2007. augusztus 01., 00:002007. augusztus 01., 00:00
„Az idegeim felmondták a szolgálatot, s engedtem Muntean rámen?sségének. Az én gyengeségem volt” – állította a több mint négyórás kihallgatáson a zsuki elöljáró. Ezzel szemben Muntean – aki feljelentést tett Coste ellen az Országos Korrupcióellenes Igazgatóság (DNA) Kolozs megyei kirendeltségén – azt vallja, nem lefizetni akarta a polgármestert, hanem az elöljáró kérésére, a birtoklevél miel?bbi kibocsátása érdekében adta a kért öszszeget Costének.
Az ügyészek egyébként elutasították tegnap a polgármester ügyvédje által emelt óvást, amelyben azt kérték, hogy a 29 napos el?zetes letartóztatási parancsot változtassák meg a település elhagyási tilalmával, és Coste térhessen haza falujába. Mihai Neam?, a polgármester ügyvédje szerint a döntés el?re látható volt. „A 29 nap elteltével egészségi okokra hivatkozva megpróbáljuk visszavonatni az el?zetes letartóztatási parancsot” – közölte az ügyvéd. Ha beigazolódik a csúszópénz elfogadásának gyanúja, Petre Costét 15 évig terjed? börtönbüntetésre ítélhetik.
Daniel Buda, a Demokrata Párt Kolozs megyei elnöke tegnap bejelentette, a jöv? heti ülésen javasolja az állandó bizottságnak Coste kizárását az alakulatból.
Hírösszefoglaló
Kató Béla nyugalmazott református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke vehette át a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) Bocskai-díját pénteken Kolozsváron az egyetem napja alkalmából.
Közösen fejleszti Magyarország és Románia a Berettyó és a Sebes-Körös vízgazdálkodását.
Őrizetbe vettek a nyomozó hatóságok Beszterce-Naszód megyében egy 33 éves férfit, aki a gyanú szerint kis méretű robbanószerkezeteket készített és tesztelt saját otthonában, valamint annak környékén.
A brassói székhelyű regionális útügyi igazgatóság tájékoztatása szerint egyes útvonalakon a hókotrókat is be kellett vetni az utak megtisztítása érdekébe, a Transpalpina síterepen pedig jelenleg is tart a havazás.
Nekilátott átutalni a Bethlen Gábor Alapkezelő Zrt. az anyanyelvükön tanuló külhoni magyar óvodásoknak, diákoknak és egyetemistáknak járó az oktatási-nevelési támogatást.
Sebességmérő kamerákat és a járdákat szegélyező fémkerítéseket telepítene a kolozsvári iskolák közelébe Emil Boc polgármester a szerdai balesetet követően, miután egy belvárosi iskola hatodikos diákját a járdán elütötte egy gyorshajtó.
A sváb kultúra és örökség kutatásával és bemutatásával sváb kulturális-turisztikai útvonalat és történelmi emlékezőhelyet alakít ki a Bihar Megyei Műemlékvédelmi Alapítvány partnerségben a magyarországi Jósa András Múzeummal.
Az elmúlt két évben elért mérföldköveknek köszönhetően számos újdonsággal szolgál a közönségnek a Degenfeld-kastély, ezért október 4-én ismét megrendezik a kutyfalvi kastélynapot.
176 köbméter tűzifát foglaltak le a rendőrök egy cséffai (Cefa) fuvaros portáján, mert nem tudta igazolni a fa eredetét.
Ismét bejárható a Via Transilvanica Parajdon áthaladó szakasza – közölték az Erdélyt északkeletről délnyugatra átszelő, gyalogosan, lóháton vagy kerékpárral bejárható, 1400 kilométeres turistaútvonal kiépítői.