„Vagy találunk utat, vagy építünk egyet” – Ballagók a személyes részvételű ünnepről, a járványidő viszontagságairól

„Nagyon sok családból csak anyuka és apuka vehet részt az ünnepségen. Vannak áthidaló megoldások, hiszen az interneten közvetíteni fogják az eseményt” – mondta a pedagógus. Hozzátette, ugyan az online felvétel a bensőséges hangulatot nem adja vissza kellőképpen, de valamennyire a távol lévő hozzátartozók is érezhetik szeretteik közelségét.

Amit öröm látni és átérezni tanárként

A járványügyi korlátozások nagy mértékben befolyásolták az utóbbi több mint egy évet az oktatásban is, csak az utóbbi hetekben zökkenhetett vissza az iskolai élet a régi kerékvágásba. „A ballagási fotózás például elég viccesre sikeredett idén: 25-en össze kellett zsúfolódnunk az udvaron védőmaszkokban, és csak arra a néhány pillanatra vehettük le az álarcot, ameddig elkészítették a fotót. Ennek a lehetőségnek is nagyon örültünk, hiszen néhány hónapja még úgy nézett ki, hogy egyáltalán nem készülhet ilyen felvétel” – mondta Szekernyés Réka.

Arra is kitért, szerencsére a többi osztály is visszatért az iskola épületébe, így a ballagók valóban, személyes részvételen keresztül érezhetik, hogy jelenleg ők a nagyok, ezt pedig öröm látni és átérezni tanárként is. Azt mondta, a szerenádok, a nagykorúsítások és a JZSUK-ban hagyományosnak számító udvari bál elmaradása hiányérzetet kelt mindenkiben – főként az utóbbi, amelyre a lányok már gyermekkoruktól kezdődően tudatosan készülnek.

Ez nem más, mint a fiatal felnőttkorukból kimaradt másfél év, amikor az iskolában a közösségek a leginkább összeforrnak, életre szóló barátságok köttetnek, valamint élettapasztalatokat gyűjtenek. És ezt soha semmi sem tudja majd pótolni” – mutatott rá a pedagógus.

bár több energiát igényelt a tananyag átadása és logisztikája, de működött a módszer” – mondta a pedagógus. Hozzátette, ezt mi sem bizonyítja jobban, mint a néhány héttel ezelőtti próbaérettségi, ahol mindenki nagyon jó eredményeket ért el.

Nagyváradi végzős diákokat is megkerestünk, osszák meg tapasztalataikat az érettségire való készülésről, a virtuális tanulásról. Szabó Ádám Krisztián, az Ady Endre Gimnázium végzőse azt mondta, az online oktatást rosszul viselte.

„Ennek ellenére részt vettem az óráimon rendszeresen, és szerencsém is volt, mivel olyan tanáraim vannak, akik komolyan vették a tanítást még ebben az online helyzetben is, és próbálnak a lehető legjobban felkészíteni minket” – mondta Szabó Ádám. Hozzátette, a jövőre érettségiző generációnak azt tanácsolja, élvezzék ki a következő periódust, mert gyorsan fog elszaladni mellettük az utolsó év – sokkal gyorsabban, mint az addigiak.

„Tanuljanak, valósítsák meg az álmaikat, és foglalkozzanak azzal, amit szívesen csinálnak. Kívánom nekik, hogy ami az utolsó évvel normálisan együtt jár, abban lehessen részük” – tette hozzá a végzős diák.

Az utolsó pillanatban forr össze a közösség

Márton Ella, a JZSUK ballagó diákja úgy fogalmaz, sajnos mivel az utolsó másfél év szinte teljesen az online térbe szorult, a búcsúzásnak nincs meg az az intenzív jellege, mint amilyen kellett volna legyen. „Az utolsó évünket se egyénenként, se osztályközösségként nem tudtuk rendesen megélni. Úgy veszem észre, hogy az online miatt mi, osztálytársak elhidegültünk egymástól, viszont legnagyobb meglepetésemre az utolsó napok a tanárok búcsúztatásával, a közös énekléssel segítettek újra egymásra hangolódni, visszahozni a közösségi érzést” – mondta a diáklány.

Arra is kitért, hálás azért, hogy a középiskolás évek alatt kezdte jobban megtalálni önmagát, közelebb érezni magához a saját útját, rátalálni érdeklődési körére, ami sokkal tágabb lett, mint amire korábban számított. „Azt, hogy milyen egyetemre megyek, még nem tudom biztosan, ami a legjobban érdekel, az a filozófia és a fotó-film szak. Viszont mivel sok minden érdekel, lehet, hogy ez változni fog, de hiszek benne, hogy előbb-utóbb megtalálom a nekem való szakot” – mondta Márton Ella.

szinte minden emberi kapcsolatomat az elmúlt 12, iskolában töltött évnek köszönhetem” – fogalmazott Szűcs Márton.

„Mi vagyunk a legnagyobbak az épületben”

Pánczél Ádám, a JZSUK végzőse megkeresésünkre arról beszélt, érzése szerint tanáraik erőt, örömöt és önbizalmat látnak bennük, a ballagó osztályban. „A Hannibál mondatát idéző mottónk is hasonlatos ehhez, így szól: „Vagy találunk ott utat, vagy építünk egyet.” Számunkra a vírus, a korlátozások, online iskola olyanok voltak, mint a köd: hol alászállt a városra, és elfelejtett felszállni, megrekedt, hol csak épp beköszönt. Ebben a ködben volt, hogy nem láttuk a kiutat, és magunknak kellett utat építenünk, mint Hannibálnak a cél elérése érdekében” – fogalmazott Ádám.

Osztályfőnökéhez hasonlóan ő is megemlítette, hogy az előre nem látható akadályok következményeként nem „ejthették útba” az iskola hagyományos udvari bálját, szegényebbek lettek egy élménnyel. „Persze csorbult az a tizenkettedikes hangulat, hogy mi vagyunk a legnagyobbak az épületben s a kicsik néha nekünk is Isten áldjával köszönnek, ahogy a tanároknak szokás. Alkalmazkodtunk. Igyekszünk kihasználni azt a kevés időt, amit visszakaptunk és teljes odaadással élvezzük a diáklétet, amíg lehet.

– fogalmazott Pánczél Ádám. Az irodalomkedvelő tizenkettedikes fiú a céltudatosságot is fontosnak tartja, mint fogalmaz, a célt a nehézségek ellenére nem feledték szem elől, mert ezáltal sikerül a legsűrűbb ködből is kijutni. S Adyt idézi: „S ha rám dől a szittya magasság, Ha száz átok fogja a vérem, Ha gátat túr föl ezer vakond, Az Oceánt mégis elérem.”