Hirdetés

BBTE: újabb szerződés

Kolozsvár: A legjelentősebb magyarországi egyetemek vezetői voltak a vendégei a hétvégén a Babeº–Bolyai Tudományegyetemnek (BBTE). A rektorok a három nap során meglátogatták a kolozsvári felsőoktatási intézmény újabb kutatóközpontjait, valamint a Közgazdaságtudományi Kart.

Gyergyai Csaba

Gyergyai Csaba

2008. január 14., 00:002008. január 14., 00:00

A szombatig tartó találkozón többek között a közös magiszteri képzésrõl, a kreditrendszer egyetemi szintû szabályainak összehangolásáról, közös doktori képzés szervezésérõl, közös kutatóintézetek mûködtetésérõl, illetve a közös pályázási lehetõségekrõl tárgyaltak a résztvevõk – tájékoztatta a Krónikát Magyari Tivadar rektorhelyettes.

Mint mondta, a találkozó egyik legfontosabb eredménye, hogy a BBTE együttmûködési keresztszerzõdést írt alá a budapesti Mûszaki és Gazdaságtudományi Egyetemmel is. „Intézményünk valamennyi magyarországi állami felsõoktatási intézettel kötött már együttmûködési szerzõdést, ezeket újratárgyaltuk, aktualizáltuk, a mostani látogatás során pedig a budapesti Mûszaki Egyetemmel is társegyetemi szerzõdést kötöttünk – tájékoztatott a BBTE magyar tagozatának vezetõje. – A legtöbb magyar diákot befogadó felsõfokú tanintézet magyar tagozatának erõsítése eddig is csak a magyarországi egyetemek hathatós támogatásának köszönhetõen vált lehetõvé, ezért rendkívül fontos számunkra, hogy bõvítettük az együttmûködést\". A rektorhelyettes szerint a BBTE testnevelõi karának vezetõsége és a budapesti Orvostudományi Egyetem képviselõi közös projekt elindításáról is megegyeztek a hétvégén.

Magyari Tivadar ugyanakkor arról is beszámolt, hogy a tanácskozás fontos témáját képezte még a hallgatói, illetve az oktatói cserekapcsolatok bõvítése is. Mint mondta, egyelõre a hallgatói csere többnyire egyirányú, ugyanis az áthallgatás lehetõségével élõk többsége romániai magyar diák. Magyarországról a BBTE-re csak elvétve érkeznek hallgatók, akik fõleg a természettudományi területet választják. „Az egyetemünk és a mintegy 20 magyarországi tanintézetek közötti megállapodás az oktatóknak is lehetõvé teszi a tanítást a másik ország intézményeiben. Jelenleg 150–200 magyarországi oktató tanít vagy szakdolgozatot, illetve szakmai gyakorlatot irányít a BBTE-n, jelentõsen segítve ezzel a magyar nyelvû képzést – tevékenységükért a hallgatók nevében is köszönetet mondtam\" – szögezte le a rektorhelyettes.


Hírlevél

Iratkozzon fel hírlevelünkre, hogy elsőként értesüljön a hírekről!

Hirdetés
Hirdetés

Ezek is érdekelhetik

Hirdetés

A rovat további cikkei

2026. április 29., szerda

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök

A Szilágy Megyei Törvényszék helyt adott szerdán Dinu Iancu-Sălăjanu Szilágy megyei tanácselnök fellebbezésének és megszüntette hivatala gyakorlásának tilalmát, amelyet a korrupcióellenes ügyészség (DNA) rendelt el egy büntetőeljárás keretében.

Visszatérhet hivatalába a korrupcióval gyanúsított szilágysági tanácselnök
Hirdetés
2026. április 29., szerda

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig

Új út építésével kötnék össze az észak-erdélyi autópályát Kolozsvárral, a kincses város tervezett körgyűrűjével.

Új autópálya-felhajtót kaphat Kolozsvár – de még sok van addig
2026. április 29., szerda

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja

Magiszteri képzés indítását tervezi a Sapientia EMTE Kolozsvári Karának táncművészeti szakja, amely a végleges akkreditáció megszerzése után tovább bővítené felsőoktatási kínálatát – jelentették be a szak képviselői sajtótájékoztató keretében.

Mesterképzéssel lépne magasabb felsőoktatási szintre a Sapientia kolozsvári táncművészeti szakja
2026. április 29., szerda

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”

Zakariás Zoltán képviselő kétszer is az RMDSZ támogatásával jutott be a parlamentbe, most pedig „gondolt egyet”, és most független akar lenni – értékelt szerdán Kelemen Hunor újságírói kérdésre válaszolva.

Az RMDSZ elnöke Zakariás Zoltán kilépéséről: „jó egészséget kívánok neki”
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna

Kormányválság, bizonytalan mandátum és sürgető agrárdöntések – ilyen körülmények között vette át az agrártárca irányítását Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes. Interjúnkban a legfontosabb teendőkről faggattuk a politikust.

Kormányválság közepette az agrártárca élén: sürgős döntésekről és bizonytalan jövőről nyilatkozott a Krónikának Tánczos Barna
2026. április 28., kedd

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal

Idén várhatóan lezárul a Brassó–Fogaras autópálya tervezése, ezt követően pedig kiírhatják a versenytárgyalást az 50 kilométeres szakasz kivitelezésére.

Nem lesz Marosvásárhely–Brassó autópálya, de körvonalazódik a helyettesítő útvonal
2026. április 28., kedd

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról

Az Animawings román légitársaság bejelentette, hogy Bécsbe és Frankfurtba is indít járatokat a kincses városból – közölte kedden a Kolozs Megyei Tanács.

Két fontos európai repülőtérre indulnak járatok Kolozsvárról
Hirdetés
2026. április 28., kedd

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból

Kilép az RMDSZ parlamenti frakciójából Zakariás Zoltán, az Erdélyi Magyar Szövetség elnöke, az alakulat szerint ugyanis kevés kivétellel szinte semmi nem valósult meg a 2024-ben kötött megállapodásból.

Nem kér már az RMDSZ-ből az EMSZ, elnöke kilép a képviselőházi frakcióból
2026. április 28., kedd

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit

Székelyföld érdeke az, hogy legyen hangja Budapesten, legyen tekintélye Bukarestben, és legyen önbizalma itthon – szögezte le a magyarországi választásokat kiértékelő videóüzenetében Szakács-Paál István, Székelyudvarhely RMDSZ-es polgármestere.

Székelyudvarhely polgármestere megnevezte a Tisza-kormánnyal való együttműködés alapelveit
2026. április 28., kedd

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt

Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.

Semmi jóra nem lehet számítani, ha hatalomra kerül az AUR Kelemen Hunor szerint, aki az új magyar pártról is beszélt
Hirdetés
Hirdetés