2007. július 18., 00:002007. július 18., 00:00
A rektorhelyettes érvelése szerint a magyar tagozatnak segítenie kell azt is, hogy az 57 szakon magyarul tanuló végzősök román környezetben is megfelelően boldogulhassanak. Javaslata szerint a tantárgyakat mind a magyar, mind a román szaknyelvet jól ismerő tanárok oktatják majd. Magyari kötelezővé tenné a magyar helyesírási és stilisztikai tantárgyakat, valamint az alapvető szakszöveg-szerkesztési, szervezettani és pályázási ismeretek elsajátítását is. Leonard Orban többnyelvűségért felelős EU-biztos ugyanakkor elítélően nyilatkozott Kónya-Hamar Sándor, Kelemen Atilla és Szabó Károly európai parlamenti képviselők kezdeményezéséről, akik a Bolyai Egyetem viszszaállítását támogató aláírásokat gyűjtenek kollégáik körében. A képviselők kérték, hogy az Európai Bizottság és a Miniszterek Tanácsa indítson jogi eljárást az egyetem létrehozásáért. Az EU-biztos azt nyilatkozta a romániai RFI rádiónak, hogy magánemberként nem ért egyet az RMDSZ-es képviselők akciójával. Orban szerint az Európai Bizottság az egységet védi a sokszínűségben, és célja hidakat építeni az államok között, nem megosztani őket.
Semmi jóra nem számítani, ha a bizalmatlansági indítvány esetleges elfogadása nyomán koalícióra lép a Szociáldemokrata Párt (PSD) a Románok Egyesüléséért Szövetséggel (AUR) – jelentette ki Kelemen Hunor RMDSZ-elnök a Kossuth Rádió kedd reggeli műsorában.
Néhány napig tart, mégis tömegeket vonz a mezőzáhi bazsarózsa virágzása. A mezőségi település határa ilyenkor megtelik élettel, a dombon magasodó Ugron-kastély pedig fesztiválhelyszínné válik. A mezőzáhi rezervátumban és a kastélyban jártunk.
Egy 32 éves szebeni férfi brutálisan bántalmazta élettársát, majd felgyújtotta a házat – a nő életét a gyors beavatkozás mentette meg.
Több tucat kisvállalkozás szűnt meg 2025-ben Parajdon és a környező településeken a turizmus, a vendéglátás és az utcai kereskedelem területén, miután tavaly májusban a Korond-patak vize elárasztotta a sóbányát.
Új romániai magyar politikai alakulat létrehozását harangozta be az április 12-ei országgyűlési választáson győztes Tisza Párt legismertebb erdélyi aktivistája.
Változékony marad az időjárás a következő két hétben: többfelé hűvös éjszakák várhatók, miközben egyes térségekben napközben a hőmérséklet eléri, sőt meghaladja a 22–23 Celsius-fokot is.
Sepsiszentgyörgy és Szatmárnémeti közgyűlése is a szerencsejátékok korlátozásáról döntött a város területén pénteken.
Összesen 1110 fogyasztó maradt áram nélkül vasárnap négy településen, miután az erős szél megrongált 13 transzformátorállomást – közölte a Hargita megyei katasztrófavédelmi felügyelőség.
A bukaresti műemlékvédelem csak akkor hajlandó engedélyezni az évtizedeken át elveszettnek hitt műalkotás köztéri elhelyezését, ha eredeti talapzatára – vagy annak hű másolatára – állítják fel, amit éppen a román hatóságok bontottak.
Jubileumi emlékrendezvénnyel ünnepelte megalakulásának 35. évfordulóját szombaton a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége.