Hirdetés

„Egyelőre túlélünk, de reméljük, hogy elkezdhetünk építkezni” – Ismét magyar a főszerkesztő a Kolozsvári TV-nél

Pákai Enikő megbízatása 2022 márciusában jár le •  Fotó: Facebook/Pákai Enikő

Pákai Enikő megbízatása 2022 márciusában jár le

Fotó: Facebook/Pákai Enikő

Magyar főszerkesztő váltja Alin Gelmărean többségi vezetőt a Román Televízió (TVR) kolozsvári területi stúdiójának kisebbségi szerkesztőségében. Pákai Enikő azt reméli, hogy a veszélyhelyzettel együtt járó „túlélés” után építkezni is tudnak majd.

Pap Melinda

2021. február 11., 19:222021. február 11., 19:22

Pár napja ismét magyar főszerkesztő vezeti a román közszolgálati televízió kolozsvári stúdiójában a kisebbségi szerkesztőség munkáját. Pákai Enikő február 8-án kapta meg megbízatását, mely elmondása szerint 2022 márciusáig szól. A Krónika megkeresésére elmondta, hogy teljes egészében ő veszi át a kisebbségi szerkesztőség irányítását.

Mint arról beszámoltunk, ezt a feladatot két hónapig a szerkesztőség több tagjának a megdöbbenésére a stúdió munkáját is irányító, román nemzetiségű Alin Gelmărean látta el.

Hirdetés

Pákai Enikő lapunknak kifejtette, egyelőre a járványhelyzet miatt nem várhatók nagy változások a kisebbségi szerkesztőségben, de bíznak benne, hogy a veszélyhelyzet elmúltával elkezdődhet az építkezés.

„Egyelőre nem sok változás történhet a járványhelyzet miatt, és amiatt, hogy állami intézmény lévén nem alkalmazhatunk a megüresedett állásokra embereket. Költségvetésünk sincs, úgyhogy egyelőre próbálunk túlélni és egy kicsit összezárni a sorainkat.

Idézet
Azt várjuk, hogy járjon le a veszélyhelyzet és akkor remélhetőleg meghirdethetjük a versenyvizsgákat az elég sok betöltetlen állásra. Akkor elkezdhetünk majd építkezni, mert elég nagy leépülés történt a szerkesztőségben az elmúlt másfél-két évben”

– fogalmazott a régi-új főszerkesztő, aki 2012-2016 között is irányította már a szerkesztőség munkáját. Elmondta, jelenleg a négy betöltetlen állás is van, és ugyanennyi szerkesztő igyekszik nap mint nap legyártani a magyar adást.

A napi munka mellett a szerkesztőség tagjainak az elmúlt időszakban a Telesuli televíziós tanórák gyártásával is foglalkoznia kellett, ugyanis a kolozsvári stúdión volt a sor, de Pákai Enikő szerint jelenleg újravételben játsszák be az órákat, mivel nem kezdődött meg az újabb adások felvétele. A főszerkesztő szerint az itteni stúdió nagyon sok tanórát felvett már, így egyelőre ezeket engedik be műsorba.A vakáció idején ezeket mellőzni lehetett, így naponta voltak egyórás élő adásaik, vázolta a helyzetet.

Idézet
„A járvány kezdete óta nem fogadunk meghívottakat a stúdióban, csak internetes felületeken kapcsoljuk a vendégeinket adásba. Ezt tesszük most is a fél adásidőben. Valamennyit, minimálisat filmezhetünk is a járványügyi korlátozásokhoz igazodva, így próbálunk meglenni ezzel a néhány emberrel, hogy le tudjuk fedni az adásidőt”

– magyarázta. Úgy vélte, kicsit javulhat majd a helyzet, ha az alkalmazottak megkapják a koronavírus elleni védőoltást, ugyanis a köztelevízió munkatársaiként és terepező újságírókként az oltási kampány második szakaszában jogosultak erre.

A kolozsvári stúdió Donát úti székhelye •  Fotó: Jakab Mónika Galéria

A kolozsvári stúdió Donát úti székhelye

Fotó: Jakab Mónika

„Az alkalmazottak beoltása is folyamatban van, biztos, hogy ez is hozzájárul majd ahhoz, hogy több helyszíni anyag készüljön. Szigorú szabályok írják elő, hogy milyen esetekben mehetünk ki terepre filmezni, és milyen esetekben lehet beltérben meghívottat fogadni. De a kollégák felelőssége is, hogy mit vállalnak, és ha beoltatjuk magukat, bizonyára ilyen szempontból könnyebb lesz majd mozogni” – értékelt lapunknak Pákai Enikő.

Mint arról beszámoltunk, a TVR kolozsvári regionális stúdióját idéntől Alin Gelmărean irányította, és ő vezette a kisebbségi szerkesztőség munkáját is, igaz, csak papíron, hiszen a román nemzetiségű korábbi programigazgató kinevezésekor előrebocsájtotta, hogy nem kíván beleszólni a magyar adás tartalmába.

korábban írtuk

Többségi főszerkesztő a kisebbségi adás élén – Darázsfészek a TVR-nél és annak kolozsvári stúdiójánál
Többségi főszerkesztő a kisebbségi adás élén – Darázsfészek a TVR-nél és annak kolozsvári stúdiójánál

Megdöbbenéssel fogadták a Román Televízió (TVR) kolozsvári stúdiója kisebbségi adásának munkatársai lapunk értesülései szerint a központi döntést, hogy nem magyar újságírót neveztek ki a szerkesztőség élére. Alin Gelmărean – akire az egész stúdió irányítását is rábí

Kompromisszumos megoldásra jutott a magyar szerkesztőkkel, miszerint heti váltásban ők látják el a főszerkesztői teendőket. Gelmărean egyébként azután került a kolozsvári stúdió élére, hogy Doina Gradea, a köztévét közel négy éve irányító elnök-vezérigazgató az év utolsó napjaiban nem hosszabbította meg a tévéadó központi és regionális csatornáinál megannyi vezető beosztású munkatárs mandátumát.

korábban írtuk

Kompromisszum a TVR-nél: felváltva felügyelik a tartalomgyártást a kolozsvári kisebbségi szerkesztők
Kompromisszum a TVR-nél: felváltva felügyelik a tartalomgyártást a kolozsvári kisebbségi szerkesztők

Heti váltásban látják el a főszerkesztői teendőket a Román Közszolgálati Televízió (TVR) kolozsvári stúdiójának kisebbségi szerkesztői – született meg a kompromisszumos megoldás, miután a köztévé vezetősége román újságíróra bízta a kisebbségi szerkesztőség vezetését.

Hirdetés
szóljon hozzá! Hozzászólások

Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. november 08., vasárnap

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”

Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.

Az AUR-ral kapcsolatos bírálatokra reagált Csoma Botond: „az egész úgy kezdődött, hogy a koma visszaütött”
Hirdetés
2026. november 08., vasárnap

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön

Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.

Mínusz 10 fok alá süllyedt a hőmérséklet a Székelyföldön
2026. november 08., vasárnap

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése

Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.

Újabb lendületet kaphat a kolozsvári gyermekkórház építése
2026. november 08., vasárnap

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben

Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.

Legyen bányászat? Népszavazás a magnéziumbánya miatt tiltakozó erdélyi községben
Hirdetés
2026. november 07., szombat

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot

Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.

„Mindenki magáénak érezheti majd”: visszaállítanák Máramarossziget főterére a barokk Mária-szobrot
2026. november 07., szombat

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
2026. november 06., péntek

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok

Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.

Egy garzon lakbérének csaknem harmadát is megkaphatnák támogatásként a kolozsvári fiatalok
Hirdetés
2026. november 06., péntek

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását

Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.

Torockóról üzen az RMDSZ Bukarestnek: ellenzi az erdélyi magyar önkormányzatok felszámolását
2026. november 06., péntek

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)

Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.

Hasít az autópálya-építés Székelyföldön (videóval)
2026. november 06., péntek

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon

Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.

Megduplázták a sárgasággal kezelt gyerekek számára fenntartott kórházi ágyak számát Aradon
Hirdetés
Hirdetés