen készülő tereket is, mint például a leendő Ifjúsági Képzési Központot vagy a báltermet.

A Magyar Házban jövő pénteken minden órában indul vezetett bemutató román és magyar nyelven.

A temesvári Magyar Ház kálváriája

2022 februárja óta a mintegy 1800 négyzetméteres hasznos felületű háromemeletes irodaépület az eredeti rendeltetésének megfelelően ismét a bánsági, temesvári magyarság céljait szolgálja. Tamás Péter, a Várbástya Egyesület elnöke, aki Magyarország tiszteletbeli temesvári konzulja is egyben, három és fél évvel ezelőtt úgy vélte:

az épület visszaszerzése az egész erdélyi magyarság számára azt üzeni, hogy hinni és küzdeni kell, és az álmok megvalósulnak.

Az ingatlan megvásárlására és tatarozására hárommillió eurónak megfelelő támogatást kapott a magyar államtól az egyesület, amely végül is visszavásárolta az ingatlant attól a román kiadóvállalattól, amely az 1989-es rendszerváltás után „privatizálta” az épületet. A Magyar Házban a temesvári magyar egyesületeknek, a magyar politikai képviseletnek biztosítanak helyet, egyúttal közösségi és kulturális rendezvények helyszínének szánták.

korábban írtuk

Hosszas kálvária után ismét magyar közösségi tulajdonban van a temesvári Magyar Ház
Hosszas kálvária után ismét magyar közösségi tulajdonban van a temesvári Magyar Ház

A temesvári Várbástya Egyesület a magyar állam támogatásával csütörtökön megvásárolta a város szívében álló Magyar Házat.

A Temes megyei tanács és prefektúra épületével szemközt álló Magyar Házat 1930-ban közadakozásból építette fel a város magyar közössége, melynek kulturális intézményei és politikai képviselete a trianoni döntés nyomán székház nélkül maradtak. Az épületet az erre a célra alapított Magyar Ház Részvénytársaság tulajdonaként telekkönyveztették. A kommunista román hatalom a pártsajtót költöztette az épületbe, de csak 1967-ben államosította az épületet, amikor a belső udvarra új épületszárnyat emeltek.

Az épületet az 1990-es évek elején a Renasterea Bănățeană megyei román napilap kiadója, a Timpress Rt. szerezte meg. A temesvári magyarság képviselői számtalan pert indítottak a Magyar Ház visszaszerzéséért, de ezeket rendre elvesztették. Előbb az államosítást rögzítő 1967-es telekkönyvi bejegyzést próbálták töröltetni, majd, amikor a bíróság elutasította az érdekeltségüket, az egykori téglajegyeket őrző temesvári magyarok leszármazottai újraalakították a Magyar Ház Rt.-t, és az alapítói okiratba beleírták, hogy a régi jogutódjának tekintik a céget. Az újraalakult Magyar Ház Rt. jogi küzdelme sem bizonyult azonban sikeresnek.

A Magyar Házat 1998-ban sürgősségi kormányrendelettel juttatta vissza a magyar közösségnek a román kormány,

de az épület akkor már a többségében magántőkével működő Timpress tulajdonában volt, ezért a cég bírósági úton töröltette az épületet a visszaadandó ingatlanok listájáról.

korábban írtuk

Anyaországi támogatással visszavásárolt Magyar Házat avattak Temesváron
Anyaországi támogatással visszavásárolt Magyar Házat avattak Temesváron

A Nemzetpolitikai Államtitkárság pénzügyi segítségével megvásárolt temesvári Magyar Házat avatták fel vasárnap délután. Potápi Árpád János államtitkár szerint a magyar kormány mindent megtesz azért, hogy a temesvári magyar közösség megmaradjon. 

A szimbolikus jelentőségű épület első emeletét eközben is a Heti Új Szó bánsági magyar hetilap szerkesztősége használta, mely termeiben helyet biztosított az RMDSZ helyi szervezetének is, de a magyar intézményeknek bért kellett fizetniük az elődeik által épített ház használatáért. A kilakoltatás és a ház végleges elvesztésének a veszélye szűnt meg, amikor a magyar állam támogatást nyújtott a Várbástya Egyesületnek, hogy megvásárolja és magyar közösségi tulajdonba helyezze az épületet.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 05., csütörtök

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen

Hozzáláttak a Tordát Szászsebessel összekötő A10-es autópálya múlt héten lezárt, hosszú évek óta problémás szakaszának javításához.

