
Pákai Enikő megbízatása 2022 márciusában jár le
Fotó: Facebook/Pákai Enikő
Magyar főszerkesztő váltja Alin Gelmărean többségi vezetőt a Román Televízió (TVR) kolozsvári területi stúdiójának kisebbségi szerkesztőségében. Pákai Enikő azt reméli, hogy a veszélyhelyzettel együtt járó „túlélés” után építkezni is tudnak majd.
2021. február 11., 19:222021. február 11., 19:22
Pár napja ismét magyar főszerkesztő vezeti a román közszolgálati televízió kolozsvári stúdiójában a kisebbségi szerkesztőség munkáját. Pákai Enikő február 8-án kapta meg megbízatását, mely elmondása szerint 2022 márciusáig szól. A Krónika megkeresésére elmondta, hogy teljes egészében ő veszi át a kisebbségi szerkesztőség irányítását.
Mint arról beszámoltunk, ezt a feladatot két hónapig a szerkesztőség több tagjának a megdöbbenésére a stúdió munkáját is irányító, román nemzetiségű Alin Gelmărean látta el.
Pákai Enikő lapunknak kifejtette, egyelőre a járványhelyzet miatt nem várhatók nagy változások a kisebbségi szerkesztőségben, de bíznak benne, hogy a veszélyhelyzet elmúltával elkezdődhet az építkezés.
„Egyelőre nem sok változás történhet a járványhelyzet miatt, és amiatt, hogy állami intézmény lévén nem alkalmazhatunk a megüresedett állásokra embereket. Költségvetésünk sincs, úgyhogy egyelőre próbálunk túlélni és egy kicsit összezárni a sorainkat.
– fogalmazott a régi-új főszerkesztő, aki 2012-2016 között is irányította már a szerkesztőség munkáját. Elmondta, jelenleg a négy betöltetlen állás is van, és ugyanennyi szerkesztő igyekszik nap mint nap legyártani a magyar adást.
A napi munka mellett a szerkesztőség tagjainak az elmúlt időszakban a Telesuli televíziós tanórák gyártásával is foglalkoznia kellett, ugyanis a kolozsvári stúdión volt a sor, de Pákai Enikő szerint jelenleg újravételben játsszák be az órákat, mivel nem kezdődött meg az újabb adások felvétele. A főszerkesztő szerint az itteni stúdió nagyon sok tanórát felvett már, így egyelőre ezeket engedik be műsorba.A vakáció idején ezeket mellőzni lehetett, így naponta voltak egyórás élő adásaik, vázolta a helyzetet.
– magyarázta. Úgy vélte, kicsit javulhat majd a helyzet, ha az alkalmazottak megkapják a koronavírus elleni védőoltást, ugyanis a köztelevízió munkatársaiként és terepező újságírókként az oltási kampány második szakaszában jogosultak erre.
A kolozsvári stúdió Donát úti székhelye
Fotó: Jakab Mónika
„Az alkalmazottak beoltása is folyamatban van, biztos, hogy ez is hozzájárul majd ahhoz, hogy több helyszíni anyag készüljön. Szigorú szabályok írják elő, hogy milyen esetekben mehetünk ki terepre filmezni, és milyen esetekben lehet beltérben meghívottat fogadni. De a kollégák felelőssége is, hogy mit vállalnak, és ha beoltatjuk magukat, bizonyára ilyen szempontból könnyebb lesz majd mozogni” – értékelt lapunknak Pákai Enikő.
Mint arról beszámoltunk, a TVR kolozsvári regionális stúdióját idéntől Alin Gelmărean irányította, és ő vezette a kisebbségi szerkesztőség munkáját is, igaz, csak papíron, hiszen a román nemzetiségű korábbi programigazgató kinevezésekor előrebocsájtotta, hogy nem kíván beleszólni a magyar adás tartalmába.

Megdöbbenéssel fogadták a Román Televízió (TVR) kolozsvári stúdiója kisebbségi adásának munkatársai lapunk értesülései szerint a központi döntést, hogy nem magyar újságírót neveztek ki a szerkesztőség élére. Alin Gelmărean – akire az egész stúdió irányítását is rábí
Kompromisszumos megoldásra jutott a magyar szerkesztőkkel, miszerint heti váltásban ők látják el a főszerkesztői teendőket. Gelmărean egyébként azután került a kolozsvári stúdió élére, hogy Doina Gradea, a köztévét közel négy éve irányító elnök-vezérigazgató az év utolsó napjaiban nem hosszabbította meg a tévéadó központi és regionális csatornáinál megannyi vezető beosztású munkatárs mandátumát.

Heti váltásban látják el a főszerkesztői teendőket a Román Közszolgálati Televízió (TVR) kolozsvári stúdiójának kisebbségi szerkesztői – született meg a kompromisszumos megoldás, miután a köztévé vezetősége román újságíróra bízta a kisebbségi szerkesztőség vezetését.
Az RMDSZ soha nem támadta az AUR-t és a román embereket. Mi akkor reagálunk, amikor a magyarellenesek belénk állnak – jelentette ki Csoma Botond, az RMDSZ képviselőházi frakcióvezetője a Facebook-oldalán vasárnap este közzétett videós posztban.
Jóval fagypont alatti hőmérséklet volt vasárnap reggel Székelyföld több településén, a legalacsonyabb hőmérsékletet – mínusz 10,5 fokot – Csíkszeredában mérték.
Az épülő kolozsvári gyermekkórház körülbelül 200 millió eurós támogatást kap az egészségügyi minisztériumtól; a pénzt jövő év elején fogják elkülöníteni.
Vasárnap reggel megkezdődött a helyi konzultatív népszavazás a Szeben megyei Resinár községben arról, engedélyezzenek-e bármilyen bányászati tevékenységet a település közigazgatási területén.
Mintegy 250 évvel a felállítása és majdnem 90 évvel az eltávolítása után térhet vissza Máramarossziget főterére a pestisjárványok elleni isteni oltalomért emelt barokk Szűz Mária-szobor.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Havonta legfeljebb 600 lej állami támogatást kaphatnának kolozsvári albérletük kifizetéséhez azok a 18 és 29 év közötti munkavállalók, akiknek nettó havi fizetése nem haladja meg a 4000 lejt.
Nem fogadja el az RMDSZ a romániai kistelepülések kötelező összevonásának tervét, mert az a magyar közösségek önálló önkormányzatait, politikai képviseletét és anyanyelvhasználati jogait is veszélyeztetné. Horváth Anna beszélt erről a Krónikának.
Meggyőző ütemben halad az első Hargita megyei autópálya-szakasz építése: egyetlen hónap alatt 6 százalékos a fizikai előrelépés a Gyergyóalfalu és Ditró között létesítendő sztrádán.
Az Arad Megyei Sürgősségi Klinikai Kórház kénytelen volt megduplázni a hepatitis A-val kezelt gyermekek számára rendelkezésre álló kórházi férőhelyek számát, miután az utóbbi hetekben jelentősen megszaporodtak a megbetegedések.
szóljon hozzá!