Talán most sikerül úgy kijavítani a problémás erdélyi autópálya-szakaszt, hogy használni is lehessen
Hirdetés
2026. november 05., csütörtök

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba

Kórházba került egy 13 éves Kolozs megyei diák, miután egy osztálytársa késsel támadt rá. Az áldozat eleinte nem is akarta elmondani a tanároknak, hogy késelés történt, azt állította, hogy egy törött üveg vágta meg.

Újabb iskolai késelés: ezúttal egy Kolozs megyei diák került kórházba
2026. november 04., szerda

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ

A romániai kisebbségvédelmi törvényalkotás és a meglévő jogszabályok alkalmazása terén tapasztalt hiányosságokra hívta fel az Európa Tanács Regionális és Kisebbségi Nyelvek Európai Chartája szakértői testületének figyelmét az RMDSZ.

Az Európa Tanács közbenjárását kéri a kisebbségi jogok bővítéséhez az RMDSZ
2026. november 04., szerda

Hét céggel trükközött, milliós adótartozást tüntetett el egy Bihar megyei vállalkozó

Hét építőipari cégen keresztül kerülhette meg az adófizetést egy 45 éves Bihar megyei férfi, aki a gyanú szerint éveken át fiktív beszerzésekkel és vállalkozások szándékos fizetésképtelenné tételével trükközött.

Hét céggel trükközött, milliós adótartozást tüntetett el egy Bihar megyei vállalkozó
Hirdetés
2026. november 04., szerda

„Támogassátok a magyar nemzetet!” Börtönbe kerültek az 1956-os forradalommal szolidáris román egyetemisták

„Kövessétek a magyar diákok példáját!” – ezt írta röplapjára 1956 novemberében a tizennyolc éves bukaresti joghallgató, Eugenia Florescu, aki a magyar forradalommal szolidáris diáktüntetést próbált szervezni. A Securitate még aznap éjjel letartóztatta.

„Támogassátok a magyar nemzetet!” Börtönbe kerültek az 1956-os forradalommal szolidáris román egyetemisták
2026. november 04., szerda

Csoma Botond megújítaná az RMDSZ-t, a hozzászólók önkritikát és vezetőváltást sürgetnek

Az RMDSZ jövőjéről, a politikai szervezet megújulásának szükségességéről és az erdélyi magyar parlamenti képviselet veszélyeztetettségéről indított vitát Facebook-oldalán Csoma Botond, az RMDSZ parlamenti képviselője és szóvivője.

Csoma Botond megújítaná az RMDSZ-t, a hozzászólók önkritikát és vezetőváltást sürgetnek
2026. november 04., szerda

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét

A képviselőház elutasította a Románok Egyesüléséért Szövetségnek (AUR) a székelyföldi Bálványosfürdő nevének elrománosítására tett kísérletét. Így – egyelőre – biztos nem lesz Bálványosból Bălvăniș, még a román nyelvű hivatalos iratokban sem.

Nem lesz Bálványosból Bălvăniș – Elutasította a parlament az AUR névrománosító törvénytervezetét
Hirdetés
2026. november 03., kedd

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat

Egyre több ukrán állampolgár próbál Románián keresztül Nyugat-Európába jutni, miközben az embercsempészek is üzleti lehetőséget látnak a háború elől menekülők továbbszállításában. Máramaros megyében a napokban egy moldovai férfit fogtak el.

Embercsempészek segítik Nyugatra az Ukrajnából Romániába szökő férfiakat
2026. november 03., kedd

Nem csak a kommunizmus tette tönkre a fürdővárosokat: mi hiányzik a székelyföldi üdülőhelyek megújulásához?

Egy új medence még nem éleszt újjá egy fürdővárost. Szabó Tekla művészettörténésszel a Monarchia korabeli székelyföldi fürdőhelyek megújulásának akadályairól, az örökségvédelem és a mai vendégigények összehangolásáról beszélgettünk.

Nem csak a kommunizmus tette tönkre a fürdővárosokat: mi hiányzik a székelyföldi üdülőhelyek megújulásához?
2026. november 03., kedd

Országos razzia, több mint ötszáz házkutatás: Maros megyei rendőrök csaptak le a facsempészekre

Tizennégy házkutatást tartottak három megyében kedd reggel egy nagyszabású, illegális faanyagszállítással kapcsolatos büntetőügyben. A Maros megyei rendőrök által irányított akció során tíz szállítójárművet és kétezer köbméter faanyagot helyeztek zár alá.

Országos razzia, több mint ötszáz házkutatás: Maros megyei rendőrök csaptak le a facsempészekre
Hirdetés
Hirdetés